Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Óriási kihívások előtt Obama
Még alig csengett le a választási őrület az Egyesült Államokban, a győztes Barack Obama még ki sem pihente a kampány fáradalmait, szakértők máris arra figyelmeztetik, milyen kihívásokkal kell szembenéznie az elkövetkező elnöki ciklusában.

Webáruház havidíjért kkv-knak
Webáruház építő szolgáltatást vezetett be október végén a Magyar Telekom mikro, kis- és középvállalkozások számára, a felhő alapú szolgáltatás havi díjas alapon érhető el.

Ingyenes fórum segít pályázatot nyerni
Folytatódik a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. szakmai fórumsorozata, amely uniós forrásra pályázóknak nyújt segítséget. A 18 vidéki és egy budapesti állomásból álló rendezvénysorozaton az érdeklődők a pályázati lehetőségekről, a pályázatok megvalósításának folyamatáról, az operatív programok sajátosságairól és a Széchenyi Programiroda jövőbeli szerepéről tájékozódhatnak. A fórumon megszólalnak a helyi és országos fejlesztéspolitika szereplői, valamint lehetőség lesz arra is, hogy a résztvevők feltegyék kérdéseiket a szakembereknek.

Bővít az energiaital-gyártó Szikszón
További fejlesztéseket jelentett be szikszói gyártóbázisán a Hell Energy. A magyar tulajdonú energiaital-gyártó a beruházáshoz az Új Széchenyi Terv Vállalkozásfejlesztési Programjából nyertek el támogatást.

Nem kell a Facebook mellett ülni, időzíthet is
Akkor is folyamatosan születhetnek az új posztok a Facebookon, hogy ha éppen tárgyalunk, megbeszélésen vagyunk, vagy egyszerűen csak nem vagyunk online: hogyan lehetséges ez? Időzített posztolással.

Mehet a magyar disznó Vietnámba is
Indulhat a magyar sertésexport Vietnámba, ahol a magyar élelmiszerexport bővítési lehetőségeiről tárgyalt Kardeván Endre államtitkár. A sertésexport megindításáról még a múlt héten tárgyalt Szijjártó Péter, aki több megállapodást is tető alá hozott, így számos beruházásban is magyar cégek vehetnek részt a távol-keleti országban.

Felújításokból él az építőipar
Az építőipari kivitelezők munkáinak jelenleg mintegy háromnegyede felújítás - ismerteti az Építők és Építkezők Klubja, valamint a Build-Communication Kft. közös felmérésének eredménye alapján.

Ezt tudják a magyar bankok
A pénzügyi szektor tőke- és likviditási helyzete stabil; a legfőbb kockázatokat a gazdasági növekedés hiánya, a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanság, a jövedelmezőségi problémák, és ebből eredő tőketerhelés jelenti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) novemberi kockázati jelentése szerint.

Vissza a jövőbe: újra lesz háztáji Magyarországon
Újra lesz háztáji Magyarországon – mondta Fazekas Sándor a szektor feltérképezésére és népszerűsítésére létrehozott szakmai munkabizottság alakuló ülésén.

Merre vannak még kiaknázatlan „e-lehetőségek”?
2012. november 13-án „E-kereskedelem 2.0.:Globál/Lokál?” címmel, immár hatodik alkalommal rendezi meg Budapesten a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület őszi e-kereskedelmi konferenciáját, amelynek témája ezúttal az e-kereskedelmi piac globális- és lokális lehetőségei, a most indulók esélyei, a fejlődés és növekedés lehetséges irányai.
Újra igényelhető támogatás borászati gépek beszerzéséhez
November 5-től újra igényelhető támogatás az olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozások összteljesítményét.
Vállalatok figyelem! Hatvanmilliárdos pályázat indult!
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című (GOP-2012-2.1.3 kódszámú) pályázati kiírás, amelynek keretösszege 62,3 milliárd forint.
Csúsztatások, ferdítések, hazugságok - ettől is hangos ma Amerika
Minden ellenkező feltételezéssel szemben, nagy valószínűséggel Barack Obama marad az Egyesült Államok elnöke. A gazdaság, a pénzügyi élet főszereplőinek többsége a jelenlegi elnököt támogatja, a kihívó, a republikánus Mitt Romney, főként a kis-, és középvállalati szektort tudja maga mögött.
Nyugdíjbiztosítás: jövőre egyszerűbb lesz
Jövőre egyszerűsödhetnek a nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíjigazgatással összefüggő egyes ügyintézések és eljárások - derül ki a kormány honlapján hétfőn közzétett jogszabálytervezetből.
Eljött a nagy nap
Legalábbis az amerikai választók számára. Egyszer valaki azt mondta, hogy a választás a „demokrácia ünnepe”. Tökéletesen egyetértünk ezzel. A győztesre viszont kemény munka vár, s megkapja azt a lehetőséget, hogy négy év múlva mint győztes hadvezér nézhessen vissza az elnökségi évekre. Ugyanis nagy valószínűséggel addigra túl lesz a recesszión az USA és remélhetőleg a világ és Európa is.
Miből fejlesszünk? Uniós pénzekből!
Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásai most a legtöbb magyarországi kis- és középvállalkozás számára pályázati lehetőségeket egész sorát nyújtják. Az uniós pénzek segítségével még a forráshiányos környezetben is lehetőség nyílik a vállalkozás fejlesztésére, bővítésére.
Cafeteria: Lehet, hogy elgondolkodott a kormány?
Még semmi se biztos, de lehet, hogy mégsem kell temetnünk a cafeteriát jövőre - véli Király Ágnes Piac&Profit szakértője, arra reagálva, hogy a sajtóban megjelent találgatások szerint visszahátrál a kormány a cafetariára bejelentett brutális adóemeléstől.
Nincs javulás a vállalati hitelezésben, és nem is lesz
A hazai bankrendszer a hitelezéssel nem tudja támogatni a gazdasági növekedést. Az új hitelezésben a következő két évben nem várható fordulat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) „Jelentés a pénzügyi stabilitásról” című kiadványa szerint.
Jön az uniós szabály: vihetjük évente műszakira a kocsit
Rendeleti formában szabályozná a gépjárművek időszakos műszaki vizsgálatát az Európai Unió. A felülvizsgálat egységes követelmények szerinti, egységes módszereken alapuló, azonos képzettségű személyzet általi végrehajtása távlatilag az időszakos ellenőrzések tagországok közötti kölcsönös elismerését készítheti elő.
Még nincs minden veszve: reménysugár az autóiparban
Októberben 4047 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 15,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első tíz hónapban pedig 16,2 százalékkal 43 369-re nőtt az új autók száma - közölte hétfőn a Datahouse autópiaci adatszolgáltató adataira hivatkozva a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Évi 42 billió forintba kerül az elveszett nemzedék
A munkanélküli és az oktatásban sem résztvevő fiatalok jelentette társadalmi, gazdasági teherre vonatkozóan adott becslést az Eurofund. A kalkuláció szerint évi 153 milliárd eurót jelent a fiatalokra fordított jóléti kiadások és a miattuk kiesett gazdasági termelés összege az Európai Unió tagállamai számára.
Munkaadók: ami az országnak hiányzik, az a bizalom
Az MGYOSZ álláspontja szerint a legnagyobb problémát jelenleg a magyar gazdaságban a bizalom hiánya jelenti. Éppen ezért nem is értékelhető jelenleg az ország valós állapota kizárólag gazdasági mutatószámok alapján, amelyek egyébként meglehetősen borús képet mutatnak.
A szemét miatt perelnék a kormányt
Uniós eljárások sorát indíthatják el a hazánkban működő, külföldi tulajdonú hulladékgazdálkodási cégek az új magyar törvény kapcsán. A magyar szabályozás ugyanis kimondja, 2013. január 1-jétől csak olyan cégek végezhetnek hulladékgazdálkodási közszolgáltatást, amelyekben az állam, egy önkormányzat vagy a települési önkormányzati társulás tulajdonosi többséggel rendelkezik.
Így kell olyan szöveget írni, ami tényleg elad a weben!
Szakértőnk, Farkas Erika összeszedte a marketing szövegírás kihagyhatatlan hozzávalóit, vagyis azokat a dolgokat, amelyek hiányoznak a legtöbb webszövegből. Pedig ezek bírják vásárlásra a látogatókat.
A recesszió határán a feldolgozóipar
Gyenge hónap volt október a feldolgozóiparban: a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke 49,9 pontra, a bővülés és zsugorodás határát jelentő sávba süllyedt. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési társaság jelentése szerint a részindexek kettő kivételével estek az előző hónaphoz képest. Jó hír, hogy a vásárolt készletek átlag fölötti növekedést mutattak, a foglalkoztatás azonban ismét csökkent.
Még kevesebb az új otthon
A lakásépítések száma 20, a kiadott építési engedélyeké 12 százalékkal csökkent az idén az első kilenc hónapban az előző év azonos időszakához képest. Az új lakások száma 6509, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 7794 volt a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint. Az építések számának zuhanásával párhuzamosan határozottan nőtt a használatba vett új lakások átlagos alapterülete.
Már az elnökválasztásra figyelnek a piacok
Egy kis jojó-t láthattunk az elmúlt napokban. Ami talán egy kissé aggasztó, hogy a jó hírek ellenére végül a jövőtől való félelem ébredt fel a piacokban. Hiszen holnap lesz az elnökválasztás az USA-ban.
Visszavonuló: mégsem változik az ipa- és a cafeteria-szabályozás?
A legújabb hírek alapján úgy tűnik, elmarad az iparűzési adó és a cafetéria 2013-ra tervezett szigorítása. Mivel e két lépés komoly tehernövekedést jelentene a cégek számára, elhalasztásukat csak üdvözölni lehet - véli blogbejegyzésében Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Ragadós a főnök félelme és dühe
A korábban végzett szervezeti kutatásokban nem tulajdonítottak nagy figyelmet az érzelmeknek. Napjainkra azonban egyre kevésbé kérdőjelezhető meg, hogy az érzelmekkel saját jogukon is foglalkoznunk kell. Hogyan befolyásolja egy központi személy érzelmi állapota a teljesítményt, a munkahelyi légkört, mit vált ki egyes emberekből a stressz és a harag? Erről kérdeztük a szakértőt.
Hogyan adózunk jövőre?
Magánszemélyek adózása terén fontos változások lépnek életbe 2013. január elsejével. Habár a pontos adózási szabályozás még késik, már több kulcseleme ismert a jövő évi adózási rendnek. Számos változás várható jövő januártól a magánszemélyek adózásával kapcsolatban. A személyi jövedelemadótól az öröklésen át a járulékplafonig Radnai Károly adószakértő összefoglalja, mivel kell szembenéznünk.
Hétfőn megint olcsóbb lehet a tankolás!
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 2 forint, míg a gázolaj esetében 1 forint árcsökkenést indokolnak november 5-én, hétfőn. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 412, a gázolajé 431 forint lehet november 7-én, szerdán.
Tanulható-e az innovativitás?
Milyen erőfeszítéseket érdemes tenni annak érdekében, hogy a ma tömegekkel versenyző jelentkező még hatékonyabb és versenyképesebb pályázóvá válhasson? A kérdés sokszor a motivációban rejlik. Ha a pályázó fogékony az új lehetőségek iránt, mondjuk úgy, innovatív álláskereső, akkor gyorsabban talál állást. De „tanulható” az innovatív hozzáállás?
Kevés, de kiváló bor lesz idén
Az idén 1,8 millió hektoliter körüli bormennyiség került a pincékbe Magyarországon, a múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben, viszont a mustfokok magasak, a minőség kiváló.
Az olajlobbi fizeti Romney kampányát
153 millió dollárt költöttek a republikánus párthoz húzó erők Obama energiapolitikáját kritizáló reklámokra. E kérdésben összesen 138 féle reklámot sugároztak a tévécsatornák. E reklámpénzek forrásai javarészt a fosszilis iparágak szereplői, állítja a New York Times.
A családi ház a menő!
Óriási változás figyelhető meg a családi házak ingatlanpiacán a válság előtti 2008-as és az idei év összehasonlításában. Az árak már olyan alacsonyak, hogy idén meglendült a piac – állítja a Duna House elemzése.
Infiniti FX: a japán csábító
Az Infiniti FX legnagyobb erőssége a formaterv, amely önmagában eladja, majd következik a gazdag alapfelszereltség, amivel komoly árelőnyt szerez magának a konkurenciával szemben.
Egészségünkre! Újra hódít a borturizmus
Hódít a magyarországi borturizmus: szaporodnak a fesztiválok, a programok. A nyolcvanas években is népszerű desztinációk mellett, mint a Badacsony vagy a Tokaj-hegyaljai borvidék, újabb, eddig mellőzött tájegységek is egyre népszerűbbek.
A hely, ahol a világ aranyát őrzik
A New York-i Liberty Streeten sétálók bizonyára nem is gondolnák, hogy a 33-as számú ház alatt 25 méterrel a világ legnagyobb „aranybányája” terül el: az Atlanti-óceán vízszintje alá ásott trezorokban őrzik a világ aranyát. A Conclude Befektetési Zrt. riportja segít bepillantani a kulisszák mögé.
Hány forint kárt okoz cége környezetszennyezése?
2000 és 3000 milliárd dollár közé tehető az az érték, amit a természet szolgáltatásai jelentenek a világgazdaság számára. A cégek mégis ingyen használják ezeket a természeti adottságokat, sőt csak 5 %-uk vezet kalkulációt a cégek környezeti terheléséről.
Ellehetetlenítik a cápavadászatot
Az állatvédők sok éves kampányolása végül eredménnyel járt: a piaci szereplők a világ több pontján elkezdték betiltani a fenntarthatatlan módon vadászott cápauszonyt.
Passzívház nyílt napok Magyarországon
Milyen egy passzívház? Hogyan néz ki belülről? Mivel fűtik, kell-e fűteni novemberben? Ha szeretne személyes benyomásokat szerezni a passzívházakról, látogasson el valamelyik - akár több - minősített passzívházba novemberben. Nemcsak közreműködőkkel - tervezőkkel, kivitelezőkkel - találkozhat, hanem az építtetőkkel és a lakókkal is!
Közösen a közösségért
A társadalmi felelősségvállalás inkább a nagyvállalatokra jellemző, ám az ő felelősségük kiterjed arra is, hogy a szűkebb környezetükben és a beszállítók körében is terjesszék a szemléletet. A Holcim programjait ez a filozófia hatja át.
A horvátok még nálunk is borúlátóbbak
Magyarország, Dél-Korea és Horvátország vezeti a legpesszimistább országok listáját, amelyet a Nielsen piackutató cég állított össze a fogyasztói bizalmi index alapján az idei harmadik negyedéves időszakról - derül ki a Jutarnji list című napilap szombaton megjelent összeállításból.
Hogy kerül nő a bankjegyre?
Aláírásgyűjtést kezdett két civil szervezet Bukarestben azért, hogy a román lej legalább egyik címlete nőnek állítson emléket.
Részvényes apácák
Némelyikük kisebbfajta celebbé vált azzal, hogy a vállalat lelkiismereteként hirdeti a társadalmi és ökológiai felelősségvállalás igéjét. De nem feltétlenül kell ehhez milliárdos résztulajdonosnak lenni: kétezer dollárnyi részvényért már hivatalos javaslattevő lehet az ember Amerikában.
A fenntarthatóság alapja a párbeszéd
A párbeszéd és az együttműködés jegyében zajlott a „VilágVÁLTÁS: A Fenntarthatóság Forrása” civil eseménysorozat rendezvénye október 27-én a TIT Stúdióban.
Csökkentek a vállalati hitelkamatok szeptemberben
Csökkentek a vállalati hitelkamatok szeptemberben, miután a jegybank monetáris tanácsa augusztus végén először csökkentette idén az alapkamatot, 0,25 százalékponttal - mutatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közölt legfrissebb adatai.
Behúzza a vészféket a magyar gazdaság
A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Indexe (GFI) 2012. III. negyedévében 0,89. Az előző negyedévhez (1,07) viszonyítva érezhető a negatív folyamatok erősödése (-0,17). A következő féléves időszakra a folyamatok összességét tekintve már nem csupán stagnálást, hanem inkább lassú romlást jelez az index. A vállalati gazdálkodás mutatói esetében különösen egyértelmű a visszaesés.