"A Fidesz javaslata veszélyezteti a jogalkotás kontrollját"

Aggályosnak találja a K-Monitor és a Transparency International Magyarország az Alkotmánybíróság tagjainak jelölési folyamatáról szóló törvénymódosító javaslat tartalmát és beterjesztésének módját.

A K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda és a Transparency International Magyarország a napokon belül esedékes alkotmánymódosításra reagálva arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy fontolják meg az alábbiakat.  

A korrupció elleni küzdelem alapvető feltétele egy olyan jogrend, amely a kizárja a hatalmi ágak közti egyensúly megbontását és biztosítja a jogalkotás demokratikus kontrollját. Az Alkotmánybíróság tagjainak jelölési folyamatáról szóló törvénymódosító javaslat, amelyet a Fidesz-KDNP frakciószövetség készített és terjesztett az Országgyűlés elé, pont ezeket a tényezőket gyengíti, ugyanis:

  • Azáltal, hogy szükségtelenné válik a jelölés során az ellenzék és a kormány közti, az egyes jelöltek függetlenségét garantáló érdemi diskurzus és konszenzus, az Alkotmánybíróság függetlensége is sérül - noha többek között éppen erre hivatkozik a törvényjavaslat indokolása.
  • Egyúttal jelentősen csökken a hatalom demokratikus kontrollja is, hiszen az erős parlamenti többség jelképessé teszi az ellenzék szerepét a jelölési folyamat során.
  • Az Alkotmánybíróság jelenti a legfontosabb gátját annak, hogy a jogalkotás ne szolgálhasson magánérdekeket, ezért is tartjuk kiemelten fontosnak, hogy az Alkotmánybíróság függetlensége ne kerüljön veszélybe.  

A K-Monitor és a TI Magyarország az átláthatóság, így az átlátható jogalkotás híveként a törvényjavaslattal kapcsolatos tartalmi aggályai mellett problémásnak tartja a javaslat elkészítésének és beterjesztésének menetét is, hiszen előkészítői semmilyen lehetőséget nem biztosítottak arra, hogy egy ilyen horderejű, az ország alaptörvényét érintő módosításról nyilvános vita és érdemi egyeztetés alakuljon ki.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo