A fenntarthatóság alapja a párbeszéd

A párbeszéd és az együttműködés jegyében zajlott a „VilágVÁLTÁS: A Fenntarthatóság Forrása” civil eseménysorozat rendezvénye október 27-én a TIT Stúdióban.

„A fenntarthatóság alapvető feltétele a párbeszéd. Az eseménysorozatra a különböző tudományos, kulturális, vallási és politikai hovatartozású előadók felkérésével szándékunk teret adni a kölcsönös megértésnek. Ha hajlandóak vagyunk lemondani megosztó gondolkodásmódunkról és elfogadjuk a különbözőségeket, a szeretet univerzális útjára lépünk. Ha közeledünk egymáshoz, talán képesek leszünk a társadalmi és ökológiai koherencia megteremtésére” – hangzott el a konferencián.

Párbeszéd és együttműködés nélkül nincs fenntarthatóság

A rendezvényen Koncz Gábor a közösségi harmonizáció, Bagdy Emőke a fenntartható lelki fejlődés fontosságáról beszélt; Sági Mária a zenét a koherencia és a megértés eszközeként jellemezte, László Ervin a planetáris etikára és a szemléletváltás szükségességére hívta fel a figyelmet a „Világváltás: a változás harmonikus útja” című előadásában. Szó esett még a nyugati civilizáció egoizmusáról és fenntartható közösségekről is. A professzor a Piac&Profit által szervezett korábbi előadásáról részletesen itt olvashat!

A résztvevők csoportos műhelymunkán megtapasztalhatták a rendszerszemléletű módszerek - tér teremtés, együttműködő kommunikáció, mediáció, mint a harmadik évezred párbeszédének eszköze - egyéni és közösségi hatásait.

A VilágVÁLTÁS eseménysorozathoz csatlakozott a „SÉTA DÉVÁRA” karitatív kezdeményezés: Kozma Zsolt a cselekvő szeretet jegyében, adomány gyűjtés céljával zarándokol. Az esemény megnyitója után hátizsákkal felszerelkezve nekivágott a 440 kilométeres útnak Dévára, a Csaba testvér vezette gyermekotthonba. A lelkes résztvevők áldással bocsátották útjára Zsoltot, aki tervei szerint naponta 30 kmt tesz meg a következő hetekben. A sétához minden segítő szándékú egyén és csoport csatlakozhat.

Újra Fenntarthatósági Csúcs!
2012-ben is meghallgathatják őket a Fenntarthatósági Csúcs résztvevői. Az idén november 21-én kerül sor a konferenciára, melynek fókuszában az üzleti szektor felelőssége áll majd. Vagyis elsősorban a cégek és vállalkozások szerepére, lehetőségeire helyezi a hangsúlyt a rendezvény. Olyan neves előadók, mint a már említett László Ervin és a hazánkban közismert Juhász Árpád geológus mellett szót kapnak azok a vállalkozások, amelyek gyakorlata példaértékű. A rendezvény részletes tematikája és regisztrációs lehetőség a konferencia aloldalán található.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo