Korrupció: csak látszatmegoldás a kormány intézkedése?

A Transparency International Magyarország üdvözli a kormány azon kezdeményezését, hogy erős védelmet kivan biztosítani a korrupciós ügyeket feltáró bejelentőknek. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a Közérdekvédelmi Hivatal létrehozása önmagában nem megfelelő eszköz a rendszerszerű korrupció felszámolására. Egyúttal javasolja, hogy a közérdeksérelmet bejelentők védelme mellett a kormány fordítson figyelmet az Antikorrupciós Koordinációs Testület által jóváhagyott Korrupció Ellenes Stratégiában megfogalmazott prioritások végrehajtására.

A közérdekű bejelentők védelme a korrupció elleni küzdelem fontos eleme, mely elsősorban a nagyobb horderejű, a közérdekre különösen veszélyes esetek felderítését segíti elő azzal, hogy a visszaélést bejelentő számára biztonságot nyújt. A Transparency International Magyarország 2008 őszen, az Egyesült Államok nagykövetének és szakértőjenek közreműködésével kezdeményezte a hazai rendszer kiépítését. A kormányzat által most tervezett intézkedések egy része összhangban áll a TI által készített koncepcióban foglaltakkal.

A közérdekű bejelentések rendszerének két sarkalatos pontja a védelem, valamint az ügyek valódi kivizsgálásának biztosítása. A kormány által elkészített javaslat a TI véleménye szerint megfelelően kezeli a bejelentők védelmének kérdését, ugyanakkor nem meggyőző abban a tekintetben, hogy az új rendszer valóban elkötelezett-e a visszaélések feltárása iránt. A nyilvánosságra került tervezet alapján a létrehozandó Közérdekvédelmi Hivatalnak az ügyek feltárásával és szankcionálásával kapcsolatos feladatai átfedést mutatnak a jelenleg is működő nyomozati szervek feladataival.

A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy amennyiben egy államban a nyomozó szervek és az igazságszolgáltatási rendszer megfelelően működnek, nincs szükség újabb hivatal létrehozására. A Közérdekvédelmi Hivatal kialakítása és vizsgálati jogkörrel való felruházása arra enged következtetni, hogy a hazai rendszer nem működik hatékonyan. Ebben az esetben elsősorban a működési zavarok okainak feltárásara, majd orvoslására lenne szükség - véli a TI. A jelenlegi intézményrendszer erősítése a rendszer működőképességének biztosításához elengedhetetlen.

A Transparency International Magyarország felhívja a figyelmet arra, hogy a hivatal felállítása nem jelenti a korrupcióellenes feladatok teljesítését. A korrupció elleni fellépés kulcseleme a rendszerszerű szemlélet, amely tükröződik a 2008 februárjában elkészült, ám a kormány által a mai napig el nem fogadott Korrupció Elleni Stratégiában és Cselekvési Tervben. A közérdekű bejelentők védelme a korrupció elleni küzdelem fontos eszköze, de valódi tisztulást a TI szerint akkor várhatunk, ha a Stratégiában megfogalmazott prioritásokra koncentrálunk. Ezek a következők: párt- és kampányfinanszírozás rendszerének átláthatóvá tétele, a közbeszerzési rendszer átfogó reformja, a fejlesztési források átlátható felhasználásának biztosítása, valamint a hatósági engedélyekkel kapcsolatos korrupció visszaszorítása.

A kormányzati korrupcióellenes csomag tehát értékelendő, ugyanakkor további korrupcióellenes intézkedések bevezetése nélkül a látszatmegoldás kockázatát rejti.

A TI Magyarország közerdekű bejelentők védelméről szóló koncepciója itt olvasható

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo