Rend és biztonság: 2600 településőr vigyázna a rendre

Az igazságügyi tárca számításai szerint idén 2.600-ra nő a településőrök létszáma - közölte Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A program költsége 3 milliárd forint, amelyből mintegy 2,1 milliárdot az igazságügyi tárca költségvetéséből, a fennmaradót központi forrásból biztosítják. A miniszter szerint a Rend és biztonság elnevezésű feladatterv részeként meghirdetett településőri program sikerét igazolja, hogy egyre több önkormányzat jelezte támogatási igényét. Mint mondta, tavaly szeptembertől 864 önkormányzat kért támogatást 1.742 településőr foglalkoztatására, elsősorban Szabolcs, Zala és Baranya megyékből.

Forgács Imre - aki szerdán tájékoztatta a kormányt a programcsomag eddigi eredményeiről - azt mondta: a társadalom jogosan várja, hogy a közrend és köznyugalom biztosított legyen. A településőrök foglalkoztatásáról elmondta: alkalmazásuk kétféleképpen történhet, munkájukat önállóan, vagy a közterület-felügyelők mellett láthatják el. Jogi státusukat ismertetve közölte: az önkormányzat alkalmazásában álló munkavállalókról van szó, akiknek feladatait önkormányzati rendelet részletezi, de hatósági intézkedési joggal nem rendelkeznek, így kényszerítő intézkedést nem alkalmazhatnak. Hangsúlyozta: folyamatos közterületi jelenlétük azonban a bűnmegelőzést segíti.

Fizetés, felszerelés

Támogatásukról szólva ismertette: ha vállalják, hogy három hónapon belül közterület-felügyelői szakképesítést szereznek és az önkormányzat köztisztviselőként foglalkoztatja őket, akkor a minisztérium havi 100 ezer forintot és az összeg járulékait fizeti. Ha munkaszerződéssel foglalkoztatnak valakit, akkor a 73.500 forintot és járulékait fizeti a minisztérium. Mindkét esetben megkapják a településőrök az egyszeri, 80 ezer forintos úgynevezett felszerelési költséget. A harmadik lehetőség, ha közcélú munka keretében foglalkoztatják a településőrt, ebben az esetben csak a felszerelési költséget fizeti a tárca.

Forgács szerint továbbra is jelentős az önkormányzatok érdeklődése a településőri program iránt. Úgy fogalmazott, az önkormányzatok és a kormányzat közös érdeke, hogy folytatódjon a közterületi jelenlét kedvező hatása mellett munkahelyteremtő és továbbképzési lehetőséget is magában foglaló programot. Hozzátette: bizonyos "finomhangolásokkal" folytatják a programot, a jövőben például monitoringrendszert építenek ki

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo