Megint leállnak a magyar cégek?

Átlagosan korábbi termelési kapacitásuk 90 százalékára tudtak visszakapaszkodni a magyar cégek idén őszre. Ez jelentős eredménynek számít, hiszen a munkaerő-közvetítéssel, munkaerő-kölcsönzéssel és HR-szolgáltatásokkal foglalkozó WHC saját ügyfélbázisára épülő adatai szerint tavasszal, másfél hónap leforgása alatt kölcsönzött munkaerejük mintegy kétötödét építették le a hazai vállalatok. A trend fordulni látszik, hiszen a második hullámban nem számolnak a tavaszihoz hasonló leállással a gazdasági szereplők, akik egyre nyitottabbak a kölcsönzött munkaerő alkalmazására, hiszen ezzel biztosítható a kellő rugalmasság a jelenlegi kiszámíthatatlan piaci környezetben – mondta el Gyarmati Szilvia, a WHC Humán Üzletág Fejlesztési vezetője a HR Fest online szakmai konferencián.

Júliusra korábbi termelési kapacitásuk átlag 40-60 százalékával tudtak újraindulni a hazai cégek a járvány első hullámát kísérő gazdasági sokk után. Ezt követően, néhány hónap leforgása alatt viszont látványos visszapattanás következett: hiszen szeptemberre már átlagosan a járvány előtti termelési szintek 90 százalékán működtek a vállalatok – derül ki a több mint 300 hazai vállalatnak változatos személyügyi szolgáltatásokat nyújtó, regionálisan is aktív WHC Csoport saját adataiból.

A tavaszi drámai gazdasági visszaesés drasztikusan érintette a hazai vállalatok kölcsönzött munkaerőállományát, hiszen a járvány elleni védekezés miatti kényszerű létszámleépítés első körben a kölcsönzött munkavállalókat érintette. A WHC kikölcsönzött munkaerőállományának mintegy 40 százalékát megrendelőink leépítései miatt tavasszal másfél hónap leforgása alatt elveszítette” – hívta fel a figyelmet Gyarmati Szilvia, a WHC Humán Üzletág Fejlesztési vezetője a HR Fest online szakmai konferencián.
A nyár folyamán azonban ismét éles fordulat következett be, a hazai termelő vállalatok általánosságban megtanultak együttélni a vírussal, szigorú járványvédelmi protokollokat dolgoztak ki és intézkedéseket foganatosítottak, melyekkel biztosítani tudják munkavállalóik egészségvédelmét, és így az üzletmenet-folytonosságot.
Meglepően gyorsan fordult a kocka nyár közepétől, hiszen az ügyfelkörünkbe tartozó cégek elkezdték gőzerővel felpörgetni termelési volumenüket, így hírtelen ismét a korábbi években megszokottá vált munkaerőhiánnyal szembesültek, a leépített humán erőforrás kapacitásokat elkezdték pótolni, így hírtelen radikálisan más jellegű kihívásoknak kellett cégünknek is megfelelni, hiszen újra a toborzás került előtérbe. A WHC felé partnereinktől heti szinten akár többszáz fő kölcsönzött munkaerő felvételére vonatkozó igény érkezett az elmúlt hónapokban” – folytatta a szakember.
Ez nagy kihívást jelentett, hiszen a minőségi munkaerő nagyon gyorsan elfogyott a magyar piacon. A tavaszi leépítési hullám során sok vállalat próbálta ugyanis megtartani a jó minőségű munkaerejét, és első körben azokkal a munkavállalókkal szakították meg együttműködését, akiket kevésbé kompetensnek értékeltek.

Ismét nagy az igény a minőségi szerb és ukrán vendégmunkásokra

A kialakult helyzet miatt a nagy létszámot foglalkoztató hazai termelő, kereskedelmi és logisztikai vállalatok részéről ismét megnőtt az igény a minőségi vendégmunkásokra, akiket jellemzően kölcsönzötti jogviszonyban alkalmaznak a cégek.

A vírushelyzet miatt a külföldi munkaerő mozgatásában is jelentős, korábban ismeretlen kihívásokkal szembesültünk. Meg kell felelnünk a kötelező karantén szabályoknak, folyamatos teszteléssel meg kell oldanunk az esetlegesen fertőzött munkavállalók kiszűrését, elkülönítését, orvosi ellátását és étkeztetését is. Ezekre a WHC villámgyorsan, a hazai piacon az elsők között dolgozta ki saját szakmai protokollját. Így biztonságosan és stabilan tudjuk kiszolgálni partnereink kölcsönzött munkaerő iránti igényét” – hangsúlyozta Virágh András, WHC Humán Üzletág Fejlesztési vezető.

Azt látszik jelenleg, hogy a magyar cégek hajlandóak a korábbiaknál magasabb arányban alkalmazni kölcsönzött munkaerőt, hiszen szükségük van arra a rugalmasságra, amit ez a foglalkoztatási forma biztosít a jelenlegi, még mindig bizonytalan gazdasági környezetben.

Fogalmazhatunk úgy, hogy kezdünk szemléletmódban felzárkózni Nyugat-Európához, ahol a kölcsönzött munkaerőre abszolút stratégiai eszközként, a flexibilitás egyik zálogaként tekintenek a nagy létszámú munkavállalót foglalkoztató vállalatok” – zárta gondolatait Gyarmati Szilvia.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo