A Jobbiknak nagyon kell a nemzetbiztonsági bizottság

A Jobbik továbbra is igény tart az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vezetésére - közölte Vona Gábor, a párt elnöke, miután véget ért a parlament alakuló üléséről szóló frakcióközi egyeztetés pénteken. Az MSZP tiltakozik.

Vona Gábor arra kéri Schmitt Pált, aki várhatóan házelnök lesz, hogy ne engedjen az MSZP zsarolásának, és hozzon felelős döntést. A politikus úgy fogalmazott: az MSZP maga a kirekesztő párt a magyar Országgyűlésben. Az MSZP frakcióvezetője szerint pártja határozott álláspontja, hogy az eddigi tradíciók alapján a legnagyobb ellenzéki frakciót illetné meg a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztja.

A szocialista párt nem tett személyi javaslatot a bizottsági elnöki és alelnöki posztokra. Mesterházy Attila , az MSZP frakcióvezetője a parlament alakuló üléséről szóló utolsó egyeztetés után újságíróknak azt mondta: "arra várunk, hogy az Országgyűlés elnöke tegyen javaslatot a bizottsági struktúrára, tegyen javaslatot a bizottsági struktúrán belül a különböző elnöki, alelnöki posztok szétosztására". Közölte: miután látják, hogy a házelnök, aki várhatóan Schmitt Pál lesz, milyen javaslatot tett, azután tudják eldönteni, hogy ez támogatható-e a számukra vagy sem. Erről a frakció majd kialakítja az álláspontját.

Mesterházy Attila rámutatott arra, hogy az összes parlamenti bizottságba delegált tagot az MSZP, egyértelműsíteni akarták ugyanis, hogy ők dolgozni akarnak a parlamentben. "A magyar parlament megalakulását, működését nem hátráltatja az, hogy a szocialista párt nem jelölt elnöki, alelnöki posztokra egyetlen egy politikust sem" - tette hozzá. Jelezte, "fontos lett volna, ha bizonyos kérdésekben 4:1 arány alakul ki, és a Jobbikot sikerül ilyen értelemben elszigetelni", mert nem tartják demokratikus pártnak.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo