Négy fontos tudnivaló a reklámadóról

Augusztus 15-étől reklámadót kell fizetni a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után. Szakmai szervezetek most összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat a vállalkozásoknak a bevallással és az adminisztrációval kapcsolatban.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép: SXC

Az adózók 2014-ben az első adóelőleget augusztus 20-áig kötelesek bevallani és befizetni, az adóelőleg alapja a 2013-ban elért nettó árbevételnek a törvény hatálybalépése napjától, azaz 2014. augusztus 15-étől 2014. december 31-éig terjedő időarányos része. A jogszabály különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: félmilliárd forintos árbevételig az adó mértéke 0 százalék, efölött sávosan változik. Félmilliárd és 5 milliárd forint közötti része után 1 százalék, az adóalap 5 milliárd feletti, de 10 milliárd forint alatti része után 10 százalék, az ennél nagyobb, de 15 milliárd forintot el nem érő része után pedig 20 százalék. Az árbevétel 15 és 20 milliárd forint közé eső részére 30 százalék, az ezt meghaladóra pedig 40 százalék.

Adótanácsadó segítségével lássuk, mik a vállalkozások konkrét teendői!

Itt a bevallási forma a reklámadóhoz!

Az adó bevallásával, a szükséges adminisztrációval, és az adóalanyok körének pontosításával a jogkövető magatartáshoz elengedhetetlenül fontos tudnivalókat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 8 másik érdekképviseleti szervezettel és szövetséggel együttműködve foglalta össze.

1. Semmilyen reklámadóra vonatkozó külső vagy belső kimutatást, számítást, táblázatot vagy feljegyzést sem kell készítenie azoknak, akiknek reklámbevétele nem éri el az évi 500 millió forintot, illetve maguk nem reklám megrendelők havi 2,5 millió forintot meghaladó összegben.

Most már tényleg mindenkit sújt a reklámadó?
Nehéz helyzetben vannak az adóalanyok, hiszen a reklámadó értelmezésével kapcsolatban megjelent cikkek között esetenként ellenmondások vannak, a különböző blogbejegyzések és hozzászólások pedig eltérően értelmezik a törvény egyes rendelkezéseit.
2. A kisebb vállalkozásoknak lehetőségük van arra, hogy a reklám-közzétételre vonatkozó szerződésben, vagy számlán rögzítsék (nyilatkozzanak), hogy a reklámadó-kötelezettséget teljesítik vagy arra nem kötelezettek.

3. Nem minősül saját reklámnak, vagyis nem adóköteles, amennyiben egy vállalkozás a köznapi életben szokásos módon használja nevét, védjegyét, vagy egyéb megjelölését (így különösen a névjegyen, a levélpapíron, a borítékon, a munkaruhán, a tevékenység végzésének helyéül szolgáló ingatlanon, a saját gépjárművön legfeljebb a cégnév, céglogó, elérhetőség szerepel).

4. A hazai szereplőkön túlmenően a reklámadó alanyi köre nem szűkíthető le a Magyarországon letelepedett, vagy székhellyel/telephellyel/fiókteleppel rendelkező gazdasági szereplőkre, amennyiben azok napi műsoridejük legalább felében magyar nyelvű médiatartalmat tesznek Magyarország területén elérhetővé, sajtóterméket adnak ki, szabadtéri reklámhordozót, valamint reklám elhelyezésére szolgáló járművet, nyomtatott anyagot, ingatlant reklám céljára hasznosítanak, vagy interneten, túlnyomórészt magyar nyelven vagy túlnyomórészt magyar nyelvű internetes oldalon reklámot közzétesznek. Azaz a reklámadó alanya lehet minden olyan gazdasági szereplő, aki magyarországi érintettséggel reklámtevékenységet (Magyarországon reklám-adóköteles reklám-közzétételt) folytat.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo