Nem semmi: a románok több sört vesznek, mint vizet

A forrásokban gazdag vidékeken a lakosok nagy mennyiségben vesznek magukhoz a földből csörgedező természetes ásványvízből, de sokan megelégednek a csapvízzel. Románia európai szinten az első tíz ország között foglal helyet az egy főre jutó sörfogyasztásban.

Az országos ásványvíztársaság (SNAM) és a romániai sörgyártók egyesülete kiszámította, hogy az egy főre jutó évi ásványvízfogyasztás 60, a sörfogyasztás viszont 96 liter. Ennek értelmében Románia európai szinten az első tíz ország között foglal helyet az egy főre jutó éves sörfogyasztásban. Az ország ugyanakkor a vásárolt ásványvíz fogyasztása terén elmarad az európai átlagtól, amely 70-100 litert tesz ki évente, egy főre vetítve.

A Ziarul Financiar című pénzügyi-üzleti napilap ugyanakkor érzékelteti, hogy a statisztikai adatok nem feltétlenül a valóságos fogyasztást tükrözik, legalábbis, ami a vizet illeti. Az egyik piackutató cég vezetője elmagyarázta: a román lakosság összességében kevés palackozott vizet iszik. A forrásokban gazdag vidékeken a lakosok nagy mennyiségben vesznek magukhoz a földből csörgedező természetes ásványvízből, de sokan - főleg városi környezetben - megelégednek a csapvízzel.

A sörfogyasztás mértéke ugyanakkor jobban nyomon követhető, hiszen azt konkrétan meg kell vásárolni - jegyzik meg a szakemberek. A söreladások jelentősen megugrottak, miután a kilencvenes évek végén bevezették a piacon az olcsó, műanyag palackos sört. Ez különösen vidéken növelte a sörivási kedvet, annyira, hogy ez a fajta sör azokon a helyeken a teljes sörfogyasztás felét teszi ki. A kimutatások szerint tavaly egy román lakos átlagban mintegy 280 lejt (75 eurót) költött sörre, de csak 52 lejt (14 eurót) áldozott ásványvízre. A SNAM az idén elsősorban azzal akarja növelni az ásványvíz eladásának mértékét Romániában, hogy a szénsavmentes víz forgalmazására helyezi a hangsúlyt, amely helyettesítheti a csapvizet.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo