A sztrájk vége: "megnyugtató megállapodás"

Hétfő reggel rendben megindult a közösségi közlekedés a fővárosban, miután  BKV vezetése vasárnap este megállapodott a sztrájkot hirdető 14 szakszervezettel a hatodik napja tartó sztrájk felfüggesztéséről - tudatta a közlekedési társaság.

A közlemény szerint a sztrájkot lezáró, mindkét fél számára megnyugtató megállapodás született, így hétfőn reggel rendben megindul a közösségi közlekedés, de kisebb fennakadások még előfordulhatnak. A munkabeszüntetést a sztrájkbizottságok a Kollektív Szerződés aláírásakor végleg visszavonják - írták.

A közlekedési társaság köszönetét fejezte ki utasainak a sztrájk idején tanúsított megértéséért, és nem sztrájkoló dolgozóinak felelősségteljes munkavégzéséért, ami szintén hozzájárult a közös megegyezéshez.

Az menedzsment tájékoztatója szerint az új ajánlat mindkét fél számára elfogadható és előnyös, mert a BKV tudja tartani az üzleti modellben elfogadott kiadások kereteit, de megtalálta azokat a "csatornákat", amelyeken keresztül a szakszervezeteknek meg tudja adni azt, amit követelnek, ennek tartalmáról azonban a bértárgyalásokon állapodnak meg.

A menedzsment elérte azt a célt, amit kitűzött maga elé:

  • a személyi jellegű összes ráfordítások 2010-re tervezett összegén belül maradjon (59.889 Mrd Ft),
  • a rendelkezésre álló pénzügyi keretet a Társaság számára ésszerűen, a dolgozók számára optimálisan ossza el,

A menedzsmentnek

  • sikerült bebizonyítani, hogy a régi úton nem lehet tovább menni,
  • sikerült elérni, hogy a bér jellegű költségeket - köztük számos juttatást végre ne a kollektív szerződésben, hanem a bértárgyalásokon határozzák meg,
  • sikerült elfogadtatni, hogy a 2010-es év üzleti tervében rögzített 59,889 Mrd Ft összeget a ráfordítások nem haladhatják meg,
  • sikerült elérni, hogy a BKV életében először a személyi jellegű összes ráfordításoknak (bér-, bérjellegű valamint béren kívüli juttatásoknak) felső határt szabjon,
  • sikerült kidolgozni olyan konstrukciót, amely alapján a szakszervezeti követeléseket teljesíteni tudta,
  • sikerült elérni, hogy a szakszervezetek 2010-re elfogadják és vállalják a 0 forintos béremelést,
  • sikerült elérni, hogy a 3-3%-os önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulás mértékét minden évben a bértárgyalás során áttekintsék és a végleges mértékét a bérmegállapodásban állapítsák meg,
  • sikerült elérni egy olyan megállapodási konstrukciót, amellyel a tulajdonos, a kormány és a dolgozók is elégedettek.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo