Külföldi karrier: Gyurcsány 30 másodpercig elgondolkodott

Gyurcsány Ferenc "a politikailag belátható jövőben" vagyis a következő egy-két évben nem vállal formális vezető szerepet az MSZP-ben. A volt miniszterelnök-pártelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: nagyjából harminc másodpercig elgondolkodott azon, hogy egy időre visszavonul, akár külföldön dolgozva, de nem akarta ezt. Nem kaland volt számomra a magyar politika - fogalmazott, hozzátéve: nem megy el az országból és nem adja fel a küzdelmeit. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a politikában a népszerűség "jön, meg megy". Normálisan, kulturáltan, de határozottan képviselem, amiben hiszek - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e még valaha az MSZP elnöke, azt válaszolta, hogy ezt inkább nem hiszi, mint hiszi. Én ma több esélyt adok annak, hogy nem leszek első számú vezető sem pártban, sem kormányban, mint hogy igen - mondta. Szavai szerint ma végtelenül hiányzik belőle az erre vonatkozó ambíció. Úgy fogalmazott: ahhoz, hogy valaki napi húsz órában minden sejtjével éljen, lobogjon és ezt csinálja, ahhoz pokoli belső erő kell. Ma a tűz helyett inkább erős felelősségérzet van bennem - közölte a szocialista politikus.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, arra nem tudna válaszolni, hogy mi lesz mondjuk három év múlva, de "nem horkan fel benne az irigység vagy a revánsvágy", amikor a mostani kormányfőt nézi a parlamentben. Nem értek vele egyet nagyon sok dologban, de ő a miniszterelnök, mert őt választották - fűzte hozzá.

A volt kormányfő szerint ősztől nagyobb fordulatszámmal működik majd a Táncsics Alapítvány. Beszámolt arról: építik a progresszív baloldal intellektuális, kulturális, szellemi hátterét és segítik azokat a szakmai, politikai közösségeket, amelyek a progresszív balliberális identitás alapján jönnek létre az országban. Legyen egy erős, baloldali szocialista párt, amelyik a mainál jobban érti, hogy mi dolga a világban - hangoztatta.

Gyurcsány Ferenc úgy látja, hosszú és nehéz folyamat lesz rendbe tenni az MSZP-t, mert a rövidebb úthoz a párton belül nincs elég szellemi, intellektuális, politikai és emberi erőforrás. Mint mondta, nem lehet kizárni, hogy a párt nem tudja megőrizni az egységét, de arra kell törekedni, hogy együtt maradjanak.

Az adást megnézheti itt.

 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo