Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Vállalatok figyelem! Hatvanmilliárdos pályázat indult!

Vállalatok figyelem! Hatvanmilliárdos pályázat indult! 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című (GOP-2012-2.1.3 kódszámú) pályázati kiírás, amelynek keretösszege 62,3 milliárd forint.
Csúsztatások, ferdítések, hazugságok - ettől is hangos ma Amerika

Csúsztatások, ferdítések, hazugságok - ettől is hangos ma Amerika 

Minden ellenkező feltételezéssel szemben, nagy valószínűséggel Barack Obama marad az Egyesült Államok elnöke. A gazdaság, a pénzügyi élet főszereplőinek többsége a jelenlegi elnököt támogatja, a kihívó, a republikánus Mitt Romney, főként a kis-, és középvállalati szektort tudja maga mögött.
Nyugdíjbiztosítás: jövőre egyszerűbb lesz

Nyugdíjbiztosítás: jövőre egyszerűbb lesz 

Jövőre egyszerűsödhetnek a nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíjigazgatással összefüggő egyes ügyintézések és eljárások - derül ki a kormány honlapján hétfőn közzétett jogszabálytervezetből.
Eljött a nagy nap

Eljött a nagy nap 

Legalábbis az amerikai választók számára. Egyszer valaki azt mondta, hogy a választás a „demokrácia ünnepe”. Tökéletesen egyetértünk ezzel. A győztesre viszont kemény munka vár, s megkapja azt a lehetőséget, hogy négy év múlva mint győztes hadvezér nézhessen vissza az elnökségi évekre. Ugyanis nagy valószínűséggel addigra túl lesz a recesszión az USA és remélhetőleg a világ és Európa is.
Miből fejlesszünk? Uniós pénzekből!

Miből fejlesszünk? Uniós pénzekből! 

Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásai most a legtöbb magyarországi kis- és középvállalkozás számára pályázati lehetőségeket egész sorát nyújtják. Az uniós pénzek segítségével még a forráshiányos környezetben is lehetőség nyílik a vállalkozás fejlesztésére, bővítésére.
Cafeteria: Lehet, hogy elgondolkodott a kormány?

Cafeteria: Lehet, hogy elgondolkodott a kormány? 

Még semmi se biztos, de lehet, hogy mégsem kell temetnünk a cafeteriát jövőre - véli Király Ágnes Piac&Profit szakértője, arra reagálva, hogy a sajtóban megjelent találgatások szerint visszahátrál a kormány a cafetariára bejelentett brutális adóemeléstől.
Nincs javulás a vállalati hitelezésben, és nem is lesz

Nincs javulás a vállalati hitelezésben, és nem is lesz 

A hazai bankrendszer a hitelezéssel nem tudja támogatni a gazdasági növekedést. Az új hitelezésben a következő két évben nem várható fordulat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) „Jelentés a pénzügyi stabilitásról” című kiadványa szerint.
Jön az uniós szabály: vihetjük évente műszakira a kocsit

Jön az uniós szabály: vihetjük évente műszakira a kocsit 

Rendeleti formában szabályozná a gépjárművek időszakos műszaki vizsgálatát az Európai Unió. A felülvizsgálat egységes követelmények szerinti, egységes módszereken alapuló, azonos képzettségű személyzet általi végrehajtása távlatilag az időszakos ellenőrzések tagországok közötti kölcsönös elismerését készítheti elő.
Még nincs minden veszve: reménysugár az autóiparban

Még nincs minden veszve: reménysugár az autóiparban 

Októberben 4047 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 15,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első tíz hónapban pedig 16,2 százalékkal 43 369-re nőtt az új autók száma - közölte hétfőn a Datahouse autópiaci adatszolgáltató adataira hivatkozva a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Évi 42 billió forintba kerül az elveszett nemzedék

Évi 42 billió forintba kerül az elveszett nemzedék 

A munkanélküli és az oktatásban sem résztvevő fiatalok jelentette társadalmi, gazdasági teherre vonatkozóan adott becslést az Eurofund. A kalkuláció szerint évi 153 milliárd eurót jelent a fiatalokra fordított jóléti kiadások és a miattuk kiesett gazdasági termelés összege az Európai Unió tagállamai számára.

Munkaadók: ami az országnak hiányzik, az a bizalom 

Az MGYOSZ álláspontja szerint a legnagyobb problémát jelenleg a magyar gazdaságban a bizalom hiánya jelenti. Éppen ezért nem is értékelhető jelenleg az ország valós állapota kizárólag gazdasági mutatószámok alapján, amelyek egyébként meglehetősen borús képet mutatnak.

A szemét miatt perelnék a kormányt 

Uniós eljárások sorát indíthatják el a hazánkban működő, külföldi tulajdonú hulladékgazdálkodási cégek az új magyar törvény kapcsán. A magyar szabályozás ugyanis kimondja, 2013. január 1-jétől csak olyan cégek végezhetnek hulladékgazdálkodási közszolgáltatást, amelyekben az állam, egy önkormányzat vagy a települési önkormányzati társulás tulajdonosi többséggel rendelkezik.

Így kell olyan szöveget írni, ami tényleg elad a weben!  

Szakértőnk, Farkas Erika összeszedte a marketing szövegírás kihagyhatatlan hozzávalóit, vagyis azokat a dolgokat, amelyek hiányoznak a legtöbb webszövegből. Pedig ezek bírják vásárlásra a látogatókat.

A recesszió határán a feldolgozóipar 

Gyenge hónap volt október a feldolgozóiparban: a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke 49,9 pontra, a bővülés és zsugorodás határát jelentő sávba süllyedt. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési társaság jelentése szerint a részindexek kettő kivételével estek az előző hónaphoz képest. Jó hír, hogy a vásárolt készletek átlag fölötti növekedést mutattak, a foglalkoztatás azonban ismét csökkent.

Még kevesebb az új otthon 

A lakásépítések száma 20, a kiadott építési engedélyeké 12 százalékkal csökkent az idén az első kilenc hónapban az előző év azonos időszakához képest. Az új lakások száma 6509, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 7794 volt a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint. Az építések számának zuhanásával párhuzamosan határozottan nőtt a használatba vett új lakások átlagos alapterülete.

Már az elnökválasztásra figyelnek a piacok 

Egy kis jojó-t láthattunk az elmúlt napokban. Ami talán egy kissé aggasztó, hogy a jó hírek ellenére végül a jövőtől való félelem ébredt fel a piacokban. Hiszen holnap lesz az elnökválasztás az USA-ban.

Visszavonuló: mégsem változik az ipa- és a cafeteria-szabályozás? 

A legújabb hírek alapján úgy tűnik, elmarad az iparűzési adó és a cafetéria 2013-ra tervezett szigorítása. Mivel e két lépés komoly tehernövekedést jelentene a cégek számára, elhalasztásukat csak üdvözölni lehet - véli blogbejegyzésében Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ragadós a főnök félelme és dühe 

A korábban végzett szervezeti kutatásokban nem tulajdonítottak nagy figyelmet az érzelmeknek. Napjainkra azonban egyre kevésbé kérdőjelezhető meg, hogy az érzelmekkel saját jogukon is foglalkoznunk kell. Hogyan befolyásolja egy központi személy érzelmi állapota a teljesítményt, a munkahelyi légkört, mit vált ki egyes emberekből a stressz és a harag? Erről kérdeztük a szakértőt.

Hogyan adózunk jövőre? 

Magánszemélyek adózása terén fontos változások lépnek életbe 2013. január elsejével. Habár a pontos adózási szabályozás még késik, már több kulcseleme ismert a jövő évi adózási rendnek. Számos változás várható jövő januártól a magánszemélyek adózásával kapcsolatban. A személyi jövedelemadótól az öröklésen át a járulékplafonig Radnai Károly adószakértő összefoglalja, mivel kell szembenéznünk.

Hétfőn megint olcsóbb lehet a tankolás! 

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 2 forint, míg a gázolaj esetében 1 forint árcsökkenést indokolnak november 5-én, hétfőn. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 412, a gázolajé 431 forint lehet november 7-én, szerdán.

Tanulható-e az innovativitás? 

Milyen erőfeszítéseket érdemes tenni annak érdekében, hogy a ma tömegekkel versenyző jelentkező még hatékonyabb és versenyképesebb pályázóvá válhasson? A kérdés sokszor a motivációban rejlik. Ha a pályázó fogékony az új lehetőségek iránt, mondjuk úgy, innovatív álláskereső, akkor gyorsabban talál állást. De „tanulható” az innovatív hozzáállás?

Kevés, de kiváló bor lesz idén 

Az idén 1,8 millió hektoliter körüli bormennyiség került a pincékbe Magyarországon, a múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben, viszont a mustfokok magasak, a minőség kiváló.

Az olajlobbi fizeti Romney kampányát 

153 millió dollárt költöttek a republikánus párthoz húzó erők Obama energiapolitikáját kritizáló reklámokra. E kérdésben összesen 138 féle reklámot sugároztak a tévécsatornák. E reklámpénzek forrásai javarészt a fosszilis iparágak szereplői, állítja a New York Times.

A családi ház a menő! 

Óriási változás figyelhető meg a családi házak ingatlanpiacán a válság előtti 2008-as és az idei év összehasonlításában. Az árak már olyan alacsonyak, hogy idén meglendült a piac – állítja a Duna House elemzése.

Infiniti FX: a japán csábító 

Az Infiniti FX legnagyobb erőssége a formaterv, amely önmagában eladja, majd következik a gazdag alapfelszereltség, amivel komoly árelőnyt szerez magának a konkurenciával szemben.

Egészségünkre! Újra hódít a borturizmus 

Hódít a magyarországi borturizmus: szaporodnak a fesztiválok, a programok. A nyolcvanas években is népszerű desztinációk mellett, mint a Badacsony vagy a Tokaj-hegyaljai borvidék, újabb, eddig mellőzött tájegységek is egyre népszerűbbek.

A hely, ahol a világ aranyát őrzik 

A New York-i Liberty Streeten sétálók bizonyára nem is gondolnák, hogy a 33-as számú ház alatt 25 méterrel a világ legnagyobb „aranybányája” terül el: az Atlanti-óceán vízszintje alá ásott trezorokban őrzik a világ aranyát. A Conclude Befektetési Zrt. riportja segít bepillantani a kulisszák mögé.

Hány forint kárt okoz cége környezetszennyezése? 

2000 és 3000 milliárd dollár közé tehető az az érték, amit a természet szolgáltatásai jelentenek a világgazdaság számára. A cégek mégis ingyen használják ezeket a természeti adottságokat, sőt csak 5 %-uk vezet kalkulációt a cégek környezeti terheléséről.

Ellehetetlenítik a cápavadászatot 

Az állatvédők sok éves kampányolása végül eredménnyel járt: a piaci szereplők a világ több pontján elkezdték betiltani a fenntarthatatlan módon vadászott cápauszonyt.

Passzívház nyílt napok Magyarországon 

Milyen egy passzívház? Hogyan néz ki belülről? Mivel fűtik, kell-e fűteni novemberben? Ha szeretne személyes benyomásokat szerezni a passzívházakról, látogasson el valamelyik - akár több - minősített passzívházba novemberben. Nemcsak közreműködőkkel - tervezőkkel, kivitelezőkkel - találkozhat, hanem az építtetőkkel és a lakókkal is!

Közösen a közösségért 

A társadalmi felelősségvállalás inkább a nagyvállalatokra jellemző, ám az ő felelősségük kiterjed arra is, hogy a szűkebb környezetükben és a beszállítók körében is terjesszék a szemléletet. A Holcim programjait ez a filozófia hatja át.

A horvátok még nálunk is borúlátóbbak 

Magyarország, Dél-Korea és Horvátország vezeti a legpesszimistább országok listáját, amelyet a Nielsen piackutató cég állított össze a fogyasztói bizalmi index alapján az idei harmadik negyedéves időszakról - derül ki a Jutarnji list című napilap szombaton megjelent összeállításból.

Hogy kerül nő a bankjegyre? 

Aláírásgyűjtést kezdett két civil szervezet Bukarestben azért, hogy a román lej legalább egyik címlete nőnek állítson emléket.

Részvényes apácák 

Némelyikük kisebbfajta celebbé vált azzal, hogy a vállalat lelkiismereteként hirdeti a társadalmi és ökológiai felelősségvállalás igéjét. De nem feltétlenül kell ehhez milliárdos résztulajdonosnak lenni: kétezer dollárnyi részvényért már hivatalos javaslattevő lehet az ember Amerikában.

A fenntarthatóság alapja a párbeszéd 

A párbeszéd és az együttműködés jegyében zajlott a „VilágVÁLTÁS: A Fenntarthatóság Forrása” civil eseménysorozat rendezvénye október 27-én a TIT Stúdióban.

Csökkentek a vállalati hitelkamatok szeptemberben 

Csökkentek a vállalati hitelkamatok szeptemberben, miután a jegybank monetáris tanácsa augusztus végén először csökkentette idén az alapkamatot, 0,25 százalékponttal - mutatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közölt legfrissebb adatai.

Behúzza a vészféket a magyar gazdaság 

A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Indexe (GFI) 2012. III. negyedévében 0,89. Az előző negyedévhez (1,07) viszonyítva érezhető a negatív folyamatok erősödése (-0,17). A következő féléves időszakra a folyamatok összességét tekintve már nem csupán stagnálást, hanem inkább lassú romlást jelez az index. A vállalati gazdálkodás mutatói esetében különösen egyértelmű a visszaesés.

Fejlesztés a LEGO nyíregyházi beszállítójánál 

Közel 300 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósított meg a nyíregyházi Kelet-Szerszám Kft. A kisvállalkozás három nagy multinacionális cég, a General Electric, a Lego és a Michelin beszállítója.

Mi kell a stratégiai befektetőnek? 

A banki finanszírozás beszűkülésével felértékelődött a tőkebefektetések szerepe. Bár a JEREMIE program hatására a kockázati tőkebefektetések nagy nyilvánosságot kapnak, a vállalkozások számára nem ez az egyetlen lehetőség tőkebevonás terén. Magyarországon ritkán hallani stratégiai befektetésről, pedig a lehetőség nálunk is adott lenne. Sőt, egy külföldi szakmai befektető számára a kelet-európai piac még mindig hordoz lehetőségeket.

Jó üzletelni Magyarországon? Persze, hogy nem.  

Csökkenő belső kereslet mellett hogyan is lehetne jó? Azonban e legfőbb szempont mellett van még számos tényező, ami adott piaci konstellációban is megkönnyíti, vagy megnehezíti a vállalkozók dolgát. Ezeket foglalja össze, teszi időben és térben összehasonlíthatóvá a Világbank „Doing Business” mutatószám rendszere.

Sandy nyugalomba vágta a piacot 

A tengerentúli börzék tegnap is zárva tartottak, a többi piacon azonban jó hangulat uralkodott. A reggeli ázsiai emelkedés mellett a nyugat-európai piacok is észak felé vették az irányt. A jó hangulatban szerepet játszottak a jó gyorsjelentések, és a vártnak megfelelő makroadatok.

Novembertől kötelező címkézni az abroncsokat 

Az idén november 1-től minden, az Európai Unióban forgalomba hozott gumiabroncsot újfajta, egységes címkével kell ellátni. A színes és informatív jelölések alapján a vásárló segítséget kap, hogy megismerje az adott gumiabroncs legfontosabb jellemzőit, bár ezek nem tartalmaznak kritériumokat a téli útviszonyok között igazán fontos tulajdonságokról!

Korai volna reménykedni a fellendülésben 

Jelentősen visszaesett 2012 harmadik negyedévében a felszámolások száma az építőiparban, utoljára 2011 első negyedévében számoltak fel olyan kevés céget, mint most – derül ki az Opten céginformáció-szolgáltató legfrissebb adataiból. A jelenségből azonban kár lenne messzemenő következtetéseket levonni, a cégstatisztika a jogszabály-változások miatt jelentős átalakulás előtt áll, az ágazat rendelésállományának javulása pedig átmenetinek mutatkozott.

Új labor Miskolcon 

A tervezettnél két hónappal korábban készült el a Holcim új, Miskolcra telepített korszerű laboratóriuma, melynek segítségével építőanyagok széles körű, szabványok szerinti vizsgálatát végzik majd. Elhelyezkedésének köszönhetően a miskolci labor Kelet-Magyarország és Kelet-Szlovákia nagyobb városait is gyorsan és hatékonyan tudja kiszolgálni, mely jelentősen megkönnyíti a régióban jelen lévő partnerei munkájának támogatását.

További díjcsökkentések, extrák - Ezt hozta a kötelező kampány 

Mérsékelt, átlagosan 5-6 százalékos díjcsökkenést hoz az első értékelések alapján az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány. Az alkuszok véleménye alapján a november 1-jével induló egy hónapos időszakban már elsősorban a kapcsolódó szolgáltatások tehetik vonzóvá a váltást.

Óvatosan a jövő évi béremelésekkel 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris tanácsa újabb 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. A ráta október 31-től 6,25 százalék. Az ülést követő sajtótájékoztatón elhangzottak szerint szűk többséggel meghozott döntés megfelel az előzetes piaci várakozásoknak. A testület az ülést követően kiadott közleményében óvatosságra intett a jövő évi béremelésekkel összefüggésben.

41 milliárd forint új forrás kihelyezését támogatja az Új Széchenyi Terv 

Az NFÜ eredményt hirdetett az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok pályázati felhívásában, még idén tíz kockázati tőkealap kezdheti meg működését. A 41 milliárd forint innovatív mikro-, kis- és középvállalkozásokon segíthet.

Önámítás helyett hatékony cégvezetés 

Patyomkin neve gyakran juthat eszünkbe egy-egy vállalatnál, amikor a „nagykutya” látogatásra érkezik. Ilyenkor számtalan olyan feladatot is elvégeznek, amely a mindennapos élet része lenne ideális esetben, de valójában köztudottan nem az. Hat tipikus esetet mutatunk be, hogy segítsünk a vállalatoknál ilyen vagy olyan okokból felépült „Patyomkin-falvakat” meglátni, és igazi, tündöklő épületekké formálni.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo