Cégblog
Rengeteg ember kényszerül munkát váltani - hol ütött a legnagyobbat a járvány?
A koronavírus-járvány az egész világon hatalmas változásokat idézett elő a munkaerőpiacon 2020-ban, a vállalatoknak ugyanis rendkívül gyorsan kellett alkalmazkodniuk a megváltozott munkafeltételekhez és a fizikai távolságtartás új szabályaihoz. A McKinsey Global Institute legújabb tanulmánya arra a kérdésre kereste a választ, melyek lesznek a pandémiának a munka világára kifejtett hosszú távú hatásai.
Nem sok oka van a boldogságra a légitársaságoknak
Két légitársaság negyedéves beszámolója is megérkezett.
Elárasztották a kóklerek az építőipart
Hatalmas az érdeklődés a kormány által január elején bevezetett otthonfelújítási program iránt. A hirtelen megnövekedett kereslet hatására a legjobb szakemberek sokszor már csak az év második felére tudják vállalni a megrendeléseket, miközben rengeteg önjelölt amatőr indít vállalkozást annak reményében, hogy hirtelen nagy összegeket kereshet. Őrfalvy Árpád ablakszakértő szerint a kivitelezőt érdemes ajánlás útján kiválasztani, de ha ez nem lehetséges, hallgassuk meg több szakember véleményét is a helyszínen, valamint nézzünk utána a cég hátterének.
Óriásit buktak a budapesti boltok
De az egy főre jutó költekezésben így is maradtak az élen. Decemberben 15 százalékot, 2020 egészében 10 százalékot zuhant a fővárosi boltokban a költekezés. A boltos világ jókora területi különbségekkel vészelte át a járványhullámokat. Győr, Bács, Zala, Csongrád is nagyobbat bukott. Szabolcs, Jász-Nagykun és Nógrád viszont növekedést hoztak, a legnagyobbakat. Novemberben és decemberben az egy főre jutó költekezés ollója Budapest és Nógrád között 52 ezer forint volt.
Kevesebb volt a munkahelyi baleset tavaly - nem csak azért, mert sokan otthonról dolgoztak
A munkakörülmények javulását jelzi, hogy a munkabalesetek száma az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal, a halálosaké pedig még nagyobb mértékben, 23 százalékkal csökkent tavaly Magyarországon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Kézbe vették a helyzetet a járvány alatt: hogy várják a jövőt a cégvezetők?
Világszerte gyorsan maguk mögött hagyták a járvány kirobbanása utáni válságüzemmódot a vállalatok – legalábbis ez derül ki a Mazars által készített reprezentatív, globális felmérésből.
Óriási bukóval zárt a patinás szállodalánc
Elsősorban a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett bevételzuhanás következtében komoly mínuszban zárta a tavalyi utolsó negyedévet a Hilton Worldwide Holdings.
Erős évkezdés: mit okozott a kata szigorítása a hazai cégvilágban?
A januári új cégbejegyzések még a 2020-as rendkívül magas havi cégalapítási átlagot is meghaladják, egy hónap alatt közel 2700 cégalapítás történt.
Ők azok, akik feketén foglalkoztatják dolgozóikat
Frissült a NAV szégyenlistája.
10 éve nem csökkennek a jövedelmi különbségek Magyarországon
A gazdasági növekedés ellenére az elmúlt 10 év alatt a magyar lakosság jövedelmeinek koncentrációja a KSH szerint gyakorlatilag nem változott - írja elemzésében a GKI.
Mi történt tavaly a magyar földeken?
A tavaszi aszály és a betakarításkor lehullott nagy mennyiségű csapadék sem vetette vissza a szántóföldi növénykultúrák többségének hektáronkénti hozamait 2020-ban. Az árpa és a kukorica termésátlaga rekordközeli volt, de a búzáé és a burgonyáé is meghaladta az előző évit. Továbbra is fontos szerepe van a kukorica- és a napraforgó-termesztésnek.
Egyre fontosabbá válik a szellemi tulajdon védelmének a magyar cégeknek
A magyar vállalkozások is kezdik felismeri a szellemi tulajdon védelmének fontosságát, tavaly - a gazdaság lassulása ellenére - kis mértékben ugyan, de nőtt a szabadalmi, a mintaoltalmi, a védjegybejelentések száma a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).
Lecsapnak a szabálytalankodó cégekre: mire utazik idén a munkaügyi hatóság?
A munkaügyi hatóság kiemelt célja, hogy a rendelkezésre álló erőforrásaival minél hatékonyabban mozdítsa előre a gazdaság további fehérítését a munkaerőpiac területén – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, ennek érdekében 2021-ben három alkalommal is országos akcióellenőrzést vagy célvizsgálatot tartanak a jogkövető foglalkoztatás ellenőrzése terén, illetve az építőipari, a személy- és vagyonvédelmi, és a takarítási tevékenységet végző munkáltatóknál.
Idén elfelejthetjük a fizetésemelést? Pesszimisták a fiatalok
A dolgozó fiatalok 58 százaléka csekély mértékű, az infláció alatti fizetésemelésre számít – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az érintettek közel negyede szerint ugyanakkora nettót kap, mint eddig, csökkenéstől viszont csak 3 százalékuk tart. A férfiak több mint 80 százaléka számít „vastagabb borítékra”, míg a nőknek csak a 63 százaléka derűlátó ezen a téren.
Milyen lesz a vírus utáni céges világ?
A cégek több, mint fele jelezte egy magyar tanulmányban, hogy több online tárgyalást fog tartani a vírushelyzet után is, de a személyes találkozásokra is szükségük van.
Fókuszban a hitelgarancia - A koronaválság kezelés egyik fontos eszköze az intézményi kezességvállalás
Történetének legsikeresebb évét zárta 2020-ban az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A társaság által biztosított hitelek állománya az év végére meghaladta az 1600 milliárd forintot, és kiemelten népszerűnek bizonyult a kifejezetten a koronavírus válság negatív gazdasági hatásainak enyhítését célzó Garantiqa Krízis Garanciaprogram is. Ami ebben az évben is folytatódik. Az eredményekről, a hazai kkv szektor finanszírozási és válságkezelési lehetőségeiről, és a Garantiqa idei céljairól is kérdeztük a társaság vezérigazgatóját, Dr. Búza Évát.
Miért működik az inbound marketing, amikor minden más elhasal?
A koronavírus okozta korlátozások és gazdasági nehézségek mindenki számára komoly kihívást jelentenek. Vannak olyan területek ahol teljesen le kellett állni a működéssel, és vannak olyanok is, akikre csak részben volt hatással a pandémiás időszak. A legtöbb vállalkozás a túlélés érdekében kénytelen volt csökkenteni a kiadásait, aminek a két legfőbb elszenvedője egyértelműen a HR és a marketing volt.
Kiszámíthatatlan a helyzet - mit látnak a cégvezetők?
Magyarországon az üzleti bizalom szintje a 2020. tavaszi mélypont után folyamatosan javuló tendenciát mutat.
Koronavírus-vakcina: mit tehet és mit nem a munkáltató?
A jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a munkáltatók számára, hogy kötelezővé tegyék dolgozóiknak a koronavírus elleni védőoltást – hívják fel a figyelmet dr. Óváry-Papp Nóra és dr. Simkovicz Benjámin, a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői.
Durva visszaesések, boltzár: mi történt tavaly a hazai üzletekben ?
A hagyományos boltok a járványidőszakban áprilistól decemberig mínuszban zártak, lefelé húzták a boltos mérleget. Nagyot dobtak viszont a webáruházak, piacuk 41 százalékos megugrásával.
Munkaügyi bírság: a visszaeső cégek januártól különösen rosszul járhatnak
Rendkívül körültekintőnek kell lenniük azoknak a vállalatoknak, vállalkozásoknak, amelyeknél az elmúlt három évben munkaügyi jogsértést tártak fel. Az év elejétől ugyanis új szabályok vonatkoznak a bírság kiszabása során mérlegelendő szempontokra – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Azok, akik az említett időszakban már hibáztak, a korábbinál jóval tetemesebb büntetésre számíthatnak.
Örülhetnek a cégek: Varga Mihály elárulta, nyitják a pénzcsapot
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként 4 kiíráson csaknem 30 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhanak vállalkozások – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.
„A problémák szisztematikus kezelésére tanított meg a járvány”
A koronavírus-járvány tavaly tavaszi megjelenése, majd a rendezvények megszűnése miatt egy magyar vállalkozás 180 fokos fordulat véve teljesen új irányba indult el, és műanyag térelválasztók gyártásába vágott. Várnai Péterrel, a Teamlab ügyvezetőjével beszélgettünk arról, miként tudott átállni a cég erre az új területre.
Így reagált az európai országok munkaerőpiaca a járványra
Egy friss kutatás arra kereste a választ, hogy a COVID-19 milyen rendszerszintű változásokat hozhat a magas színvonalú pénzügyi-, számviteli- és bérszámfejtési szolgáltatásokat igénylő multinacionális vállalatok elvárásaiban.
Durván visszavetette a sörfogyasztást a járvány
Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója.
Nehéz helyzetben vannak a hazai fürdők - a kormány segítségét kérik
Újraindítási akciótervet készített a Magyar Fürdőszövetség; a programjukban a kormánytól azt kérik, hogy az újraindítási gyorskölcsönt terjesszék ki a fürdőkre.
Egy éve távmunkában - számtalan jogi és adózási kérdés nem világos
A kormány február 22-ig meghosszabbította a home office rendelet hatályát, amely a második hullám eleje óta lehetővé teszi, hogy a munkavállalókkal a cégek egyedileg állapodhassanak meg a távmunkavégzés feltételeiről. A rendelet ráadásul adómentessé teszi a munkavállalóknak az otthoni munkavégzéshez kapcsolódóan nyújtott költségtérítést. A meghosszabbítással együtt lassan egy éve biztosított az otthoni munkavégzés jogszabályi háttere, mégis több kérdés is felmerül.
A MindentMent Kft. reklámait vizsgálja a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a MindentMent Kft. fogászati szolgáltatást nyújtó cég reklámgyakorlata miatt, mert az több szempontból is megtévesztheti a fogyasztókat - tájékoztatta a hatóság az MTI-t. A MindentMent Kft. reagálásában közölte, hogy értetlenül állnak a versenyhatósági vizsgálat előtt, jogászokkal tanulmányozzák a versenyhivatal levelét.
Megvan a béralku a Tescónál
Megállapodott a 2021-es bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ). A Tesco nemcsak átlagosan 5,5 százalékkal emeli az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérét, de azt 2021-ben is gyermekvállalási és beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket is tartalmazó juttatási csomaggal egészíti ki közel 4 milliárd forint értékben.
„Aki nem lopott még a cégtől, az nem is igazi munkavállaló” – a cégkultúra szerepe a belső visszaélések megelőzésében
Gondolta volna, hogy egy enyveskezű dolgozónak Albert Flórián is – persze tudtán és akaratán kívül – pszichikai bűnsegédje? Hogy kerül egyáltalán képbe az egyetlen magyar aranylabdás, ha a céges belső lopásokról van szó?
Tovább erősítené a kormány és a főváros már bejelentett intézkedéseit a BKIK
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) üdvözli a kormány és a főváros budapesti kisvállalkozásokat segítő lépéseit. Meglátásuk szerint habár külön-külön és jelentősen eltérő nagyságrendben is, de mindegyik fél lépéseket tett annak érdekében, hogy tavaszig működőképesek maradjanak azok a kisvállalkozások, amelyek Budapest nemzetközi szinten is kiemelkedő szolgáltatói szektorát alkotják.
Fizetések a magyar Suzukinál: eldőlt, mennyivel emelnek
Az operátorok kezdő bére például 15 százalékkal nő.
Évekkel ezelőtti szintjére esett vissza a hazai lízingpiac
Bár 14 százalékos visszaeséssel zárta a múlt évet a magyarországi lízingpiac a koronavírus-járvány miatt, a 639 milliárd forintos finanszírozott összeg jóval meghaladja az előzetes becslésekben szereplő 550 -600 milliárd forintos összeget - közölte a Magyar Lízingszövetség. Több eszközcsoportban is jelentősen csökkent a kihelyezés, a nagyhaszongépjárművek és az egyéb gépek-berendezések voltak a járvány legnagyobb vesztesei, ugyanakkor a furgonok és az agrárgépek a kivételek közé tartoztak. A lízingcégek felkészültek a moratóriumot követő időszakra és a bizonytalanság lecsengése után újra stabil növekedésre számítanak.
Építőipari kkv-k! Hétfőn rajtol egy fontos pályázat
20 milliárd forintnyi beruházás indulhat el az Építő-5 program hatására.
Milliárdos gyárbővítést jelentett be Szijjártó Péter - a kormány is ad rá pénzt
Összesen 7,7 milliárd forintból bővül Mosonmagyaróváron a Nolato.
Rosszabb a helyzet, mint ősszel volt - német vállalatokat kérdeztek
Romlott a német vállalatok helyzetmegítélése és a kilátásaikat is kedvezőtlenebbnek ítélik meg mint tavaly ősszel tették a DIHK német kereskedelmi és ipari kamara minden ágazatot felölelő, több mint 30 ezer vállalatra kiterjedő felmérésének eredménye alapján.
Egyéni vállalkozás szüneteltetése: ettől a lehetőségtől elesnek
A működését szüneteltető egyéni vállalkozónak szinte semmilyen esélye sincs arra, hogy hitelt kaphasson - hangsúlyozta, és rámutatott az újraindítási gyorskölcsön fontosságára.
A járvánnyal új világ köszönt az irodapiacra is
Az irodapiac nem roggyant meg, de jelentősen átalakult és újra kellett fogalmazni, hogy mi a normális – összegezte az eltelt 12 hónapot a VLK Cresa tanácsadó cég vezetője. Más szakértők pedig azt emelték ki, hogy a fejlesztések nem állnak le, de a kereslet szerkezete erősen átalakulóban van, a befektetők pedig továbbra is élénken érdeklődnek a magyar lehetőségek iránt - még a járvány eltelt egy éve alatt is voltak üzletkötések.
Érdemes céget alapítani 13 ezer kilométerre?
Bár csökkenőben van hazánkban az adóparadicsomokhoz közvetlenül köthető vállalkozások száma, még mindig sok új vállalkozás kapcsolható a különböző egzotikus területekhez.
Így törlik el a bérleti díjakat - ezeket a vállalkozásokat érinti a könnyítés
Gulyás Gergely az éttermeket, kávézókat, konditermeket említette az intézkedés bejelentésekor, de a rendeletből kiderül: más tevékenységet végző cégeket is mentesítenek a várt 4 helyett 5 hónapra a bérletidíj-fizetési kötelezettségek alól.
10 milliós ingyenhitel a cégeknek: újabb részletek láttak napvilágot
A 2019-es eredményt fogják vizsgálni: veszteséges és működésképtelen cégnek nem adnának pénzt, de egyébként laza feltételrendszerben gondolkodnak.
Csalók trükköznek az OTP nevével
Adathalász csalók az OTP Bank nevével visszaélve akarnak bankkártya adatokat megszerezni.
Szigorodó szabályok: újra kell tanulniuk a számlázást a vállalkozásoknak
Az online számlaadatszolgáltatás 3.0 verziója számos újdonságot hozott: kiterjesztette az adatszolgáltatási kötelezettséget minden számlára, bevezetett egy mobilalkalmazással is kiállítható számlát. Azt azonban még csak kevesen ismerték fel, hogy az új verzióban sokkal részletesebben kell megindokolni az adómentességet.
Jó hír a mezőgazdasági vállalkozóknak: megemelték az Agrár Széchenyi Kártya keretét
Az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) tíz éve nyújt hatékony segítséget, kedvező finanszírozási lehetőséget a mezőgazdasági vállalkozásoknak.
Új játékszabályok a vállalatoknál
„Megváltozott a világ” – halljuk és mondjuk sokszor, hiszen a jelenlegi pandémiás helyzet az emberek élete mellett a vállalatok napi működését is megváltoztatta. Soós Gáborral, az UniCredit Bank Vállalati és Befektetési Banki Divízió vezetőjével beszélgettünk a pandémia miatt megváltozott piaci környezetről, illetve a vállalatokat érő főbb kihívásokról.
Törökországban épít gyárat egy magyar egészségipari vállalat
A beruházáshoz a magyar kormány 480 millió forintos támogatást biztosít.
Gazdaságilag vad hullámlovaglás lehet az idei év
A GDP, az euró-árfolyam és az infláció mind-mind nagyobb kilengéseket mutatnak majd 2021 folyamán. Mivel tavaly számos, nagy kockázatot rejtő eseménynek pont került a végére – Brexit, USA-elnökválasztás, vagy az oltóanyagok kifejlesztése –, az idei gazdasági történéseket alapvetően a vírushelyzet határozhatja meg.
Bezárt üzletek, zuhanó forgalom: mit nem vásárolnak a magyarok?
Az iparcikkes boltok piacvesztése 600 milliárd forint volt 2020-ban, a mélyrepülésük januárban is folytatódott. Ruhát, könyvet, játékot és bútort nem vásároltak mostanában a magyarok, ami miatt sok üzlet végleg bezárni kényszerült.