Társadalom


Magyarok és a nyaralás: legfeljebb Horvátország

Magyarok és a nyaralás: legfeljebb Horvátország 

Magyarországon tízből nyolcan nyilatkoztak úgy, hogy az elmúlt egy évben nem voltak üdülni - derül ki a GfK Hungária és az Ipsos Nemzeti MédiaAnalízis felmérésének 2009. IV. negyedévi és 2010. I. negyedévi adataiból. Akik viszont mégis a nyaralás mellett döntöttek, azok elsősorban belföldön pihentek. A külföldre utazók főleg Horvátországot, majd Görögországot, Olaszországot és Ausztriát választották pihenésük helyszínéül. A nyaralás során a legkedveltebb időtöltés változatlanul a strandolás, napozás és a városnézés.
Eldőlt: az észtek bejutnak

Eldőlt: az észtek bejutnak 

Az euróövezetet érintő jelenlegi pénzügyi válsággal dacolva Észtország a jövő év január elsejétől bevezetheti az eurót. A nem jelentős költségvetési hiány és az alacsony infláció meggyőzte az EP gazdasági és monetáris szakbizottságának tagjait, illetve a Bizottságot arról, hogy a kis balti állam készen áll az euróövezeti tagságra. Aggodalomra adhat okot azonban a közel húsz százalékos munkanélküliség.
Magyar állampolgárság: a felvidékiek isszák meg a levét?

Magyar állampolgárság: a felvidékiek isszák meg a levét? 

Válaszul az Országgyűlés szerda délelőtti döntésére, amely lehetővé tette a magyar állampolgárság könnyített felvételét a határon túli magyarok számára, még aznap Szlovákia is módosította állampolgársági törvényét. A gyorsított eljárásban elfogadott módosítás lényege, hogyha ezentúl egy szlovák állampolgár önkéntesen felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. Emellett nem tölthet be bizonyos munkaköröket sem, amelyek kapcsolatban vannak a nemzetbiztonsággal - például a rendőrségnél vagy a biztonsági szolgálatoknál.
Felszántották és bevetették a Champs-Elysées sugárutat

Felszántották és bevetették a Champs-Elysées sugárutat 

A csökkenő gabonaárak elleni tiltakozásként rendhagyó tüntetést szerveztek a francia gazdák: Párizs legforgalmasabb és legelegánsabb útján, a Louvre-tól a Diadalívig tartó Champs Elysées-n földdel borították le az aszfaltot, fákat, növényeket ültettek és birkanyájakat hajtottak a felső tízezer flancos butikjai elé. A hallatlanul kreatív megmozdulás 4 millió eurójába került a farmereknek.
A Fidesz megkezdi az elszámoltatást Újbudán

A Fidesz megkezdi az elszámoltatást Újbudán 

Megkezdődik az elszámoltatás Újbudán - mondta Kupper András, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján, ahol megjelent az a vállalkozó is, aki Wieszt János helyi szocialista képviselőről felvételt készített, amint a politikus - vélhetően - éppen kenőpénzt fogad el. A sajtótájékoztatón Kupper András arra kérte a helyi vállalkozókat és önkormányzati tisztviselőket, hogy ha visszás ügyekről tudnak, akkor forduljanak hozzá, mert segít a nyilvánosság elé tárni azokat.
Nagyon magyar, de nagyon más

Nagyon magyar, de nagyon más 

Alexander Brody jó időben volt jó helye(ke)n, éppen amikor hatalmas expanzión ment keresztül a globális biznisszé fejlődő reklámipar. Világrengető talentumok híján, de kedélyes szellemiségével, kiváló kapcsolatteremtő képességével elérte, hogy eljusson szakmája csúcsára.
Május utolsó napjain már a Fidesz kormányozhat

Május utolsó napjain már a Fidesz kormányozhat 

Megkezdődik a kormányprogram vitája az Országgyűlésben kedden, a parlament jövő heti háromnapos ülésének első napján. Várhatóan szombaton szavaznak a képviselők a Nemzeti Együttműködés Programja című dokumentumról és Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt megválasztásáról; a hétvégén már új kabinet irányíthatja az országot, mivel a miniszterek is leteszik az esküt szombaton. Szerdán a kettős állampolgársággal kapcsolatos előterjesztésről is dönthet a Ház.
Orbán benyújtotta a kormányprogramot

Orbán benyújtotta a kormányprogramot 

Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a Nemzeti Együttműködés Programja címet viselő kormányprogramot az Országgyűlésnek - jelentette be a dokumentumot a parlament épületében leadó Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
Szombaton indít Orbán

Szombaton indít Orbán 

Ma nyújtja be programját az Országgyűlésnek Orbán Viktor leendő miniszterelnök.Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője korábban úgy fogalmazott: a kijelölt kormányfő "a következő kormány miniszterelnöki programját" nyújtja be a hét végén. - írja a fidesz.hu.
Nagy szigor lesz!

Nagy szigor lesz! 

Széles körű egyetértés mutatkozott az európai uniós tagországok pénteki pénzügyminiszteri tanácskozásán abban, hogy szankciókkal kell sújtani azokat a tagállamokat, amelyek nem teljesítik a gazdasági válsághelyzet elkerülése, illetve elhárítása érdekében szükséges stabilitási célkitűzéseket - mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli megbeszélés után tartott sajtótájékoztatóján.

Budapest nincs a legdrágább 50 között 

Továbbra is a londoni West End a világ legdrágább irodapiaca, évi átlag 1458 euró/négyzetméter bérleti díjjal - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb kutatásából. Hong Kong üzleti negyede a második helyre drágult, megelőzve Tokió belső kerületeit. Mumbai a negyedik, Moszkva az ötödik a sorban, Budapest nem került be a 176 irodapiacot vizsgáló kutatás első 50 legdrágább városa közé.

"Amikor feleségem Suzukijának csak a hűlt helyét találta..." 

Több mint százezer jármű rendszámát ellenőrzik a pünkösdi hétvégén a VII. Generali Autóvadász Kupa résztvevői. Idén köztük lesz Németh Kristóf színművész, akinek nemrég a házuk elől vitték el a kocsiját a tolvajok. Péntekig bárki jelentkezhet melléjük autóvadásznak, aki felkeresi a www.holakocsid.hu/ oldalt.

Válság van, de autózni szeret a magyar 

Az autóval rendelkező háztartások száma a válság ellenére tovább nőtt - ez derült ki a Bosch országos kutatási tanulmányából. Az először 2008-ban elkészített reprezentatív felmérést 2010 elején megismételték, ez pedig rámutatott arra, hogy a recesszió dacára a háztartások közel fele saját tulajdonú gépjárművel rendelkezik, egyre több fiatal vezet kocsit, népszerűek a Magyarországon gyártott autók, és egyre gyakrabban független, kis autószervizhez fordulunk.

Hány ezer eurót ér egy menekült? 

A harmadik országból érkezett menekültek befogadásáért fejenként az első évben 6000 eurót kapnának az erre vállalkozó tagállamok - áll az Európai Bizottság tervezetében, amely most a parlament plenáris ülése is megszavazott. A képviselők elfogadták az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal létrehozását is.

Árvízhelyzet: késhet az adóbevallás 

Az időjárási körülmények által előidézett okok miatt előfordulhat, hogy az adózó nem tud határidőben eleget tenni adóbevallási, vagy befizetési kötelezettségének, ilyenkor az adóhatóság kérelemre határidőben teljesítettnek tekintheti a kötelezettséget.

Hagyó vallomása után nem mehetett haza 

Őrizetbe vette a rendőrség Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, Horváth Évát, a politikus szóvivőjét és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert péntek késő este - erősítette meg Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI információját. A rendőrség mindhármuk esetében kezdeményezni fogja az előzetes letartóztatás elrendelését - mondta Tafferner Éva.

Ez a jövő? Ujjlenyomat kell a pénzfelvételhez! 

Bankkártya helyett, mindössze az ügyfelek ujjbegyével működő bankjegykiadó automatát (ATM) helyeztek üzembe Lengyelországban. Az Európában még igencsak újnak számító technológiát Japánban már széles körben használják.

Néhány hely, ahol mindenki szívesen dolgozna 

Egzotikus nyaralóhelyen blogot író "idénymunkás", nászutas-helyeket tesztelő házaspár - néhány példa arra, hogyan lehet az álláshirdetés egyben reklámeszköz is.

Országgyűlés: túl az eskütételen 

Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői pénteken a parlament alakuló ülésén. Ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az Országgyűlés.

Alakul az Országgyűlés 

Megnyitotta Sólyom László államfő az Országgyűlés alakuló ülését pénteken 13 óra után néhány perccel. Orbán Viktort, a Fidesz elnökét fogja miniszterelnöknek javasolni.

A Jobbiknak nagyon kell a nemzetbiztonsági bizottság 

A Jobbik továbbra is igény tart az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vezetésére - közölte Vona Gábor, a párt elnöke, miután véget ért a parlament alakuló üléséről szóló frakcióközi egyeztetés pénteken. Az MSZP tiltakozik.

A mai fiatalok dédapáink életét élik 

Az amerikai fiatalok tovább laknak szüleiknél, tovább járnak iskolába, ezért önállósodásuk későbbre tolódik, mint a múlt század közepén. A jelenkor gondjairól érdekes tanulmány jelent meg egy új folyóirat, a Transition to Adulthood első számában.

Mesterházy bizakodó 

Mesterházy Attila szerint az MSZP képes lesz megújulni, és személy szerint örül minden olyan kezdeményezésnek, amely növelheti a baloldal bázisát. A pártból kizártakat puszival üdvözölte.

Tudta? 15 milliót költ a gyerekre, amíg felneveli! 

Továbbra is csökken a gyermekvállalási kedv hazánkban. A Generali-Providencia Zrt. napokban végzett felmérése szerint a gyermekvállalás vágyát elsősorban az egzisztenciális félelmek szorítják háttérbe. A kutatásból az is kiderül, hogy ez a probléma leginkább a nőket érinti: nem érzik biztonságban munkahelyüket, és úgy gondolják, kisgyerekes anyukaként hátránnyal indulnak egy állás megpályázásakor. A válaszadók közel egyharmada fizetéséből és állami juttatásokból nevelné fel gyermekét.

Hogyan találjunk állást? 

A hallgatók elhelyezkedési esélyeit szeretné növelni az ELTE kétnapos állásbörzéje, amelyet szerdán és csütörtökön rendeznek az egyetem kongresszusi központjában a fővárosban.

Dugódíj: leghamarabb ősszel lesz döntés 

A behajtási díj bevezetéséről a következő önkormányzati ciklusban határozhat a Főváros Közgyűlés, a jelenlegi városvezetés a döntést megalapozó szakmai anyagokkal kívánja segíteni a fontos várospolitikai lépést - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Ők vezetik Magyarországot 

Nyolc miniszterrel alakul meg az Orbán-kormány: Matolcsy György vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, Martonyi János a külügyi tárcát, Pintér Sándor lesz a belügyminiszter, Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrásokért felelős tárcavezető, Fazekas Sándor a vidékfejlesztési miniszter, Hende Csaba a honvédelmi, Navracsics Tibor pedig a közigazgatásért és az igazságügyért felel majd kormányfő-helyettesként.

Gyes, gyed: mi változott? 

Mint ismeretes, május 1-jétől változnak a gyesre és a gyedre vonatkozó szabályok. Talán a legfontosabb módosítás, hogy a gyes a gyermek második életévének betöltéséig jár. Bár a Fidesz korábban többször jelezte, hogy visszaállítja a régi rendszert, kérdéses, hogy lesz-e módja ezt az első lépések között megtenni.

Elképesztő pontatlanságok Magyarországgal kapcsolatban 

A francia TV5 közszolgálati csatorna - a Duna Televízió közreműködésével - helyszíni riportot készített a magyarországi romák helyzetéről. Hazánkról korábban olyan hírek jelentek meg a világsajtóban, mint ahol a szélsőséges és fasiszta eszmék soha nem látott mértékben terjednek. Ezzel a kérdéssel foglalkozott a Nagy Európa Klub elnöke, Françoise Pons által készített riport is, mely A. Szabó Magda, a Duna Televízió kulturális alelnöke szerint azért fontos, mert segít árnyalni a külföldiek régiónkról való gondolkodásmódját is.

Egyelőre marad a szigor a repülőgépeken 

Az EU legkésőbb 2013-ra megszünteti a repülőgépek fedélzetére felvihető folyadékok mennyiségére vonatkozó korlátozást. A szabályt az Európai Unió 2006. november 6-i hatállyal vezette be.

Örülhet az MSZP 

Szanyi Tibor, az MSZP jelöltje nyerte a választásokat Budapest 19-es számú egyéni választókerületében, miután a szavazatszámláló bizottság belekeverte a külképviseleteken leadott szavazatokat a 45. szavazókörben már leadott voksokat tartalmazó urnába és összeszámolta azokat.

Strandszezon: mi várható idén Budapesten? 

Ma kezdődik meg a strandszezon Budapesten, elsőként a Gellért és a Dagály fürdő nyári medencéit, valamint a Palatinus strandot nyitják meg. A többi stand május közepétől vagy végétől fogadja a fürdőzőket. A legkésőbb a tavaly újraindított Pünkösdfürdő nyílik meg: a tervek szerint a tanév végén.

234 szavazattal Szanyi nyert a 13. kerületben 

Szanyi Tibor, az MSZP jelöltje nyerte a választásokat Budapest 19-es számú egyéni választókerületében, miután a szavazatszámláló bizottság belekeverte a külképviseleteken leadott szavazatokat a 45. szavazókörben már leadott voksokat tartalmazó urnába és összeszámolta azokat.

Orbán: "Nem lesznek csúcsminisztériumok" 

Orbán Viktor, Navracsics Tibor, Varga Mihály és Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tartott "Megkezdődik a kormányalakítás folyamata" címmel. - tudósított a fidesz.hu.

Két és félmillió voks vár gazdára ma 

Vasárnap, az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában két és fél millió voksolót várnak az urnákhoz. A szavazók 57 egyéni választókerületben dönthetnek arról, ki legyen a kerület képviselője. 

670 ezren már megtették kötelességüket 

A választásra jogosultak 27,11 százaléka, 672.420 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások második fordulójában 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.

"Az MSZP megvédi a nyugdíjakat" 

Az MSZP tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz és a KDNP mégis bevezeti a svéd modellt a nyugdíjrendszerben, ami azt is jelenti, hogy "Magyarországot sajnos ebben a témában is rászedték".

"A kutya jobban figyel rám, mint a férjem" 

A háziállatot tartó amerikai nők harmada véli úgy, hogy kedvencük jobb hallgatóságot jelent számukra, mint férjük - derül ki az Associated Press és a Petside.com szerdán közzétett közvélemény-kutatásából.

Bajnai nem titkolózik 

A kormányzati munka zavartalan folytatása érdekében elengedhetetlennek tartom a teljes körű és átlátható módon lebonyolított átadás-átvételt, az elmúlt húsz évben kialakult gyakorlatnál magasabb sztenderdekhez igazítva a magyar politikai kultúrát - szögezte le Bajnai Gordon.

A román képviselőknek lesz titkos vagyonnyilatkozata is 

Kétfajta - titkos és nyilvános - vagyonnyilatkozatokat kell tenniük a jövőben Romániában a magas rangú tisztségviselőknek a kormány által hétfőn elfogadott törvénytervezet értelmében.

Ezek lesznek Orbán első lépései 

A Fidesz elnöke szerint a leendő kormánynak - az átadás-átvétel törvényi szabályozásáról szóló előterjesztés után - elsőként egy három "blokkból álló tervet" kell benyújtania a parlamentnek - közölte Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján. Öt nemzeti ügyben nemzeti konzultációkat is tartanak.

Példátlan a kommunizmus bukása óta... 

A Fidesz a legátütőbb választási győzelmet aratta a kommunizmus bukása óta, példátlan, kétharmados többséggel véget vetve a szocialisták nyolcévi kormányzásának - írta kommentárjában a Financial Times.

Túl a kétharmadon a Fidesz 

A nem végleges eredmények szerint az Országgyűlés összetétele a szavazatok 99,22 százaléka alapján: Fidesz-KDNP 262, Fidesz-KDNP-MVMP 1, független 1, Jobbik 47, LMP 16, MSZP 59 - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője sajtótájékoztatóján. Két 13. kerületi választókereületben áll nyerésre a szocialista jelölt, Edelényben pedig a független Molnár Oszkár kapta a legtöbb szavazatot. A többi, 54 választókerületben a Fidesz jelöltje nyert, így 263 képviselője lesz a parlamentben.

E-könyv nem kell még az olvasóknak 

A társadalom- és gazdaságtudományi kutatások területén on-line kutatással is foglalkozó e-benchmark.hu  az internetet használók körében indított kutatást, amely a mai magyarországi könyvolvasási és vásárlási szokásokat, valamint a könyvkiadók ismertségét térképezi fel.

Sok járat továbbra sem közlekedik Ferihegyről 

A magyar légtérben a  Balassagyarmat-Szentgotthárd vonaltól keletre eső légtér kedden 9.30 óráig nyitott lesz és az onnan nyugatra eső ellenőrzött légtér három- és hatezer méter között repülési tilalom alá esik közölte Fehér Imre, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. szóvivője kedden reggel az MTI-vel.

Orbán a régi embereit hozza vissza 

Hétfőn, a parlamenti választás második fordulójának másnapján két miniszterjelölttel bővülhet Orbán Viktor leendő kormányának névsora, a Fidesz elnöke ugyanis várhatóan megnevezi belügyminiszter-jelöltjét és a pénzügy-gazdaság irányításának várományosát.

Mi legyen a légi utasok adataival? 

Az EP szerda délután tartott plenáris vitát a banki adatoknak a SWIFT-hálózaton keresztül, az Egyesült Államoknak történő átadásáról, illetve a légiutasok adatainak az USA és Ausztrália felé való továbbításáról. A legnagyobb frakciók azt javasolták, az EP halassza el a szavazást addig, amíg az Európai Bizottság nem áll elő új javaslatával.

Európa nagy részén még tart a légtérzár 

Magyarországon délben feloldhatják a légi közlekedés tilalmát, míg az öreg kontinens nagy részén továbbra sem lehet közlekedni. A Malév már több milliós veszteséget könyvelhetett el.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo