Orbán mindent visz?

Az egyes pártok lehetséges kormányfőjelöltjei közül Orbán Viktor megválasztását támogatnák a legtöbben, Mesterházy Attilát pedig a legkevesebben - derült ki a Nézőpont Intézet novemberi, a Heti Válasz megbízásából készített felméréséből.

Ha "most vasárnap" és közvetlenül választanának kormányfőt, Orbán Viktornak (Fidesz) nem volna komoly kihívója, a megkérdezettek 38 százaléka őt választaná. Jócskán lemaradva, de mégis meglepően jól szerepelne Bokros Lajos is (aki az MDF-listáról lett európai parlamenti képviselő), neki 16 százalékos a támogatottsága. Érdekes, hogy Bokros - 39 százalékos támogatottságával - az MSZP-tábor tagjai között is népszerűbb, mint Mesterházy Attila (19 százalék). A szocialista frakcióvezetőt az összes megkérdezett 5 százaléka bízná meg kormányalakítással, Morvai Krisztinát pedig 6 százalékuk.

A közvélemény-kutatás szerint a Fidesz növelte támogatottságát novemberben az előző havi eredményhez képest. Így az összes megkérdezett körében a Fidesz 39 százalékot ért el, az MSZP 10, a Jobbik 9 százalékon áll. A politikailag aktív szavazók között a Fidesz támogatottsága 48 százalékos, az MSZP 11 százalékot, a Jobbik 9 százalékot ért el.

Négyből hárman nem értenek egyet azzal az állítással, hogy "Bajnai Gordon kormánya csökkentette a korrupciót" (73 százalék), igennel mindössze a válaszadók 17 százaléka felelt. A szocialisták támogatóinak is csak a harmada (37 százalék) érzékeli az elmúlt hónapokban a korrupció csökkenését. A kutatás szerint a Bajnai-kormány megítélése az uniós forrásokkal kapcsolatban sem jobb. Ötből négyen (80 százalék) gondolják úgy, hogy "az uniós fejlesztési pénzeket sok esetben rosszul használta fel az ország". Az MSZP-szimpatizánsok 63 százaléka is elszalasztott lehetőséget lát az Új Magyarország programban.

A reprezentatív felmérés november 17. és 20. között készült, ezer ember megkérdezésével.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo