"Az MSZP megvédi a nyugdíjakat"

Az MSZP tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz és a KDNP mégis bevezeti a svéd modellt a nyugdíjrendszerben, ami azt is jelenti, hogy "Magyarországot sajnos ebben a témában is rászedték".

Budai Bernadett annak kapcsán juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy Harrach Péter, a KDNP alelnöke, leendő frakcióvezetője az MTI-nek kedden azt mondta: a KDNP fenntartja korábbi javaslatait a családi adózásról, a nyugdíjrendszerről, a családok csődvédelméről és a szabad vasárnapról.

Ez rossz hír a nyugdíjasoknak, mert emelkedő nyugdíjkorhatárt, reálértékét tekintve is csökkenő nyugdíjakat és szűkülő ellátási formákat jelent nekik - olvasható az MSZP-szóvivő közleményében, amelyben Budai Bernadett  hangsúlyozza, rossz hír ez a szavazóknak is, mert újabb hazugság lepleződött le, de már túl későn, a szavazóurnáktól való távozás után. Kiderült: a Fidesz hamis garancialevelet adott a nyugdíjasoknak, olyan jótállást, amely már a kiadásakor sem volt érvényes - fogalmaz.

70 éves korhatár, 20 százalékkal kevesebb nyugdíj?

Budai Bernadett szerint hiába tagadta a teljes fideszes vezérkar, hiába írt nyugtató hangú levelet Schmitt Pál mintegy 1,6 millió nyugdíjas háztartásba, hiába tartott a jobboldali párt nap, mint nap sajtótájékoztatót, eljött az igazság pillanata: Harrach Péter, a KDNP alelnöke, leendő frakcióvezetője elárulta, hogy a KDNP most is, ahogy a múltban is fenntartja a nyugdíjrendszerről szóló javaslatait. Harrach Péter bevallotta, hogy minden hazugság ellenére bevezetésre kerül a Fidesz által végig tagadott és elhazudott svéd nyugdíjmodell - értékeli.

A szóvivő szerint ezzel ma már készpénznek vehetik Orbán Viktor egykori pénzügyminiszterének szavait, miszerint a Fidesz a hatalomra kerülésével be fogja vezetni a svéd modellt. Azt a modellt, amely minden okkal kelt rémületet a nyugdíjasok körében, amelynek magyarországi bevezetése nyugdíjkatasztrófát okoz, a nyugdíjkorhatár akár 70 évre is emelkedhet, a nyugdíjak értéke a pedig kár 20 százalékkal is csökkenhet majd - teszi hozzá.

Budai Bernadett kiemeli: tiltakozniuk kell ez ellen, ahogyan a nyugdíjas szervezeteknek is. "Nem engedhetjük, hogy a Fidesz hozzányúljon a nyugdíjakhoz, hogy házi kasszaként kezelje azt a pénzt, aminek megtakarítása mögött egy élet munkája áll. A Magyar Szocialista Párt megvédi a nyugdíjakat, kiáll az idős emberek mellett" - áll a közleményben. (Nincs olyan ország, ahol a nyugdíjmodell ne szorulna módosításra, többek között a válság miatt is, az OECD-nyugdíjkörkép szerint.)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo