Ez a jövő? Ujjlenyomat kell a pénzfelvételhez!

Bankkártya helyett, mindössze az ügyfelek ujjbegyével működő bankjegykiadó automatát (ATM) helyeztek üzembe Lengyelországban. Az Európában még igencsak újnak számító technológiát Japánban már széles körben használják.

"Európában mi vagyunk az elsők, akik a bankkártyák titkos adatait kiegészítve ezt az új technológiát nyújtják ügyfeleiknek" - mondta Krzysztof Jagielski, a lengyel takarékbank (BPS SA) alelnöke. A biometrikus rendszer az ujjlenyomatok mellett az ujjbegybegyekben található vérerek egyedi hálózatát és a keringés sajátosságait is képes érzékelni, lehetővé téve, hogy az ügyfél a bankkártya használata nélkül férjen hozzá pénzéhez.

Az új automaták a japán Hitachi és a Wincor Nixdorf ATM-gyártó közös fejlesztése. A takarékbank tervei szerint még az idén 3-4 ujjlenyomat felismerős ATM-et helyeznek üzembe Varsóban, további kétszázat pedig a 365 bankból álló országos hálózatukban kívánnak lecserélni.

"A biometrikus automatákkal elsősorban a nyugdíjak kifizetését szeretnénk biztonságosabbá tenni, illetve a bankkártyák klónozásával és a lopott kártyákkal elkövetett csalásokat kívánjuk megelőzni" - hangsúlyozta Jagielski. Az Európában még igencsak újnak számító technológiát Japánban már széles körben használják.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo