A járvány miatt elkezdtek spórolni a magyarok

Kevesebbet költöttünk ruhára és étteremre.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Minden harmadik ember (31 százalék) kifejezetten a járványhelyzet miatt kezdett takarékoskodni, miközben 44 százalék már korábban is spórolt, és ezt a szokását továbbra is fenntartja, a takarékoskodók így a magyar népesség háromnegyedét teszik ki - közölte az MTI-vel a takarékossági világnap alkalmából közzétett kutatásának eredményét a CIB Bank.

A takarékoskodók körének bővülése összefügghet azzal, hogy az elmúlt hónapokban a családi jövedelem a válaszadók 33 százaléka szerint csökkent. A relatív többség, 36 százalék nyilatkozott úgy, hogy a váratlan helyzetek miatt tesz félre, 32 százaléknál az otthonról hozott minta, 21 százaléknál pedig a korlátozott pénzügyi mozgástér az első számú motivációja a spórolásnak.

Az országos kutatás alapján legtöbben az öltözködésen és a vendéglátáson spórolnak. A megkérdezettek 60 százaléka az egészségre, 54 százaléka a családra a válság körülményei között is hajlandó többet áldozni. Egyedül a nyugdíj-közeli és friss nyugdíjas generáció, a 60-69 éves korosztály tagjai között fordult elő nagyobb számban az a válasz, hogy azért nem takarékoskodnak, mert "a jelennek élnek" - hívta fel a bank a figyelmet a felmérés egyik érdekes megállapítására.

A takarékossági világnap október utolsó munkanapja, amelyet az 1924-ben Milánóban rendezett első Nemzetközi Takarékbank Kongresszus óta ünnepelnek.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo