Hogy kerül nő a bankjegyre?

Aláírásgyűjtést kezdett két civil szervezet Bukarestben azért, hogy a román lej legalább egyik címlete nőnek állítson emléket.

Kép:sxc

A Partnerség az Esélyegyenlőségért Alapítvány és az ActiveWatch Sajtófigyelő Ügynökség által indított Altfem feminista mozgalom önkéntesei szombaton és vasárnap Bukarest történelmi belvárosában, a Román Nemzeti Bank épülete mellett csaknem hétezer járókelőt győztek meg arról, hogy aláírásával támogassa a kezdeményezést - írta az Adevarul című lapra hivatkozva az MTI.

A kampány két részből áll: a szervezők először össze akarnak gyűjteni ötvenezer aláírást, és ezeket eljuttatják a román jegybankhoz. A második szakaszban szavazást rendeznek arról, kit ábrázoljon az első, női személyiséget megjelenítő bankjegycímlet. A kezdeményezők tizenkét történelmi személyiségre tettek javaslatot: köztük van a világ első női idegsebésze, Európa első mérnöknője és a trianoni döntést hathatós diplomáciai lobbival befolyásoló Mária királyné.

"Ez nem egy újabb tudatosító kampány, hanem mi változtatni is szeretnénk valamit. Változtatni szeretnénk azokon az előítéleteken, amelyek a társadalomban élnek a nők szerepét illetően. Az első, női személyiséget ábrázoló bankjegy kibocsátására irányuló kezdeményezésünket számos közéleti személyiség írta alá" - idézte a Romania Libera az Altfem közleményét, hozzátéve, hogy az aláírásgyűjtők további 12 romániai várost fognak még felkeresni. A petíciót az interneten is alá lehet írni az altfem.ro címen, ahol hétfő délig csaknem tízezer támogató nyilatkozat gyűlt össze.

A román lejnek hét bankjegycímlete van forgalomban - 1, 5, 10, 50, 100, 200 és 500 lejes -, és elvileg még két címlet, a 2 lejes és a 20 lejes illeszkedne bele az eddigi címletek logikai sorozatába. A román lej különböző címletei egy történésznek, egy zeneszerzőnek, egy festőnek, egy mérnöknek és három írónak állítanak emléket, mindegyikük férfi. Igaz, hogy a 10 lejes bankjegy egy nőalakot is ábrázol, ő azonban a címleten megörökített Nicolae Grigorescu egyik híres festményének szereplőjeként, illusztrációs céllal került a bankjegyre.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo