Társadalom


"Ugye te is arra szavazol, akire én?"

"Ugye te is arra szavazol, akire én?" 

A politikai véleménykutatás egyik kevéssé kutatott területe, az emberek személyes kapcsolataiban megjelenő politikai véleménycsere. A személyek közötti politikai diskurzus feltételez egyfajta bizalmi kapcsolatot, hiszen a politikai nézetek kényes kérdésnek tekinthetők a mai Magyarországon. A Forsense 2009. októberi 1000 fős telefonos kutatásában arra kereste a választ, mennyire jellemző a magyar állampolgárokra, hogy másokkal a politikáról beszélgetnek, és mekkora mértékben bizonyul a pártválasztás ebből a szempontból döntőnek.
Mennyivel drágulnak az autópályadíjak?

Mennyivel drágulnak az autópályadíjak? 

Az autópályadíjak emelését javasolja a közlekedési tárca, de az átlag 8,6 százalékos drágításról, valamint az idei áfaemelés kompenzációjáról még nincs döntés, így a tarifák leghamarabb februárban változhatnak - írja szombati számában a Népszabadság.
Olcsóbb lesz a nyugdíjrendszer?

Olcsóbb lesz a nyugdíjrendszer? 

A napokban elfogadott, magánnyugdíj-rendszerről szóló törvényjavaslat biztonságosabbá, működési költségeiben ésszerűbbé, olcsóbbá teszi a magánnyugdíj intézményeit - mondta Kékesi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-nek. A teljes mértékben hiányzó járadékszabályozás törvényi szinten megjelenik, így ténylegesen is lehetőség van olyan havi nyugdíjfizetésekre, illetve nyugdíj-kiegészítésekre, amire eddig nem volt szabályozás.
Jövőre 122 milliárd 937 millió eurót költ az EU

Jövőre 122 milliárd 937 millió eurót költ az EU 

Az Európai Parlament plenárisa nagy csütörtökön többséggel fogadta el az EU 2010-re szóló költségvetését, melynek középpontjában a gazdasági válság következményeinek kezelése áll. A téma felelőse Surján László magyar EP-képviselő volt.
Amire érdemes figyelni januártól

Amire érdemes figyelni januártól 

„2010-től számos ponton módosul a Munka Törvénykönyve. Az Alkotmánybíróság döntése nyomán változnak a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos szabályok, május 1-jétől átalakulnak a gyermekgondozási ellátások, változások lesznek a munkaügyi bírságok kiszabásában és megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv" - sorolja a jövőre életbe lépő legfontosabb változásokat Máriás Attila munkaügyi szaktanácsadó, a BDO Magyarország könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég munkatársa. „Január 1-jétől 71,500 forintról 73,500 forintra emelkedik a minimálbér és 89,500 forintra a garantált bérminimum összege. Jövőre csupán egy munkanap-áthelyezés várható" - teszi hozzá Máriás Attila.  
Orbán, a legyőzhetetlen?

Orbán, a legyőzhetetlen? 

Mesterházy Attilát csak a megkérdezettek 7 százaléka választaná miniszterelnöknek, míg Orbán Viktort 36 százalék; Mesterházynak azután sem sikerült érzékelhetően növelnie támogatottságát, miután ő lett a szocialisták miniszterelnök-jelöltje - tartalmazza a Nézőpont Intézet decemberi felmérése, melyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
Jövőre jön a 15. Budapesti Operabál

Jövőre jön a 15. Budapesti Operabál 

A 2010. február 13-án tizenötödik alkalommal rendezik meg az 1996-ban újjászületett Operabált, amely immáron másfél évtizede a farsangi báli szezon legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye.
Ismét összemérték erejüket a parlamenti képviselők

Ismét összemérték erejüket a parlamenti képviselők 

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a parlamenti képviselők és az állami vezetők "Tisztelt Ász!" elnevezésű tenisztornáját. Pintér, Stumpf, Mandur is kiállt a pályára.
Mikor és milyen bort szeretünk?

Mikor és milyen bort szeretünk? 

A szokásos mennyiség ötödével többet isznak a magyarok karácsonykor; éppen ezért az ünnepek előtt fellendül a magyar bor és pezsgőpiac, ilyenkor 20 százalékkal több bort adnak el a boltok, mint egy átlagos hónapban. Ugyanakkor a pezsgő készlet több mint felét is decemberben adják el. A válság miatt inkább otthon iszunk, idén a vendéglátóegységekben 20 százalékkal kevesebb bort ittak meg a magyarok, mint tavaly ilyenkor. - nyilatkozta Varga Bálint, az évi tízmillió palack bort és pezsgőt forgalmazó Varga Pincészet  vezetője. 
Magyar Gárda: minden formájában feloszlatva

Magyar Gárda: minden formájában feloszlatva 

A Legfelsőbb Bíróság (LB) - helybenhagyva a Fővárosi Ítélőtábla korábbi jogerős döntését - feloszlatta a Magyar Gárda egyesületet és mozgalmat a felülvizsgálati eljárásban kedden kihirdetett határozatával.

Nem elég a 3,7 százalék a brüsszeli uniós alkalmazottaknak 

Jelképes figyelmeztető sztrájkot tartott az európai uniós alkalmazottak egy csekély része hétfőn Brüsszelben, a jövőre tervezett 3,7 százalékos béremelésük jóváhagyását követelve.

Változó nyugdíjrendszer  

Új magánnyugdíj-biztosítási rendszert fogadott el hétfőn az Országgyűlés, a változtatás részletesen szabályozza a magánnyugdíj-pénztárak átalakítási folyamatát, amelynek végén, 2013 januárjától a pénztártagok már az új típusú magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságok tagjai lesznek.

Jár szoláriumba? Ezt érdemes elolvasnia! 

A 2009 decemberében zárult a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) Kereskedelmi és Piacfelügyeleti Hatóságának 10 európai országgal közös akciója, amely a nagyközönség számára hozzáférhető szoláriumágyakat vette górcső alá. Az európai ellenőrzés súlyos megállapítással zárult. A szolgáltatók és kereskedelmi egységek jelentős százalékban nem teljesítik az előírásokat, különösen igaz ez a sugárzás erősségére.

Mi a legnagyobb gond Európában? 

A munkanélküliséget tartják az európai polgárok a legnagyobb problémának, míg a gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmaik valamelyest enyhültek - derül ki az Eurobarométer uniós közvélemény-kutató hétfőn közzétett, legutóbbi felméréséből.

"Ha tehetem, magyart veszek" 

A lakosság mindenekelőtt az élelmiszerek esetében ragaszkodik a magyar áruhoz, közülük is külön kiemelve a hús- és hentesárut, a tejet és tejtermékeket, illetve a zöldség- és gyümölcsféléket. A megkérdezettek 52%-a ha teheti, magyar terméket részesít előnyben - ezek a legfontosabb megállapításai az Ipsos válságkutatás-sorozatának.

Összefoglalták a magyar EP-képviselők novemberi munkáját 

Eseménydús hónapot zártak a Lisszaboni Szerződés életbe lépése előtti utolsó hónapban a magyar EP-képviselők. A legnagyobb szópárbaj Andor László közgazdász uniós biztosi jelölése körül alakult ki, a legnagyobb médiafigyelmet  a szlovák nyelvtörvény parlamenti vitája kapta, ahol a pártok képviselői egyetértésben bírálták a szlovák jogszabályt.

Totális razzia a közutakon 

Háromnapos országos közlekedésbiztonsági akciót indít csütörtökön az ittasan és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Influenza: csak az oltás jelent megfelelő védelmet! 

Nem lehet elégé hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, és ez kiváltképp igaz a gyermekekre, akikre sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a terjengő influenzavírusok. Számukra az oltás jelentheti a megfelelő szintű védelmet, és ma már létezik kimondottan gyermekadagot tartalmazó kiszerelés.

Bajnai és a korrupció 

Bajnai Gordon szerint jelentős előrelépés lesz, ha az Országgyűlés a jövő hétfőn elfogadja az antikorrupciós törvényt, de a jogszabály önmagában nem fog minden problémát megoldani, kell, hogy a társadalom is akarja a változást. A kormányfő a korrupcióellenes világnap kapcsán adott interjújában úgy fogalmazott: a törvény lehetőséget és keretet teremt a változáshoz, de egyben kényszer is arra, hogy az ország szembenézzen a korrupcióval, ami ma nagyon súlyos probléma.

Dübörög a kampány: az MSZP és az SZDSZ kirabolja Budapestet 

A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ bűnszövetségben teszi tönkre a fővárost, és rabolja ki a fővárosi önkormányzatot, valamint a BKV-t. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP és az SZDSZ lassan húsz éve irányítja Budapestet, és ez alatt az idő alatt a főváros a csőd szélére jutott.

Az idei karácsony a pénz helyett az időről szól 

A legutolsó előrejelzések szerint a háztartások fogyasztása mintegy 7 százalékkal esik vissza karácsonykor a tavalyi évhez képest, emellett pedig a megvásárolt áruk és szolgáltatások körében is jelentős szerkezetváltásnak lehettünk tanúi. A háziasszonyok a pénzük helyett, inkább az idejükből áldoznak többet, vagyis a rendelkezésükre álló szűkebb forrásból gazdálkodva a legtöbbet igyekeznek kihozni, és a legjobb áron hozzájutni a termékekhez - derül ki a GfK Hungária adataiból.

Enyhén nőtt azok száma, akik 30 ezret költenek a "Jézuskára" 

A Kirakat-Ipsos karácsonyi kutatása harmadik alkalommal vizsgálta a felnőtt magyar lakosság ünnepi vásárlási szokásait. A felmérés eredményei szerint idén kevesebben terveznek ajándékot vásárolni az ünnepekre, és enyhén nőtt azok száma, akik maximum 30 000 forintot szánnak a „Jézuskára". A változó ajándékvásárlási szokásokat mutatja, hogy megnőtt az Interneten tájékozódók, valamint a webáruházakban vásárlók aránya.

„Régóta készült lecsapni a rendőrség” 

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) több hónapon át nyomozott, mielőtt őrizetbe vette a Budapest Airport (BA) Zrt. és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. jogi igazgatóját - közölte Horváth Katalin Fanni, az RRI sajtószóvivője.

Nyugdíj: kinek jobb az állami járadék? 

Nem lépnek vissza tömegesen az arra jogosult, 2008. december 31-ig 52. életévüket betöltő magán-nyugdíjpénztári tagok az állami társadalombiztosításba, pedig többek között a pénzügyminiszter is erre számított. Ami nagyobb baj: e korosztály számára a nyugdíjazásig hátralévő idő rövidsége kétségessé tette, kompenzálhatók-e még a befektetési környezet világválság miatt bekövetkezett kedvezőtlen változásának hatásai. Ezen az sem változtat, hogy most, 2009. harmadik negyedévében soha nem látott növekedés figyelhető meg a tőzsdéken.

Bajnai: „nyugodtan aludhatunk karácsonykor” 

Bajnai Gordon elégedetten foglalta össze azokat az értékeléseket, amelyeket a Washingtonban kapott a magyar állam pénzügyi helyzetének rendeződése kapcsán. A miniszterelnök amerikai látogatásának végén, december 4-én Washingtonban exkluzív interjút adott a Duna Televíziónak, amit 20 órától láthatnak a nézők a Heti Hírmondó című hír-háttér magazinban.  

Figyelem autósok: változások januártól! 

Amennyiben a műszaki vizsgán egy gépjármű nem felel meg, akkor nemcsak közvetlen balesetveszély esetén, hanem automatikusan kivonja a forgalomból a vizsgabiztos, és ezt rögzíti az elektronikus jármű nyilvántartóban is - tartalmazza a közúti járművek műszaki vizsgáztatásáról szóló rendeletet módosító KHEM rendelet, amely megjelent a Magyar Közlönyben.

Boltok nyitva tartása az ünnepek alatt 

December 24-én az üzletek legkésőbb 14 óráig lehetnek nyitva, december 31-én pedig a szokásosnál korábban, általában 18 órakor zárnak - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Mennyit kell fizetnie a MÁV-nak, ha késik a vonat? 

Egy kedden (2009. december 1.) életbe lépett uniós szabályozás alapján kibővülnek a vasúton utazók jogai, például egy egyórás késés esetén a jegyár negyedét, kétórás késés esetén a jegy árának felét is vissza kell térítenie a vasúttársaságnak.

Így készült Orbán a kormányváltásra 

Gyors, ütőképes kormányalakítással számol Orbán Viktor, aki szerint a jövő tavaszi átadás-átvételnek két ütemben kell lezajlania. A pártelnök szerint egyértelművé vált az a gyanú, hogy a hétfőn elfogadott  jövő évi büdzsé egy fiktív költségvetés.

Önéletrajz: máshogy is lehet! 

A szemfüles álláskeresők az internetet böngészve egyre többet találkozhatnak a videó-önéletrajzzal, mint pályázati lehetőséggel. Habár ez a módszer hazánkban még jócskán gyerekcipőben jár, érdemes lehet rá, mint újdonságra felfigyelni, mivel az önéletrajz készítés egy új dimenzióját tárja az álláskeresők elé.

30 nap Budaházynak az Erzsébet-híd lezárása miatt 

A Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön 30 nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt az Erzsébet híd 2002-es választások utáni lezárása miatt. Az LB a védelem felmentésre irányuló felülvizsgálati indítványát elutasítva és az első-, illetve a másodfokú, jogerős ítéletet hatályában fenntartva bűncselekménynek, közérdekű üzem működésének megzavarása kísérletének minősítette Budaházy és társai 7 és fél évvel ezelőtti tettét.

Mit igyunk? 

Inni muszáj, de nem mindegy mit, mennyit és miből. A naponta fogyasztott különféle italoknak vagy éppen az azokat tároló palackoknak ugyanis komoly egészségi hatásai lehetnek. A Tudatos Vásárló 17. száma felgöngyölítette az italfogyasztáshoz kapcsolódó legaktuálisabb ügyeket.

Draskovics a "pártpoltika" miatt távozik a kormányból 

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy tisztségéről le kíván mondani. Az indoklás szerint a tárcavezető azért döntött így, mert "az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd".

Nincs jutalom? Irány az Alkotmánybíróság! 

Alkotmánybírósághoz fordultak a minisztériumokban működő szakszervezetek vezetői a jutalmak "drasztikus csökkentését" tartalmazó jogszabály felülvizsgálatát kérve - közölte Reichenberger János, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Demokratikus Szakszervezete képviseletében hétfőn az MTI-vel.

Mi kell a diploma mellé? 

Régóta vita tárgya, hogy a felsőoktatás mennyire igazodik a piaci igényekhez a diákok képzése során. Sokan úgy vélik, az intézmény feladata mindössze az elméleti háttér biztosítása és a tanuláshoz, új ismeretek gyors és hatékony elsajátításához való hozzászoktatás. A munkaadók ezzel szemben azt is elvárnák, hogy a diplomás pályakezdők rendelkezzenek gyakorlati tudással, tapasztalattal, munkafegyelemmel és önállósággal.

Veszélyes a nyugdíjpénztári rendszer átalakítása? 

„Több olyan eleme van a jelenlegi magánnyugdíjpénztári rendszernek - ilyen a felhalmozási időszak során összegyűjtött megtakarítás egyösszegű felvételének lehetősége vagy az örökölhetőség is -, amelyek megszüntetése alapjaiban sértené a tagság érdekeit, ezért a rendszer tervezett átalakítása több szempontból is  aggályos lehet" - hívja fel a figyelmet Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere.  

A főnökök ezután nem kémkedhetnek dolgozóik után? 

A német ellenzéki szociáldemokrata párt jövő héten törvényjavaslatot nyújt be a parlamentben a munkavállalók adatainak védelmére, ezt közölte a Hamburger Abendblatt című lap a párt szövetségi gyűlési (Bundestag) frakcióvezetőjét, Walter Steinmeiert idézve.

Újraélesztették az újinfluenzás kismamát 

Életveszélyes állapotban van három kismama, valószínűleg a H1N1 miatt; kettőt Budapesten, a harmadikat Szegeden kezelik. Az egyik kismamát lényegében újraélesztették, olyan életmentő műtéttel, amelyet még soha nem csináltak Magyarországon - közölte a TV2 Tények című műsora szombaton.

Nincs rend: 23 ezer nem létező közalkalmazott kap fizetést 

Huszonháromezer nem létező személy kap(ott) fizetést Újdelhiben, mint városi közalkalmazott jó ideje. Évente 8 milliárd forintnyi közpénz ment el erre a "célra", de most felülvizsgálták a kifizetéseket.

Andor kapja a szociális tárcát a Bizottságban  

A szociális ügyi és foglalkoztatáspolitikai tárcát kapja Andor László, a magyar biztosjelölt a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottságban - jelentették be pénteken Brüsszelben. Ezt a portfóliót eddig a cseh Vladimír Spidla tartotta kézben.

A szocialista szavazók hármast adnak az országnak 

A Forsense 1000 fős novemberi közvélemény-kutatása szerint a közbeszédben a korábbi két hónaphoz képest jelentősen csökkent a politikához közvetlenül köthető témák aránya, és a diskurzust egyértelműen az új influenza határozza meg. A lakosság közérzete októberhez képest nem változott, továbbra is mélyponton van.

Orbán mindent visz? 

Az egyes pártok lehetséges kormányfőjelöltjei közül Orbán Viktor megválasztását támogatnák a legtöbben, Mesterházy Attilát pedig a legkevesebben - derült ki a Nézőpont Intézet novemberi, a Heti Válasz megbízásából készített felméréséből.

"A férfisztriptíz bár látogatása kizárja a depressziót" 

Depresszió címén betegszabadságon lévő kanadai nő a Facebook közösségi portálon megjelent fotói miatt veszítette el járandóságát. A betegbiztosító szerint a férfisztriptíz bárban és a napfényes vakáción készült felvételek a biztosított keresőképességét bizonyítják.

Gaskó idén is vasutassztrájkkal zárná az évet 

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkbizottsága a közeli napokban értékeli a kialakult helyzetet, a vasutassztrájk nem kerülhető el - nyilatkozta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke, aki szerint a négy reprezentatív szakszervezetek által kötött megállapodásokat a munkavállalók szempontjából nem tartják pozitívnak, sőt, azok rontottak az eddigi helyzeten.

"Nem dönthetünk a dolgozó helyett!" 

Sokszor a tanácsadó cégeken múlik, hogy a HR szolgáltatások területére is begyűrűzött a diszkrimináció. A megváltozott munkaképességűeknek ugyanis elenyésző száma dolgozik legálisan és önmagát felvállalva, mivel sokan tartanak a hátrányos megkülönböztetéstől. Pedig egyre fontosabb lesz megtalálni ezt a réteget, hiszen a rehabilitációs foglalkoztatás konkrét gazdasági előnyt jelent - emelte ki Köves Balázs, a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállításon.

Négy képviselő ellen vádat emelne a Scotland Yard 

Ügyészségi eljárás indult hétfőn annak eldöntésére, hogy vádat lehet-e emelni brit parlamenti képviselők ellen az idén kirobbant költségtérítési botrány miatt.

Hét gólt kapott a szakszervezetektől a kormány 

A harmadik OÉT-kupán a szakszervezetek csapata fölényes győzelmet aratott a kormány és a munkaadói oldal csapatai fölött. A kormányt pedig a munkaadók is megszorongatták. A kabinet legjobb játékosának a pénzügyminiszter bizonyult.

Mit szoktunk vásárolni karácsonykor? 

Évről-évre egyre kevesebbet költünk a karácsonyi szezonban. A háztartások napi fogyasztási cikk beszerzéseiből rendszerint kiemelkedően magas arány jut decemberre, azonban az elmúlt három évben ez az arány egyre inkább csökkenni látszik - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet adataiból. A karácsonyi szezon gyengülése a kereskedelmi csatornák közül kizárólag a hipermarketeket és a drogériákat nem érintette tavaly, mindkét csatornatípusra kiemelkedő teljesítmény volt jellemző. A karácsonyi sütés-főzéshez kapcsolódó termékekből továbbra is többet vásárolunk decemberben az év során mért átlagos havi fogyasztáshoz képest.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo