Eldőlt: az észtek bejutnak

Az euróövezetet érintő jelenlegi pénzügyi válsággal dacolva Észtország a jövő év január elsejétől bevezetheti az eurót. A nem jelentős költségvetési hiány és az alacsony infláció meggyőzte az EP gazdasági és monetáris szakbizottságának tagjait, illetve a Bizottságot arról, hogy a kis balti állam készen áll az euróövezeti tagságra. Aggodalomra adhat okot azonban a közel húsz százalékos munkanélküliség.

Az EP gazdasági szakbizottságának május 20-i strasbourgi meghallgatása során Edward Scicluna képviselő az észt euró bevezetéséről jegyzett parlamenti jelentés felelőse megjegyezte: „nagyon jelentős, hogy egy ilyen kis ország kopogtat az euróövezet ajtaján a legsúlyosabb pénzügyi, a gazdasági és társadalmi válság idején". Jelentéséről júniusban szavaz az EP egésze.

Feltételek

A jelentés szerint Észtország teljesíti az euró bevezetésére vonatkozó feltételeket. Az alacsony infláció mellett az észt korona az elmúlt két évben stabilnak mutatkozott, és az ország erősen integrálódott a tágabb értelemben vett európai gazdaságba; kereskedelmének nagy részét az Európai Unió tagállamaival bonyolítja.

Gay Mitchell, a jobbközép Európai Néppárt ír képviselője üdvözölte azt a tényt, hogy „egy ilyen kis ország részévé válik az eurónak, ilyen vad spekuláció idején". A felszólaló dicsérte az ország „lenyűgöző teljesítményét", hangot adva abbéli reményének, hogy Észtország a térség zászlóshajója lehet, megmutatva a többi balti államnak, hogy ha „teljesíted a követelményeket, akkor csatlakozhatsz".

Számos EP-képviselő osztotta azt a nézetet, mely szerint Észtország euróövezeti csatlakozásának legszembetűnőbb eleme a szomszédos Lettországra és Litvániára gyakorolt pozitív húzóhatás lehet. Artūrs Krišjānis Kariņš lett képviselő gratulált északi szomszédjuknak, hozzátéve: ez „fontos jelzés a régióban".

Az euró ára

Néhányan azonban úgy vélték, túl magas árat fizetnek az észtek a közös valuta bevezetéséért. A meghallgatás után weboldalunknak nyilatkozó görög, baloldali Nikolaos Chountis elítélte az észt kormány gazdaságpolitikáját, amely „annak érdekében, hogy megfeleljen e kritériumoknak túl magas munkanélküliséghez, alacsony bérekhez és társadalmi egyenlőtlenséghez vezetett".

Észtország volt pénzügyminisztere, a szocialista Ivari Padar elmondta, hogy Észtország már régóta betartja a maastrichti konvergencia-kritériumokat. „Kezünkbe vettük a költségvetést, hogy képesek legyünk csatlakozni euróövezethez" - mondta. Az euróövezetbe azok a tagállamok nyerhetnek felvételt, amelyek rendezett államháztartással és alacsony kamatlábakkal rendelkeznek, és amelyeknek pénzügyekkel kapcsolatos nemzeti jogszabályai összhangban vannak az uniós joggal. További feltételt jelent az ár- és az árfolyam-stabilitás.

Az euróövezethez legutóbb Szlovákia csatlakozott 2009-ben. A közös valutát napjainkban az 500 millió fős uniós lakosság közel kétharmada, mintegy 329 millió ember használja a mindennapok során fizetőeszközül.

Forrás: EP Sajtószolgálat

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo