Társadalom


Sólyom távozik, de rosszul nem jár

Sólyom távozik, de rosszul nem jár 

A volt köztársasági elnököt havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű juttatás illeti meg. Sólyom László köztársasági elnök államfői mandátuma 2010. augusztus 5-én éjfélkor jár le.
"Sztálin, Rákosi, Kádár után már a Fidesz is?"

"Sztálin, Rákosi, Kádár után már a Fidesz is?" 

A nemzeti együttműködés nyilatkozatának elfogadásával az Országgyűlés az emberek akaratát ismerte el, ezért ott a helye, ahol az emberek gyakran megfordulnak, vagyis a közintézményekben - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az ellenzéki bírálatokra.
Hova elég a bankkártya és hova kell készpénz?

Hova elég a bankkártya és hova kell készpénz? 

A bankkártyás vásárlás ma már a világ több mint 30 millió üzletében lehetséges és a legtöbb helyen nagyon hasonló módon történik. Mégis, mivel minden országban más és más a fizetési környezet, a MasterCard összegyűjtött néhány hasznos információt azokról az országokról, ahová a legtöbbször utaznak nyaralni honfitársaink.
Nem meglepő: szakértelem alapján választunk orvost

Nem meglepő: szakértelem alapján választunk orvost 

Az egészségügyi szolgáltatók kiválasztásakor leginkább a szakértelmet tartjuk szem előtt, a környezet kulturáltsága és a megközelíthetőség a legkevésbé lényeges szempontok a döntés során - derül ki abból a felmérésből, amelyet az AXA megbízásából a GKI-EKI Egészségügykutató Intézet készített az egészségpénztárak szolgáltatási köre által nyújtott egészségügyi ellátások, így a magánrendelői szakorvosi ellátások, fogászati ellátások, gyógyászati segédeszköz árusítók, optikai üzletek, gyógyszertárak és fitnesztermek minőségének megítéléséről az AXA Egészségpénztár tagjainak körében.
Képek: megizzasztották a minisztereket

Képek: megizzasztották a minisztereket 

Ahogy 1998 óta mindig, idén is megrendezték a „Tisztelt Ász!" tenisztornát, ahol parlamenti képviselők, állami vezetők, valamint az ex-miniszterek mérték össze erejüket.  A június utolsó vasárnapján megrendezett versenyre 26 pár nevezett, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.
Nincs meg a 8 általános? Akkor jogosítvány se lesz!

Nincs meg a 8 általános? Akkor jogosítvány se lesz! 

Csak az vehet részt gépjárművezetői tanfolyamon, illetve tehet vizsgát mostantól, aki igazolja az alapfokú iskolai végzettségét - a kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg, szerdán.
Mennyit keres a magyar?

Mennyit keres a magyar? 

Az elmúlt egy évben a Merces felmérésében résztvevők átlagjövedelme 209.000, míg a fizetések medián értéke - vagyis középértéke - 180.000 forint - derül ki a Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés legfrissebb adataiból.
Schmitt Pál lesz a legfőbb közjogi méltóság

Schmitt Pál lesz a legfőbb közjogi méltóság 

Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét választotta meg köztársasági elnöknek kedden az Országgyűlés. A szavazás, amelyen 366 képviselő adta le a voksát, már az első körben eldőlt.
Egymilliárdot bukik Anglia csapata kiesése miatt

Egymilliárdot bukik Anglia csapata kiesése miatt 

Több mint egymilliárd font veszteséget okoz a brit gazdaságnak az angol labdarúgó-válogatott korai kiesése a dél-afrikai világbajnokság további küzdelmeiből.
Csak kormánydöntés kell, az embereknek nem kell tűzijáték

Csak kormánydöntés kell, az embereknek nem kell tűzijáték 

Három emberből kettő a teljesen tűzijátékmentes augusztus 20-át részesítené előnyben a Medián legfrissebb, júniusi felmérése szerint. A felmérés szerint az emberek egynegyede támogatja, hogy ne maradjon el augusztus 20-án a tűzijáték, csak rövidebb és egyszerűbb legyen, majd az így megspórolt összegből támogassák az árvízkárosultakat. Mint írták, a leginkább azok tudnának lemondani a tűzijátékról, akik amúgy sem érdeklődnek iránta vagy legfeljebb tévéfelvételt néznek meg róla.

Az ország majdnem jó irányba halad, de elégedetlenek vagyunk 

A Ön országa jó uton halad?" kérdésre a világszerte megkérdezett polgárok csupán 39 százaléka választolt igennel. A magyarok 34 százaléka ugyan messze áll a kínaiak 77 százalékával, vagy az oroszok 54 (!) százalékával, ám még így is sokkal optimistábbak vagyunk, mint a németek, olaszok, japánok vagy éppen a sort záró belgák. Persze nem vagyunk elégedettek, sőt...

Martonyi megnyugodott 

A külügyminiszter háromnapos washingtoni látogatása végén, pénteken a magyar sajtónak elmondta: megnyugodva távozik, az Egyesült Államok megfelelő figyelmet szentel Európának.

Ingyenes tűzijáték augusztus 20-án? 

Elképzelhető, hogy a központi költségvetésnek nem kerül majd egyetlen fillérjébe sem az augusztus 20-ai tűzijáték, mert egy szombathelyi cég vállalta, hogy ingyen megrendezi a hagyományos budapesti attrakciót. Ez azt jelentené, hogy az eredetileg a célra fordítandó központi forrást teljes egészében az árvízkárosultak javára lehetne fordítani, ahogy azt több közösségi portálon is kezdeményezték.

Meccs közben jól gurul a fröccs is... 

A foci VB jó hatással van a fröccs-fogyasztásra, legalábbis ezt állítja egy új online elemzés. Az Varga Pincészet és Vinoport.hu online bormagazin 575 személyt kérdezett meg arról, hogy mit isznak a magyarok a VB meccsek alatt.

MSZP: van lejjebb is 

A Fidesz lendülete a választások után is töretlen, sőt május óta kissé még növekedett is a kormánypárt népszerűsége. Az MSZP támogatottsága pedig lassan az LMP szintjére kerül - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásában.

Schmitt Pál lehet az államfő 

Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök azt javasolta a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek, hogy Schmitt Pál házelnököt jelölje, majd válassza meg államfőnek - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az Országházban.

Ettől retteg egész Európa 

A GfK Association felmérésében résztvevő tizenegy ország közül nyolc országban a munkanélküliségtől tartanak leginkább. Ezt követi az árak és a vásárlóerő alakulása, valamint a gazdasági stabilitás miatti aggodalom. Habár a jelenlegi gazdasági helyzetet kevésbé tartják aggasztónak, ez még mindig harmadik helyen szerepel a leggyorsabban megoldandó európai problémák listáján.

Visszatért a fogyasztói bizalom 

Júniusban is folytatódott a GKI-konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének immár több mint egy éve tartó emelkedése, ez a fogyasztói bizalmi index látványos emelkedésének következménye, az üzleti bizalmi index ugyanis kissé csökkent - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával készített felmérésben. 

A Fidesz elkezdte a demokrácia felszámolását? 

Közéleti szereplők tiltakozó nyilatkozatot adtak ki a Fidesz elszámoltatási kampánya ellen, amely szerintük valójában a másfajta politika egzisztenciális szankcionálása. A nyilatkozatot, amelyet 108-an - politikusok, tudósok, írók, újságírók - jegyeznek Bauer Tamás közgazdász juttatta el az MTI-nek.

Vona Gábor még a diákhitelt törleszti 

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője tavaly négy szántót is vásárolt, így már 12 ingatlan tulajdonosa, Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetőjének továbbra is kilenc ingatlana van, Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének három, Vona Gábornak, a Jobbik és Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének pedig egy-egy ingatlan van a tulajdonában. Egyebek között ez is kiderül a képviselői vagyonnyilatkozatokból, amelyek kedden kerültek fel az Országgyűlés honlapjára.

Felvenné a harcot az emberkereskedőkkel az EU 

Az uniós képviselők a tagállamokból meghívott specialistákkal és nemzetközi szervezetek szakértőivel tanácskoztak az emberkereskedelem elleni súlyosabb szankciókról szóló javaslatról. A jelenleginél sokkal szigorúbb eszközökkel kellene az embercsempészeket kézre keríteni és az áldozatokat védeni - vélik a szakértők. A vita résztvevői a jelenséget modern rabszolgatartásnak nevezték.

"Jó dolog lenne a miniszterek fizetéscsökkentése" 

A franciák 84 százaléka szerint "jó dolog" lenne a miniszteri fizetések csökkentése - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet vasárnap közzétett felméréséből.

Szlovákia: Fico nyert, de mégis vesztett 

A kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) a nem hivatalos végeredmény szerint megnyerte a szombati szlovákiai parlamenti választást, de az új parlamentben az ellenzéki pártoknak lesz mérsékelt többségük. A szlovák statisztikai hivatal szavazatszámlálásának eredménye alapján a 150 tagú pozsonyi törvényhozásba hat párt került be, köztük két újonc: a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a magyar-szlovák polgári Híd. Ugyanakkor két eddigi parlamenti párt megbukott: a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) és a Vladimir Meciar-féle Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (HZDS) nem sikerült átlépni a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.

"A Fidesz javaslata veszélyezteti a jogalkotás kontrollját" 

Aggályosnak találja a K-Monitor és a Transparency International Magyarország az Alkotmánybíróság tagjainak jelölési folyamatáról szóló törvénymódosító javaslat tartalmát és beterjesztésének módját.

Mérnökvilág: az álláskereső diktál a cégnek? 

Egyetemi éveik alatt rögzítik a mérnökök: szakmájuknak presztízse van. Ez a tény később kihat viselkedésükre, olykor megjelenésükre is. Legalábbis ezt tapasztalják a HR-esek az állásbörzéken, interjúkon.

Kormányváltás után is jó állami vezetőnek lenni... 

Nem lett sokkal szűkmarkúbb magához az új kormány: a meghatározott körbe tartozó vezetők nagyjából ugyanolyan juttatásokra számíthatnak, mint eddig, kivéve az egészségügyi ellátást - írta a Népszabadság.

Hogyan támogatná a gyermekvállalást a Fidesz? 

A szociális, család- és ifjúságügyi államtitkárság egyik fontos feladata a családtámogatási rendszer megerősítése és különválasztása a szociális segélyezési rendszertől - mondta Soltész Miklós szociálpolitikai államtitkár az MTI-nek adott interjújában.

Bárdy György-díj a legjobb ifjú teniszezőnek 

Ötödik alkalommal került átadásra a Bárdy György-díj, amelyet minden évben a legeredményesebb 14 év alatti utánpótlás korú magyar teniszező kap meg Magyarországon.

Politikai reakciók az Orbán beszédre 

A Jobbik aknákról és hiányosságról beszélt, az LMP szerint a Fidesszel a parlamentből kikerült SZDSZ tért vissza a Házba, míg a kormánypárt szerint Orbán Viktor kormányának felelőssége, hogy visszaszerezze Európa bizalmát.

Így debütál az LMP: sárga lap a kormánypártoknak 

Név szerinti szavazással az Országgyűlés elfogadta a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatot, amely alapján ősztől kisebb létszámúak lesznek az önkormányzati képviselő-testületek. Az előterjesztésre igennel szavazott a Fidesz- és KDNP-frakció, az MSZP és a Jobbik képviselői viszont elutasították azt. A zárószavazáson nem vettek részt a Lehet Más a Politika (LMP) képviselői, mert nem értenek egyet a törvénnyel, és sárga lap felmutatása mellett kivonultak a teremből.

Amit a táppénzről tudni érdemes 

A munkavállalók betegség miatti távollétének szabályai több ponton is szigorodtak 2010-ben. A foglalkoztatottsági mutatók változásával összhangban a betegszabadságon, táppénzen töltött napok száma és vele együtt az erre az időszakra jutó ellátások aránya is csökkent. A módosítások sora azonban nem állt itt meg - a táppénz mértékét is maximalizálta a törvényalkotó.

Volt ilyen is: 170 nap munka nélkül 

Sokkal több volt a szabadság a középkorban, mármint a nem munkával töltött napok száma - állítják brit kutatók, melyet a Daily Telegraph című brit lap közölt.

Mire panaszkodik leginkább a magyar? 

A pénzügyi szektorokra 3.235 fogyasztói panasz érkezett az első negyedévben, 18,2 százalékkal több, mint az előző negyedévben, az egy évvel korábbinál azonban csak 3 százalékkal több - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tájékoztatójából. A legtöbben a bankokra panaszkodtak.

Amerikai nagykövet: ez lenne a fontos feladat! 

Eleni Tsakopoulos Kounalakis az Egyesült Államok budapesti nagykövete találkozott a Transparency International Magyarország Vállalati Támogatói Fórumának tagjaival és megvitatták a korrupció elleni küzdelem lehetőségeit és eszközeit Magyarországon.

Vasárnapra nyílik meg újra az M1-es 

Várhatóan vasárnap reggel nyitják meg az M1-es autósztrádának azt a részét, ahol péntek este Győrnél le kellett zárni egy sávot - közölte az állami Autópálya-kezelő Zrt. szóvivője.

A főnöknek nem kellett a szexi alkalmazott 

Túl csinos alakja miatt bocsátottak el egy nőt az Egyesült Államokban egy banktól, legalábbis ezt állítja a hölgy, aki emiatt pert indított volt munkahelye ellen.

"A férfi két napig képes figyelmet fordítani a külsejére" 

Hétfő reggel átlagosan négyszer több időt töltenek a tükör előtt a brit nők mielőtt munkába indulnának, mint pénteken, és a férfi honfitársaik is egyre ziláltabban jelennek meg a munkahelyükön ahogy közeledik a hét vége - derült ki a Debenhams nevű áruházlánc felmérésből.

Stílusváltást ígér a következő elnökség  

Olivier Chastel, a belga kormány európai ügyekért felelős államtitkára szerint a politikai vezetés nagyobb mozgásteret ad az unió új frontembereinek - Herman Van Rompuynak és Catherine Ashtonnak - amikor a belpolitikai viharokat megélő ország július elsején átveszi a soros elnöki tisztséget. Az államtitkár exkluzív interjút adott az EurActivnak.

A legelégedetlenebbek közt a magyarok 

Az Ipsos frissen közzétett jelentéséből kiderül, mennyire elégedettek, vagy elégedetlenek a világ 23 országának polgárai a lakókörnyezetükkel, s hogy mi az a három legfontosabb tényező, amelyen javítani szeretnének.

Fidesz-kormány: 44-en irányítják az országot 

Több mint a felére csökkent a politikai vezetők száma a jelenlegi kormányban az előző kabinethez viszonyítva - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Rétvári Bence közölte, hogy az Orbán-kormány politikai vezetőinek száma 44, ami a miniszterelnököt, kilenc minisztert és 34 államtitkárt jelent. Hozzátette, hogy ezzel szemben a Bajnai-kormány politikai vezetőinek száma 97 főre rúgott, ami a miniszterekből, az államtitkárokból és a szakállamtitkárokból állt.

Külföldi karrier: Gyurcsány 30 másodpercig elgondolkodott 

Gyurcsány Ferenc "a politikailag belátható jövőben" vagyis a következő egy-két évben nem vállal formális vezető szerepet az MSZP-ben. A volt miniszterelnök-pártelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: nagyjából harminc másodpercig elgondolkodott azon, hogy egy időre visszavonul, akár külföldön dolgozva, de nem akarta ezt. Nem kaland volt számomra a magyar politika - fogalmazott, hozzátéve: nem megy el az országból és nem adja fel a küzdelmeit. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a politikában a népszerűség "jön, meg megy". Normálisan, kulturáltan, de határozottan képviselem, amiben hiszek - jelentette ki.

Egyetlen kérdés maradt: mennyibe kerül? 

A magyar háztartások vásárlói viselkedésében is hosszú távú tendenciákat indított el az elmúlt időszak recessziós környezete. A nyugat-európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is kialakult a tudatos vásárló modellje. Felértékelődött az árak jelentősége, nőtt a napi fogyasztási cikkek esetében az akciós, promóciós vásárlások aránya - derül ki a GfK Hungária legfrissebb kutatásaiból. 2009-ben megnövekedett az egy-egy háztartás által meglátogatott kereskedelmi láncok száma, illetve többen olvassák az akciós leafleteket is.

Felcsúton jobban keresnek, mint a Rózsadombon? 

A CID Cég-Info Kft. 1998. óta évenként kiadja a marketing célra készített, tényadatokra épülő Jövedelemindex és Fogyasztói Index adatait. Az adatbázisok egységes módszertan szerint készülnek. A jövedelem index adatbázisok a magyarországi települések és irányítószám-körzetek tiszta jövedelmére, a jövedelmek eloszlására, a fogyasztói index több mint száz cikk és szolgáltatás a lakossági fogyasztására vonatkozó valamennyi lényeges adatot tartalmazza.

Jól is jöhet az eső: halbőség lesz a Tiszán 

Várhatóan már a jövő év második felében érzékelhető lesz a halászok és horgászok zsákmányában az a bőséges halszaporulat, mely a Tisza idén eddig tapasztalt magas vízállásának köszönhető - mondta Csoma Gábor, a folyó középső szakaszát kezelő Halász Kft. ügyvezetője az MTI-nek hétfőn.

Helycsere: Pelczné ott, Schmitt itt 

Schmitt Pál fideszes EP-képviselő helyét Pelczné Gáll Ildikó veszi át az Európai Parlamentben; Balczó Zoltán jobbikos képviselőt pedig Kovács Béla váltja, miután Schmitt és Balczó hazatérnek a magyar törvényhozásba, mert az áprilisi választáson a magyar Országgyűlésben is mandátumot nyertek.

Orbán új dolgozószobája a főemeleten 

Esküt tettek az Orbán-kormány miniszterei szombaton az Országgyűlésben, majd ellátták kézjegyükkel az esküokmányt. Orbán Viktor szerint olyan kormánytagokra van szüksége az országnak, akik meg tudnak felelni egy új politikai-gazdasági rendszer megalapítása által támasztott követelményeknek, megfelelő kvalitásokkal rendelkeznek, megfelelő jártasságot szereztek, tapasztalt emberek, vezetők, és készen állnak arra, hogy politikai vezetőként viselkedjenek, vagyis döntéseket hozzanak, és a döntéseikért vállalják a felelősséget. Szombaton a rendszerváltás utáni kilencedik kormány alakult meg. A minisztereket egyenként bemutatta Orbán Viktor.

Ilyen még nem volt: papok szeretői nyíltan a cölibátus ellen 

Példátlan levelet küldött a pápának negyven olasz nő, akinek partnere katolikus pap vagy világi szerzetes. Az egyházfik szeretői az egyházfőhöz intézett nyílt üzenetükben hangsúlyozták, hogy a papoknak "meg kell tapasztalniuk az érzelmeket, a szerelmet és azt, hogy milyen szeretve lenni" - jelentette csütörtökön római keltezésű tudósításában a brit The Guardian napilap. A nyílt levél szerzői megértést kérnek azok számára, akik "titokban élik ki azokat a ritka pillanatokat, amelyeket a papnak nyújtani sikerül a számukra és napi szinten megélik az embereik kételyeit, félelmeit és bizonytalanságát."

Legalább hat bizottság vizsgálja az elmúlt 8 év ügyeit 

Péntekig féltucat albizottság jött létre az elmúlt nyolc év kormányzati tevékenységének vizsgálatára az állandó parlamenti bizottságokon belül. Az MSZP ezekbe a testületekbe addig nem delegál tagokat, amíg nem tisztázódik számukra, házszabályszerűen működnek-e.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo