Orbán és a teljes újrakezdés

Orbán Viktor szerint Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben. A Fidesz elnöke ezt a honlapjára szerdán felkerült újévi köszöntőjében mondta.

Az egyperces videóban Orbán Viktor úgy fogalmaz: az újév mindig magával hozza az új kezdet lehetőségét is, alkalmat ad arra, hogy "megfogalmazzuk, mit hibáztunk el, mit kellene a jövőben másképpen tennünk". Véleménye szerint Magyarországnak sok mindenben változnia kell. Mint mondta, az új kezdet magával hozhatja a teljes újrakezdést, a teljes megújulást is, és szerinte Magyarországnak éppen erre, a teljes megújulásra lesz szüksége a 2010-es évben.

Ha képesek vagyunk ezt belátni, akkor változtathatunk mindazokon a hibákon, amelyek az elmúlt nyolc évben megkeserítették a magyarok életét" - hangsúlyozta a pártelnök, hozzátéve: ő hiszi, hogy "a kapu nyitva áll", a kérdés az, van-e elegendő bátorság a "teljes megújulás kapuján" való belépésre.

"Amennyiben így döntünk, akkor 2010 a magyarok éve lesz, akkor 2010-ben hozzákezdhetünk egy olyan erős Magyarország felépítéséhez, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, és amelyben mindannyian biztonságban élhetjük az életünket" - mondta Orbán Viktor, aki a szokásos "Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" szlogennel és boldog új évet kívánva zárta köszöntőjét.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo