Csak lézengenek a magyarok a világ harmadik legnagyobb közösségi oldalán

A Linkedin a világ legnagyobb online üzleti, szakmai közössége és egyben a világ harmadik legnagyobb közösségi média platformja. 313 millió tagjából ugyanakkor egyelőre mindössze félmillió a magyar. Bánki Tamás Linkedin szakértő szerint azonban a magyarországi Linkedin tagság fejlődése töretlen.

Kép:Pixabay

A Linkedin  szakmai közösség, ahol különböző módokon tudunk megjelenni, kommunikálni, beszélgetni. A Személyes Profilunkon, a Céges Oldalunkon, a Csoportokban és a Hirdetési és Álláshirdetési felületeken is el tudjuk juttatni üzenetünket, tartalmunkat kapcsolati hálónkhoz, követőinkhez és hirdetéseinkkel azon is túl. Bár ez az öt felület külön-külön életet él a Linkedinen, mégis egységet alkot - magyarázza Bánki Tamás.

A Linkedint 2002-ben alapították az Egyesült Államokban, majd 2003-ban indították el. 2011. május 19-én vezették be a New York-i tőzsdére LNKD rövidítés alatt. A Yahoo! Finance adatai alapján 2013. február 25-én a Linkedin részvények értéke 156 dolláron állt, s azóta több, mint 60 dollárral erősödött. A Linkedin 2014 májusában érte el a négyszázmilliomodik tagját, és világ több mint 200 országából vannak csatlakozók.

Melyik közösségi oldal való nekem?
Kezd elveszni a közösségi oldalak rengetegében? A már meglévő partnereink mellett számtalan új ügyfélhez is eljuthatunk a Twitteren, LinkedInen, Facebookon, a Google+-on, vagy éppen a Foresquare-en át. De vajon melyik a számunkra legmegfelelőbb eszköz és hogyan érdemes ott jelen lennünk? Segítünk!
A Linkedin három fő bevételi forrása saját adatai szerint a munkaerő áramlás segítéséből (60%), a hirdetési díjakból (20%) és a tagsági díjakból (20%) származik. Ugyanakkor a Linkedin tagság ingyenes.

A Linkedin hazai tagsága 2011 őszén 150 ezer, 2013 februárjában volt a 300 ezer és 2014 augusztusában érte el az 500 000 tagot, azaz a tagság növekedésének üteme továbbra is igen erőteljes. A Linkedinen 2013-ban 2 millió 850 ezer cég volt jelen, 2014 augusztusában pedig egy millióval több, 3,85 millió. Közülük 4140 van Magyarországon. A Linkedin 2 millió csoportja közül majd 980 magyar nyelvű. Magyarország legnagyobb Linkedin csoportja a Hungary Business Society (HBS) Magyar Üzleti Társaságnak több mint 6100 tagja van. A második legnagyobb csoport a Hungarian IT Professionals tagsága is több mint 5600 fő.

A 300 milliós tagság részeként a magyar tagság 500 ezres közössége is részesülhet a Linkedin adta komoly üzleti lehetőségekből. A Linkedin tekinthető többek között jól használható információs forrásnak (újságírók, bloggerek hivatkoznak rá), álláskereső és munkaerő találó felületnek valamint szakmai fórumnak. Egy tudatos felhasználó, aki felépíti és karbantartja énmárkáját (van 5 tippünk, hogy építheti a saját személyes márkáját) és céges brandjét hosszútávon jobban tud érvényesülni a Linkedin felületén és a hagyományos üzleti életben is - mondja Bánki Tamás a Linkedin magyar szakértője.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo