"Idén legfeljebb 600 ezret szánunk a nyaralásra"

Hét nyugat-európai ország 3 és fél ezer lakosát megkérdezve az Ipsos közvéleményt kutató cég azt állapította meg, hogy a lakosság 64 százaléka tervez nyári nyaralást. Eszerint a recessziós gazdasági helyzet nem sokat változtatott az emberek utazási kedvén, mivel tavaly 67 százalék mondta ugyanezt.

Jobban csökkent a megkérdezettek vakációs kiadási terve: az idén a családok átlag 2066 eurót szánnak nyaralására, tavaly az összeg 2206 euró volt. Legtöbbet az osztrákok (2333 euró), legkevebbet a spanyolok költenének (1659 euró). Az Ipsos szakembere ennek alapján úgy értelmezi, hogy luxuskiadásnak kell tekinteni a nyári nyaralást, ezért mérsékelték a büdzséjét a jelentősnek mondható közel tíz százalékkal. A vakációs utazást átlagban "legalább 4 éjszakás" programnak tervezik.

Az is kiderült az Ipsos még tavasz elején készült felméréséből, hogy leginkább a britek spórolnak majd (14 százalékos kiadáscsökkentés, báe még így is 2230 eurót költenének), míg a másik véglet az olaszok, akiknek 76 százaléka szeretne elmenni nyaralni és esetükben a tervezett kiadások csak 4 százalékkal csökkennének csupán (2204 euró). Az olaszok viszont minden más felmért ország polgárainál jobban akarnak saját országukban nyaralni.

Nyaralási célponton nem nagyon változtak: az európaiak 76 százaléka a kontinensen nyaral: első helyen Olaszország (21%), majd Spanyolország (17%) és Franciaország (16%) következik, egyéb mediterrán országba (Horvátországot is beleértve) 9 százalék tervez, amennyien Németországba mennek.

A felmérést Spanyolországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Németországban, Belgiumban és Ausztriában végezték. A jelentést francia nyelven itt megnézheti.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo