Ti cikkek


"Magyarország ugyanolyan korrupt, mint volt!”

"Magyarország ugyanolyan korrupt, mint volt!” 

Hazánk korrupciós megítélése nem javult: jelenleg az 54. helyen áll a 183 országot vizsgáló korrupciós rangsorban, míg tavaly az 50. volt 178 ország között; európai összehasonlításban a tavalyihoz hasonlóan a 20. helyezett - ismertette a Transparency International (TI) 2011-es Korrupció Érzékelési Index (CPI) eredményeit Földes Ádám, a nemzetközi szervezet magyarországi vezetője.
Csökkenő tendenciát mutatnak a közbeszerzések

Csökkenő tendenciát mutatnak a közbeszerzések 

Az Alapítvány a Korszerű Közbeszerzésért és a Transparency International Magyarország közös kutatása szerint 2010-ben a bruttó hazai termékhez viszonyítva kevesebbet költöttünk el közbeszerzésben, mint egy évvel korábban. A KSH előzetes 2010-es GDP-adatait alapul véve jelenleg 5,66% a GDP-hez viszonyított szerződött közbeszerzési érték Magyarországon. Ehhez képest a közbeszerzés az EU GDP-jének mintegy 17 %-át teszi ki.
Mit tehet a magyar kormány a korrupció ellen?

Mit tehet a magyar kormány a korrupció ellen? 

A Transparency International hazai és nemzetközi vezetői január 20-án mutatták be ajánlásaikat a kormánynak, mivel egy hatékony korrupció elleni fellépést várnak a magyar elnökségtől. 
Választások előtt: túl sokat költenek a pártok

Választások előtt: túl sokat költenek a pártok 

A Transparency International Magyarország (TI) szerint a kormány eddig csak szimbolikus lépéseket tett a párt- és kampányfinanszírozás rendbetételére. A szervezet nyomon követi az önkormányzati választások kampányköltéseit és azonnali megoldást sürget a helyzet rendezésére.
Mit tegyünk, hogy ne vesztegessünk meg külföldieket?

Mit tegyünk, hogy ne vesztegessünk meg külföldieket? 

A Transparency International (TI) nemzetközi központja ma hozta nyilvánosságra kutatásának eredményét, mely 36 országban vizsgálta a külföldiek vesztegetését tiltó OECD Egyezmény megvalósulását. A 2010-es Jelentés megállapítja, hogy az aláíró országok kevesebb, mint a fele teljesíti az 1999-ben életbe lépett Egyezménnyel kapcsolatos követelményeket.
Állami cégek: titkolózni veszélyes

Állami cégek: titkolózni veszélyes 

A Transparency International szerint a közpénzek felhasználásának átláthatósága és az elszámoltathatóság garanciái sérülhetnek, ha a kormány eltörli azt a törvényi rendelkezést, ami egyértelműsíti az állami vállalatok gazdálkodásának nyilvánosságát. 
"A Fidesz javaslata veszélyezteti a jogalkotás kontrollját"

"A Fidesz javaslata veszélyezteti a jogalkotás kontrollját" 

Aggályosnak találja a K-Monitor és a Transparency International Magyarország az Alkotmánybíróság tagjainak jelölési folyamatáról szóló törvénymódosító javaslat tartalmát és beterjesztésének módját.
Miért ne válhatna a közbeszerzés az ország fő vonzerejévé?

Miért ne válhatna a közbeszerzés az ország fő vonzerejévé? 

Neves magyar és külföldi előadók tartottak előadást a Transparency International Magyarország által szervezett "Közbeszerzések átláthatósága és hatékonysága" című konferencián kedden, Budapesten.
A Fidesz és az MSZP már egymilliárdot költött a kampányra

A Fidesz és az MSZP már egymilliárdot költött a kampányra 

A Transparency International Magyarország, a Freedom House Europe és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet által közösen jegyzett a kepmutatas.hu oldalon megjelent adatok szerint a 2010-es parlamenti választások első fordulója előtt két nappal mind az MSZP, mind pedig a Fidesz többet költöttek kampányaikra a törvényben engedélyezettnél. A civil szervezetek becslései alapján az MSZP eddig 650 millió 940 ezer forintot, míg a Fidesz 475 millió 619 ezer forintot költött, szemben a törvényben engedélyezett 386 millióval.
Már a Jobbik is százmilliónál tart...

Már a Jobbik is százmilliónál tart... 

A kampánymonitor segítségével nyomon követhetőek a pártok kampányköltései. A kepmutatas.hu diagramján - melynek adatai folyamatosan frissülnek -, jól látható, hogy melyik párt éppen hol tart a kampányköltésben.

"A korrupció ellen nem hivatalokkal kell küzdeni" 

Bár alapvetően előremutató a Kormány által benyújtott és a Parlament által elfogadott antikorrupciós törvénycsomag, számos szakmai hiba csökkenti az új törvények hatékonyságát, és ezáltal a korrupció-ellenes célok megvalósulásának esélyét - többek között ezt tartalmazza az az állásfoglalás, melyet a 2009. március 1-jétől életbe lépő jogszabállyal kapcsolatban fogalmazott meg a Transparency International.

Továbbra is a politika a korrupció melegágya 

Bár Magyarország egy helyet javított  nemzetközi korrupciós helyezésén, sem ezzel, sem a kapott közepes osztályzattal nem lehet elégedett - mondta az MTI-nek kedden Marschall Miklós, a Transparency International (TI) európai és közép-ázsiai igazgatója, aki szerint  a korrupció méregfogát  a párt-, illetve a kampányfinanszírozás átláthatatlansága jelenti az országban.

Kampánypénzek: a Fidesz nem reagált érdemben... 

A Transparency International és a Freedom House a parlamenti pártoktól érkezett reakciókat követően eldöntötte, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a kampányfinanszírozással kapcsolatos sikertelen egyeztetések folytatásában. A kampányfinanszírozási reformjavaslatot jegyző két civil szervezet jövőre kiemelt figyelemmel követi a pártkampányokat, és nyilvánossághoz fordul, ha finanszírozással kapcsolatos visszaéléseket tapasztal. - írják a szervezetek közleméynükben.

A korrupció sem gyorsítja a válság leküzdését... 

Dollármilliárdokban mérhető üzleti korrupció lassítja világszerte a válságból való kilábalást, állapítja meg a Transparency International idei Globális Korrupciós Jelentése. A riport korrupció-ellenes módszerek vállalati bevezetését sürgeti az üzleti korrupció megfékezése érdekében.

Ez a Balkán: egyre több kenőpénzt fizetünk 

A Transparency International ma megjelent legfrissebb felmérése szerint a lakosság fele úgy véli, hogy az üzleti szféra vesztegetések útján befolyásol politikai döntéseket. Magyarországon az emberek legnagyobb része az üzleti szektort, illetve a politikai pártokat tartja a legkorruptabbnak.

Képmutatás, avagy a partfinanszírozás 

Az európai választási kampány alatt is folytatja munkáját az a civil kezdeményezés, amelynek célja a párt- és kampányfinanszírozás átfogó reformja. A Freedom House Europe és a Transparency International Magyarország által koordinált rendhagyó összefogás a médián keresztüli civil nyomásgyakorlással párhuzamosan új törvényjavaslatot készít. A szervezők a www.kepmutatas.hu oldalon várják további médiumok csatlakozását.

Korrupció: csak látszatmegoldás a kormány intézkedése? 

A Transparency International Magyarország üdvözli a kormány azon kezdeményezését, hogy erős védelmet kivan biztosítani a korrupciós ügyeket feltáró bejelentőknek. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a Közérdekvédelmi Hivatal létrehozása önmagában nem megfelelő eszköz a rendszerszerű korrupció felszámolására. Egyúttal javasolja, hogy a közérdeksérelmet bejelentők védelme mellett a kormány fordítson figyelmet az Antikorrupciós Koordinációs Testület által jóváhagyott Korrupció Ellenes Stratégiában megfogalmazott prioritások végrehajtására.

"A kormány nem tesz semmit a csúszópénzek ellen" 

A magyar válaszadók 41 százaléka teljesen hatástalannak, 29 százaléka pedig hatástalannak minősítette a kormány korrupció-ellenes törekvéseit - derül ki a korrupció ellen küzdő nemzetközi szervezet, a Transparency International (TI) kedden Londonban közzétett elemzéséből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo