Kegyelemdöfés a vendéglátóhelyeknek a maszkviselés

Állami vagy önkormányzati segítséget remélnek.

Minden szigorítással kevesebb a vendég és a vásárló, a főváros legnépszerűbb utcáinak kereskedői úgy érzik, teljesen magukra hagyták őket a járványhelyzetben. A Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utcában készítettek felmérést a jelenlegi helyzetről, amelyből kiderült, a 23 órai zárás közel sem okozott olyan súlyos károkat, mint a szeptember 1-je óta fennálló határzár és amilyenekre a maszkviselés miatt számítanak - írja laptársunk, az Mfor.hu.

A legtöbben rövidített nyitvatartással, házhoz szállítással vagy bezárással vészelik át a következő heteket, hónapokat, ahogy arról a Piac és Profit is írt, járulékcsökkentés, adómérséklés segíthetne a túlélésben.

„Tavaly ilyenkor 12-14 főt, jelenleg három főt tudunk foglalkoztatni, a 2019 bevétel egyharmada sincs meg. A 11 órás bezárás nem sokat rontott az egyébként is tragikus helyzeten: ahová vacsorázni járnak, ott 10-15 százalékkal, a pubok esetében 20-25 százalékkal esett vissza az amúgy is csekély forgalom. A vendéglátóhelyeknek a maszkviselés adja meg a kegyelemdöfést” – mondta el Domonkos László étteremtulajdonos, a Ráday Soho Egyesület elnöke.
A megkérdezett vendéglátósok és kereskedők mindegyike megjegyezte, hogy a munkavállalói járulékcsökkentés nagy segítséget jelentene, de bármilyen adócsökkentés, vagy a bérleti díjak egységes mérséklése is visszatarthatná a tömeges bezárásokat.

További részletek itt.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo