Külföldön megy: egyetértett az MSZP és a Fidesz

Decemberben a klímavédelem terén, a nemzeti érdekek védelmében egységesen lépett fel a Fidesz, a Jobbik és az MSZP az Európai Parlamentben a Policy Solutions havi EP-jelentése szerint.

Brüsszelben nem ritkák a pártokon átívelő együttműködések, Áder János mégis ritka sikert mondhat magáénak azzal, hogy a szén-dioxid kvóták 2012 utáni értékesítésének ügyében a szocialista Tabajdi Csaba és a jobbikos Balczó Zoltán is aláírta nyilatkozatát. Áder kezdeményezése régiós összefogást is elért: hat kelet-közép-európai ország képviselői álltak mögé.

December legjelentősebb szakmai eredményét Surján László érte el azzal, hogy az Európai Parlament elfogadta az EU 2010-es költségvetését, és ehhez kapcsolódóan a fideszes képviselő jelentését. Az év utolsó hónapjának másik kiemelkedő magyar relevanciájú szakpolitikai eseményeként az Európai Parlament első olvasatban elfogadta Göncz Kinga szocialista képviselőnek a kríziskezelés egyik eszközének szánt mikrofinanszírozási hitelről szóló jelentését.

Jóval visszafogottabb a Jobbik

Míg a parlamenti ciklus elején hónapról-hónapra a jobbikos képviselők - kiváltképp Morvai Krisztina - voltak felszólalásokban a legaktívabb magyarok, addig decemberben már csak Balczó Zoltán „maradt talpon". Morvai Krisztinának és Szegedi Csanádnak az év utolsó hónapjában nem volt semmilyen dokumentálható munkájuk vagy felszólalásuk az EP-ben.

Bokros Lajos már jól láthatóan a tavaszra készül, az MDF miniszterelnök-jelöltjévé választott EP-képviselő a hazai politikában jóval többször szerepelt, mint az uniósban.

Minden hónapban
A közpolitikai és politikai kommunikációs tanácsadó intézet havi elemzésében a 22 magyar európai parlamenti képviselő munkáját – felszólalásait, jogalkotó tevékenységét, médiajelenlétét – vizsgálja. A teljes elemzés a Policy Solutions szakmai blogján olvasható.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo