Társadalom


A sztrájk vége: "megnyugtató megállapodás"

A sztrájk vége: "megnyugtató megállapodás" 

Hétfő reggel rendben megindult a közösségi közlekedés a fővárosban, miután  BKV vezetése vasárnap este megállapodott a sztrájkot hirdető 14 szakszervezettel a hatodik napja tartó sztrájk felfüggesztéséről - tudatta a közlekedési társaság.
Fidesz-MSZP vita: Ki teszi tönkre a nyugdíjasokat?

Fidesz-MSZP vita: Ki teszi tönkre a nyugdíjasokat? 

A Fidesz szerint gátlástalan, kétségbeesett hazudozás zajlik MSZP-s oldalon a nyugdíjak ügyében, a szocialisták ugyanis el akarják kerülni az elszámolást a nyugdíjasok felé. AZ MSZP elnöke korábban azt mondta, hogy a Fidesz által tervezett lépések "nyugdíjkatasztrófát" okoznának.
Rabolt 500 millióval "már nem érdemes" Thaiföldre szökni...

Rabolt 500 millióval "már nem érdemes" Thaiföldre szökni... 

Hazahozta az Interpol vasárnap Thaiföldről azt a 38 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy pénzszállító cég miskolci értékmegőrzőjéből 525 millió forintot lopott el tavaly szeptemberben. Az ügy érdekessége, hogy a gyanúsított a második, akit az ázsiai országból hoznak Magyarországra a rendőrök. Szombaton egy csalás miatt körözött férfit adtak át a magyar rendőröknek. Ezt a két esetet megelőzően Thaiföld nem adott ki Magyarországnak körözött embereket, ugyanis a két ország között nincs kiadatási egyezmény.
Sértetlenül, saját lábukon távoztak a romok alól

Sértetlenül, saját lábukon távoztak a romok alól 

A rohamosan csökkenő túlélési esélyek ellenére több áldozatot is még élve bányásztak ki a romok alól a hét elején földrengésben elpusztult haiti fővárosban, de a haiti fővárosától nyugatra fekvő Leogane-ban végezte a legsúlyosabb pusztítást a földrengés.
"Legjobb lenne egy Fidesz-kormány"

"Legjobb lenne egy Fidesz-kormány" 

A Forsense 1000 fős közvélemény-kutatásában arra kérdezett rá, hogy néhány hónappal a választások előtt milyen lehetséges összetételű kormányokban gondolkodnak a különböző választói csoportokhoz tartozók.
Navracsics: "a szakszerű és válságkezelő miniszterelnök..."

Navracsics: "a szakszerű és válságkezelő miniszterelnök..." 

A Fidesz elnöksége garantálja, hogy - a párt kormányra kerülése esetén - negyven évnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet - jelentette be Navracsics Tibor pénteken Budapesten.
Képekben a BKV-sztrájk negyedik napja

Képekben a BKV-sztrájk negyedik napja 

Negyvenhatra nőtt azoknak a buszvonalaknak a száma, amelyeken elindultak a járatok péntek reggel, a BKV-sztrájk negyedik napján - közölte a BKV. A villamosok továbbra is hat viszonylaton közlekednek.
Péntek délutánig biztos a BKV-sztrájk

Péntek délutánig biztos a BKV-sztrájk 

A csütörtök kora esti egyeztetésen sem született megállapodás a BKV menedzsmentje és a sztrájkot kezdeményező 14 szakszervezet vezetősége között a kollektív szerződésről, a sztrájk folytatódik - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a megbeszélés után újságírókkal Budapesten.
Kérdések és válaszok: meghallgatták a magyar jelöltet

Kérdések és válaszok: meghallgatták a magyar jelöltet 

A gazdasági és pénzügyi válságból való kilábalás, az uniós jogszabályalkotás - különösen a munkaidőről és a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv felülvizsgálata - a társadalom elöregedése és a szegénység elleni küzdelem voltak a fő témák Andor László, a magyar biztosjelölt európai parlamenti meghallgatásán.
Feszült helyzet: őrök vigyázzák a rendet a BKV járművein

Feszült helyzet: őrök vigyázzák a rendet a BKV járművein 

Biztonsági őrök védik a vezetőket a 6-os villamoson - tudta meg BKV-s szakszervezeti forrásból csütörtökön az MTI. Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke elmondta, tudomása szerint a cég biztonsági őrei fokozottan figyelnek a nem sztrájkoló alkalmazottakra, így a metró- , villamos-, valamint a troli- és a HÉV-vezetőkre.

BKV-sztrájk: egyre több busz közlekedik 

Menetrend szerint indultak el az első járművek csütörtökön kora reggel a metró-, a HÉV- és a trolibuszvonalakon a határozatlan idejű BKV-sztrájk harmadik napján. A közlekedési társaság a fél 5-ös üzemkezdetkor hat újabb vonalon indított járatokat,  így kora reggelre 41-re nőtt a buszvonalak száma - közölte a BKV.

Ezt is megértük: BKV-botrányok az államvizsgán 

Ma már nem meglepő ha reggel kinyitjuk az újságot és a BKV kapcsán újabb hatalmas összegű tanácsadói szerződésre derül fény, a vesztegetési és végkielegítési ügy egy-egy kellemetlen részlete kerül elő vagy éppen nem tudunk munkába indulni, mert sztrájk vagy a buszok rossz műszaki állapota miatt nem indulnak el a járművek. De az mégiscsak új jelenség, hogy tételként szerepel a közlekedési társaság egy felsőoktatási intézmény államvizsgáján. - írja közleményében a BKF.

Szerdán is káosz várható a fővárosban 

Szerdán is folytatódik a BKV-sztrájk, miután kedden sem született megállapodás a kollektív szerződésről; a nap folyamán lényegében csak a metró járt kiszámíthatóan a fővárosban.

Külföldön megy: egyetértett az MSZP és a Fidesz 

Decemberben a klímavédelem terén, a nemzeti érdekek védelmében egységesen lépett fel a Fidesz, a Jobbik és az MSZP az Európai Parlamentben a Policy Solutions havi EP-jelentése szerint.

BKV-sztrájk: mire számítsunk? 

A BKV-buszok teljesen leállnak, a villamosok és a trolibuszok közlekedése bizonytalan lesz a kedden kezdődő BKV-sztrájk ideje alatt; csak az alvállalkozók által működtetett 26 vonalon közlekednek majd buszok - mondta  Bartha Pál, az elégséges szolgáltatásról tárgyaló bizottság elnöke.

Miért isznak a magyar fiatalok? 

Akár újévi fogadalom is lehetne a mértékletesség és az önkontroll gyakorlása, hiszen ezek hiányára, a túlzott befolyásolhatóságra és a felelősség áthárítására mutatott rá az a közelmúltban lezárult - a Heineken Hungária Zrt., az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ (EIKKA), az Est Média Group, valamint a Sziget Kft. összefogásával létrejött - kutatássorozat, amely a magyar fiatalfelnőttek feszültségoldó szokásait, ezen belül az alkoholfogyasztás gyakoriságát és hátterét vizsgálta.

Fidesz: "kormányprogram akkor lesz, miután bizalmat kaptunk" 

A Fidesz pártigazgatója szerint pártja megnyerheti mind a 176 egyéni választókerületet. Kubatov Gábor az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy a Fidesz rövid, olcsó, egy hónapos intenzív kampányt folytat majd, de addig is önkénteseket toboroz, adományokat gyűjt. Minden választókerülethez úgy állnak hozzá, beleértve Szegedet, Battonyát, az összes budapesti és miskolci körzetet, Komlót vagy éppen Kazincbarcikát, hogy mindegyiket meg lehet és meg is kell nyerni, bárki is legyen az ellenfél.

Elhunyt az orvos, aki nem kért védőoltást 

Egy 59 éves doktornő hunyt el szombaton a nagykanizsai kórház intenzív osztályán, ahol a H1N1 vírus fertőzésének gyanújával kezelték - közölte vasárnap Peszleg Norbert, az osztály ügyeletes orvosa.

Fidesz: ez hülyeség 

A Fidesz elnöki stábjának vezetője, Szijjártó Péter hülyeségnek nevezte azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint kormányra kerülésük esetén összevonnák a Duna Televíziót, a Magyar Televíziót és a Magyar Rádiót.

Táppénz: megengedhetjük ezt a "luxust"? 

Az aktív dolgozók a válság kirobbanása óta annyira féltik az állásukat, hogy csak nagyon indokolt esetben mennek betegszabadságra. Sokakban tudat alatt fel is merül: vajon lesz még állásom, ha két hét múlva visszamegyek? De az is visszafogja a táppénzcsalókat, hogy most már nemcsak az Országos Egészségpénztár (OEP), hanem a munkáltató által megbízott magánvállalkozás is utánajárhat, valóban beteg-e az illető. De vajon mennyire van keletje a mostani időszakban a táppénzen levő alkalmazottakat ellenőrző szolgáltatásnak?

"Rosszabbul élek, mint egy éve, de jobban, mint holnap" 

A GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös felmérésének legfrissebb eredményei szerint - az előzetes várakozásoknak megfelelően - stabilizálódott a fogyasztói bizalom, értéke nem változott 2009 októbere óta. Emellett a  Fogyasztói Várakozások Indexe és a Vásárlási Hajlandóság Indexe is szinte változatlan maradt az előző negyedévi eredményekhez képest. A válaszadók 63 százaléka szerint rosszabbul él mint egy évvel ezelőtt és rövid távon nem is bízik a saját (családja) anyagi körülményeinek javulásában.

Rend és biztonság: 2600 településőr vigyázna a rendre 

Az igazságügyi tárca számításai szerint idén 2.600-ra nő a településőrök létszáma - közölte Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

Lemeztelenítő szkenner: az EP kiárusít 

Az Európai Parlament áruba bocsátja a raktáraiban évek óta porosodó személyátvilágító berendezéseket, amilyenek repülőtéri alkalmazásáról élénk vita kezdődött Európában a karácsonyi géprobbantási kísérlet után. A "lemeztelenítő szkennerként" is emlegetett készülékek a hagyományos fémdetektorral ellentétben minden szokatlan tárgyat - fémmentes tartályt, vagy akár kerámiakést - kimutatnak a megvizsgált utas ruhája alatt, de ugyanakkor a meztelen test körvonalait is kirajzolják. Ez utóbbi miatt a személyiségi jogok egyes védelmezői aggályosnak tartják használatát, mások viszont fontosabbnak tartják az előbbi, biztonsági szempontot.

20 millió németnek okozott problémát 2010 

Programhiba miatt az év eleje óta nem, vagy csak alig lehet használni több mint 20 millió bankkártyát Németországban. A probléma oka az, hogy a program nem tudja feldolgozni a 2010-es évszámot.

Minden kedves olvasónknak boldog új évet kívánunk! 

A Piac és Profit Kiadó minden munkatársa boldog új évet kíván valamennyi olvasójának! Szívből reméljük, hogy a mindenki számára jelentős kihívásokat jelentő 2009-es év után egy könnyebb, sikerekben gazdag esztendő következik.

Nyugdíjasoknak, kétgyermekeseknek kedvezmény jár 

Bár a jogszabályok változtak, a hátrányos helyzetűek továbbra is kedvezményesen juthatnak hozzá a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által, pályázat útján nyújtott Üdülési Csekket.

Így is lehet kampányolni: adóemelést sem zár ki az ellenzék 

Kenneth Clarke, aki a tory árnyékkormányban az üzleti ügyek felelőse, a The Sunday Telegraph című vezető vasárnapi konzervatív lapnak azt mondta: "ostobaság lenne", ha a párt elzárkózna attól, hogy a kiadáscsökkentéssel együtt adóemeléssel is mérsékelje a hatalmas deficitet.

Bajnai nem változtat 

Bajnai Gordon szerint a kormány eddigi tevékenységének köszönhetően január 1-jétől az élet számos területén alapvető változások történtek Magyarországon.

Már harmadfokú az árvízvédelmi készültség  

Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek a Fekete-Körösön Antnál. A Körösök teljes vízgyűjtő területén újabb csapadék hullott - közölte az MTI-vel a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG).

Közeleg a magyar elnökség 

Csütörtök éjfélkor lejárt az Európai Unió soros svéd elnökségének hivatali ideje, és hat hónapra Spanyolország vette át a stafétabotot. Spanyolország után ez év második felében Belgium, jövő év első felében pedig Magyarország látja el a soros elnökségi teendőket.

Ha a férfi is mosogat... 

Azok a párkapcsolatok a legboldogabbak, ahol a család fönntartásához szükséges minden teendőt sikerül lényegében megfelezni. Nemzetközi társadalomkutatók Kanada 1986-ból, 1992-ből, 1998-ból és 2005-ből származó adatait dolgozták fel.

Újévi kérdés: Hány képviselő gyűjtögeti majd idén számláit? 

Január elsején megszűnik a korábban képviselői költségtérítésként megismert juttatás, helyette pedig az úgynevezett választókerületi pótlék és a lakhatási támogatás jár majd a honatyáknak.

Fico: "a Fidesszel élénk vitáink lesznek" 

Robert Fico bízik abban, hogy a szlovák és a magyar fél a jövő évben értelmesen fog viselkedni, s ezzel képes lesz a minimumra csökkenteni az esetleges kilengéseket a kétoldalú kapcsolatokban. A szlovák miniszterelnök a TASR hírügynökség által nyilvánosságra hozott interjújában úgy vélekedett, hogy egyes politikusok nem megfelelő nyilatkozatait azonban nem lehet megakadályozni.

Orbán és a teljes újrakezdés 

Orbán Viktor szerint Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben. A Fidesz elnöke ezt a honlapjára szerdán felkerült újévi köszöntőjében mondta.

18 igazgatót kapott Budapest leendő agya 

Hivatalosan kinevezték a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) 18 tagú igazgató tanácsát, amelynek tagja Magyar Bálint is - olvasható az Európai Bizottság közleményében.

Márkás ital sem kell a magyarnak 

A válságban jól fogy az alkohol - vélték világszerte sokan, a magyar cégstatisztikákon mégis az látszik, hogy italkereskedelemben lényegesen több céggel szemben indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban. - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Lehet, hogy többet iszunk, de akkor a feketén forgalmazott vagy az olcsó italok fogynak - állítják az Optennél.

"A nyomor elleni harc éve lesz 2010" 

A nyomor és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem tudatosításának éve lesz 2010 az Európai Unió számára. Az EU-tagországok, valamint a kampányprogramhoz csatlakozó Izland és Norvégia összesen 17 millió euró uniós pénzzel gazdálkodhatnak, amit saját nemzeti hozzájárulással is ki kell egészíteniük.

Kgfb: mire figyeljünk? 

Már csak három napig köthetik meg az új biztosításukat azok az autósok, akik novemberben felmondták kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb). A többség ugyan a felmondással egy időben megkötötte új biztosítását is, ám aki a biztosítótól vagy az alkuszától még nem kapott visszajelzést a befogadott ajánlatról, mindenképpen járjon utána, nem akadt-e el az ügyintézés valahol - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A változó jogszabályi környezetben érdemes áttekinteni, a következő időszakban mire célszerű még odafigyelni.

Hogyan változik a KRESZ? 

A január 1-jén életbe lépő mintegy hatvan KRESZ-módosítás célja a gyalogosok, kerékpárosok védelme. Az új KRESZ kimondja: a gyalog- és kerékpárúton a gyalogos a kerékpáros forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.

Januártól szabálysértésért is járhat „elrettentő” büntetés 

Január 1-jétől hatályba lép a szabálysértési törvény nyilvántartás kialakítására vonatkozó része. A szabálysértési nyilvántartással lehetővé válik, hogy a sorozatos szabálysértést elkövetők előéletét is látva a cselekmények bűncselekménynek minősüljenek és elrettentőbb büntetéssel fenyegetettek legyenek.

Nem árt tudni: kgfb változások januártól 

A biztosítás megkötésétől, és nem január első napjától számítja a biztosítás egyéves tartamát a január 1-jén hatályba lépő kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény, továbbá kötelezővé teszi a kártörténeti nyilvántartást, és nem a tulajdonos, hanem az üzembentartó kötheti meg a szerződést.

Sokan hozzák kellemetlen helyzetbe magukat karácsonykor 

A magyar cégek karácsonyi ünneplésén is meglátszik a válság hatása. Sok helyen elmaradtak rendezvények - van, ahol még karácsonyfát sem állítanak -, a megtartottak közül pedig minden negyedik ünnepségen okoz kellemetlenséget a kapatos kolléga - olvasható az Ipsos, fn.hu részére készítetett reprezentatív on-line felmérésében.

Jancsó Miklós: "Baromi nagy szerencse kell az élethez" 

Jancsó Miklós nyolcvannyolc évesen is az egyik legfiatalabb elme az országban, aki egymás után falja a könyveket, és figyeli a világ eseményeit. A februári filmszemlére elkészül harmincadik nagyjátékfilmjével, Az igazság oda van cíművel, amely Mátyás királyról szól.

"A korrupció ellen nem hivatalokkal kell küzdeni" 

Bár alapvetően előremutató a Kormány által benyújtott és a Parlament által elfogadott antikorrupciós törvénycsomag, számos szakmai hiba csökkenti az új törvények hatékonyságát, és ezáltal a korrupció-ellenes célok megvalósulásának esélyét - többek között ezt tartalmazza az az állásfoglalás, melyet a 2009. március 1-jétől életbe lépő jogszabállyal kapcsolatban fogalmazott meg a Transparency International.

Fidesz le, MSZP fel 

Jelentősen csökkent a két nagy párt támogatottsága közötti különbség, mivel a Fidesz-tábor lemorzsolódása folytatódott, az MSZP pedig visszakapaszkodott az év eleji szintre - derül ki a Medián decemberi felméréséből.

Orbán-Bajnai: 40-25 

A Századvég és a Forsense 2009. december közepén közéleti-politikai témájú telefonos vizsgálatot készített. Az év utolsó hónapjában a Fidesz támogatottsága 5 százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest, míg az MSZP-é nem változott.

Mikor vizsgázik Andor László? 

Az Európai Parlament meghatározta a biztosjelöltek meghallgatási rendjét: Andor László magyar jelölt alkalmasságát 2010. január 13-án vizsgálja meg az EP foglalkoztatással és szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága.

Ön milyen városlakónak számít? 

A ma megszülető átlagos városlakó 20 évesen már 250 ezer e-mailen, 5 ezer óra videojátékon és 10 ezer órányi mobil üzenetváltáson van túl. A hamburgi TrendBüro társadalmi trendkutató intézet a prémium kávéiról ismert Nespresso megbízásából a városi életmóddal kapcsolatos legfrissebb megatrendeket vizsgálta.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo