Így készült Orbán a kormányváltásra

Gyors, ütőképes kormányalakítással számol Orbán Viktor, aki szerint a jövő tavaszi átadás-átvételnek két ütemben kell lezajlania. A pártelnök szerint egyértelművé vált az a gyanú, hogy a hétfőn elfogadott  jövő évi büdzsé egy fiktív költségvetés.

A Fidesz elnöke az MTI kérdésére pénteken, a büdzsét nyílt levélben bíráló közgazdászokkal való találkozó után elmondta: az átadás-átvételnél először gyorsan át kell venni a "folyó ügyeket", a "régi ügyeket" pedig ki kell vizsgálni. Orbán Viktor úgy fogalmazott: "addig nem veszünk át semmit, amíg az összes kétes ügy nincs kivizsgálva". Szerinte a pénzügyminiszternek és a gazdasági miniszternek a gazdasági élet szereplőinek bevonásával gyors leletet kell majd készítenie a költségvetés állapotáról. Ezt követően kell majd eldöntenie, hogy a büdzsét módosítani kell, vagy újat kell benyújtani; a Fidesze elnöke azonban - mint mondta - ez utóbbira hajlik.

A Fidesz középtávú, 2-3 éves gazdaságfejlődési pályát szeretne elrajzolni, ennek lesz hatása a költségvetésre; ehhez a pályához kell majd igazítani a "magyar gazdaság hajójának iránytűjét" a következő években.

Hogyan verik át az embereket?

Orbán Viktor szerint egyértelművé vált az a gyanú, hogy a hétfőn elfogadott  jövő évi büdzsé egy fiktív költségvetés. A konzultáció utáni budapesti sajtótájékoztatón közölte: arra kérte a közgazdászokat, állítsanak össze egy olyan kiadványt, amelyből kiderülne, mit jelentenek a "trükkök százai", hogyan verik át az embereket, a külföldi befektetőket, a nemzetközi szervezeteket. Mint közölte: világossá kell tenni, hogy nem Magyarország hazudik, hanem a szocialista kormány. Magyarország megbízható, csak a mostani kormánya nem - fűzte hozzá.

Orbán Viktor a Malév állami tulajdonlására vonatkozó felvetésre reagálva szólt arról is, hogy szerinte a Malév nemzeti érték, de egy következő kormánynak, akármilyen megoldást választ is a cég megerősítésére, először "rács mögé kell juttatnia azokat, akik ellopták onnan a pénzt". Mint mondta: nem folytatható azt a gyakorlat, hogy gyanús körülmények között privatizálnak egy céget, utána kilopják belőle a pénzt, majd az állam visszaveszi azt az adófizetők pénzén.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo