Csúsztatások, ferdítések, hazugságok - ettől is hangos ma Amerika

Minden ellenkező feltételezéssel szemben, nagy valószínűséggel Barack Obama marad az Egyesült Államok elnöke. A gazdaság, a pénzügyi élet főszereplőinek többsége a jelenlegi elnököt támogatja, a kihívó, a republikánus Mitt Romney, főként a kis-, és középvállalati szektort tudja maga mögött.

Az Egyesült Államok keleti partvidékén végigsöprő, Sandy névre keresztelt hurrikán nem csupán emberi drámát, hanem anyagi, gazdasági károkat okozó rendkívüli vihar – mindent egybevéve – nem tudja igazán befolyásolni az egész amerikai gazdaság jövőbeli teljesítményét. Az időjárási dráma ideje alatt és utána mutatott magatartásával növelni tudta népszerűségét a jelenlegi elnök. Valójában sokkal többen érzik, mint ahányan nyíltan mondják, hogy az életük az utóbbi négy évben nemhogy nem rosszabbodott, hanem csekély mértékben javult. Ma sokkal többen bíznak a jövőben, mint az elmúlt 12 évben bármikor.

Mindezt az alapblog.hu-nak a hétvégén, pár nappal a keddi választási nap előtt, adott interjúban mondta a torontói székhellyel működő, világszerte befolyásosnak számító gazdaságkutató agytröszt, a Capital Economics vezető közgazdásza, Paul Ashworth. A Wall Street Journal nemrég őt nevezte meg Észak-Amerika legjobb gazdaság-előrejelzőjének.

Az interjú készítője, Zentai Péter az Egyesült Államok választási szempontból a legkritikusabb jelentőségűnek számító Ohio államában tartózkodik, ahol a külföldi újságírókra fókuszáló International Center for Journalists meghívásának tesz eleget. Amerikára vonatkozó rengeteg pozitív megfigyelése dacára mégis a következő lényeges, az elnökválasztás kimenetelét befolyásoló tapasztalatokra hívta fel az olvasók figyelmét:

A korábbiakhoz képest ez a mostani kampány sokkal negatívabb, mondhatni piszkosabb. Nem is elsősorban az elnökjelölti, hanem a szenátusi és a képviselői helyekért folytatott verseny résztvevői körében tapasztalni ezt igazán. A választások történetében most először érződik a kampányban az úgynevezett super pack-ek befolyása. Ezek, a George Bush elnöksége idején hozott törvény nyomán létrehozott, úgymond polgári kezdeményezések, amelyek – megnevezni nem kötelező, általában anonim korporációk és dúsgazdag magánszemélyek, akik összességében százmilliós nagyságrendű támogatásával - példátlan mennyiségben árasztják el üzeneteikkel főként a televíziókat, a közösségi médiákat, a twittert, a facebookot. Ezeknek az üzeneteknek kizárólag lejáratást célzó mondanivalójuk van, sosem valaki mellett, csakis valaki ellen szólnak.

Gátlástalanul csúsztat szinte minden jelölt. A jelöltek üzeneteiben rejlő mondandók igazságtartalmának vizsgálatára szakosodott tényfeltáró újságírók munkájának köszönhetően szerencsére mégis kiderül: nagyon sok induló és az ügyüket támogatók reklámjai és interjúi tudatosan felépített hazugságokra blazíroznak. Jó példa erre, ami Mitt Romney esetleges vereségéhez hozzájárulhat: a republikánus elnökjelölt és az őt támogató multimilliárdos üzletember, Donald Trump és egy sor más politikus, közéleti ember annak ellenére „nyomja tovább" nyilatkozatokban, reklámokban, hogy a Chrysler  olasz irányítói munkahelyek tízezreinek leépítésére, a termelés Kínába helyezésére készülnek, hogy az autóipari kolosszus érintett vezetői visszamenőlegesen dokumentálják: éppenséggel ennek a  totális ellenkezője az igaz,és új üzemek megnyitásáról, korszerűsítésekről, valamint új munkahelyek ezreinek létrehozásáról döntöttek.

A teljes interjú innen érhető el.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo