Cégblog


Totális tévedés a környezetszennyezésre hivatkozva adóztatni a házhoz szállítást

Totális tévedés a környezetszennyezésre hivatkozva adóztatni a házhoz szállítást 

Ahelyett, hogy a házhoz szállítási szolgáltatásokat díjjal sújtanák, inkább segítsék az elterjesztését – javasolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek írt levelében a Levegő Munkacsoport.
Díjazták magyar munkáltatói márkaépítés úttörőit

Díjazták magyar munkáltatói márkaépítés úttörőit 

2017. március 16-án átadták az Employer Branding Award 2016 díjait azon munkáltatóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára. A díj egyben a legjobbak hivatalos minősítése is, és egyedülálló a magyar piacon.
Menekültekre és közmunkásokra vadásznak a vendéglátósok

Menekültekre és közmunkásokra vadásznak a vendéglátósok 

Több éve itt élő menekültek, nyugdíjból visszahívott korábbi dolgozók és közmunkások enyhíthetik a vendéglátóipar súlyos munkaerőhiányát a VIMOSZ főtitkára szerint. A külföldi elszívó hatás nem gyengül, belső piacról kell mozgósítani a tartalékokat.
A buyer persona meghódítása

A buyer persona meghódítása 

Tartalommarketing már a 19. században is volt, azonban megfelelő startégiával a mai napig kevesen alkalmazzák. Itthon különösen nagy a tanácstalanság, főleg b2b vonalon, pedig az igényes tartalomra megéri erőforrást allokálni.
Egy cím, ami segít a munkaerő-toborzásban

Egy cím, ami segít a munkaerő-toborzásban 

Már lehet pályázni a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által hirdetett „Megbízható Munkaadó“ címre. A pályázóknak hét területen megfogalmazott kritériumoknak kell megfelelniük; mindenek előtt a javadalmazás, a szociális-jóléti juttatások, az egészség és a munkakörülmények, a képzés és továbbképzés, valamint a fejlődési lehetőségek számítanak.
A vásárlók érdekeit is sértheti a kormány tervezete

A vásárlók érdekeit is sértheti a kormány tervezete 

A kormány a tervezett, egyes fogyasztóvédelmi és a munkavállalók védelmével kapcsolatos legújabb intézkedéseket a szakmai szervezeteket bevonása nélkül készítette elő – olvasható az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményében. Az OKSZ megítélése szerint ennek következményeként olyan intézkedéscsomagot készítettek elő, ami fékezi a kereskedelem egészének – így a kisvállalkozásoknak is – a további fejlődését, a korszerű szervezési megoldások alkalmazását, ami súlyosan sérti a vásárlók érdekeit és egyes esetekben hátrányosan érinti az alkalmazottakat is.
Rugalmasabb és csábítóbb irányba mennek a bankok

Rugalmasabb és csábítóbb irányba mennek a bankok 

Nem csak a szabályozási változások miatt kell alakítani a stratégiájukon a bankoknak. Az új versenytársak, a fintech cégek megjelenésével már most látszik, hogy a céges pénzügyi szolgáltatások színesebbé, vonzóbbá, rugalmasabbá válnak – véli a Bankráció.hu szakértője.
Ma éjfélig lehet kérni a bevallási tervezet postázását

Ma éjfélig lehet kérni a bevallási tervezet postázását 

Március 16-án éjfélig kérhetik az adózók a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), hogy postán juttassa el hozzájuk a személyi jövedelemadóról (szja) szóló adóbevallási tervezetet.
Munkafüggő, vagy csak szeret dolgozni?

Munkafüggő, vagy csak szeret dolgozni? 

Az amerikai televíziózás sztárpszichológusa, dr. Phil szerint egy nagyon egyszerű teszt alapján megállapítható, kinél függőség a munkaszeretet, és kinél nem.
A munkáltatók menthetik meg a nyugdíjálmodókat

A munkáltatók menthetik meg a nyugdíjálmodókat 

A magyarok 73 százaléka szerint kizárólag az állam feladata, hogy gondoskodjon az egyén időskori anyagi biztonságáról – derült ki az OTP Öngondoskodási Index legfrissebb eredményeiből. Az elmúlt három évben folyamatosan nőtt azoknak az aránya, akik még mindig csak az állami nyugdíjra támaszkodnának. A munkáltatóknak is kulcsszerepe van abban, hogy ez a tendencia megforduljon.

Gondja van a NAV-nak a cégek felével, a magánemberek háromnegyedével 

Az adóhatóság ellenőrei az elmúlt évben 27 271 cégnél és 9173 magánszemélynél tartottak adóellenőrzést. A cégek felénél, illetve a magánszemélyek 75 százalékánál állapítottak meg összesen 576 milliárd forint adóhiányt – derül ki a feketelista.hu friss elemzéséből.

Attitűdváltást követelnek a legújabb megatrendek 

Az agilis leadership bevezetése az egyik legaktuálisabb kérdéskör a vállalatok, intézmények stratégiai céljainak megvalósításában. Mivel azok szervezeti egységeken átnyúló, komplex feladatok, nélkülözhetetlen a projektmenedzsment kiemelt, stratégiai szintű kezelése – vallja Prónay Gábor, a Projektmenedzsment Fórum szervezőbizottsági elnöke. A szakember szerint fontos, hogy a hazai gyakorlat lépést tartson a nemzetközi trendekkel.

Így nem szabad e-mailt írni sikeres embereknek 

Ismeretlenként bekopogtatni valakihez nem egyszerű dolog. E-mailben sem. Pedig olykor szükség van rá ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Ahhoz, hogy válaszban reménykedhessünk, kerüljük el a legalapvetőbb hibákat!

Ha minden jelkép tilos, nincs megkülönböztetés 

Nem minősül közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, ha egy vállalkozás belső szabálya a munkahelyen megtiltja minden politikai, filozófiai vagy vallási jelkép látható viselését – mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága. Akkor, ha mindenkire vonatkozik.

25 magyar cég az idei CeBIT-en 

A magyar cégeken, startupokon túl állami digitális megoldásokat - online fizetési rendszerek, útdíjhálózat - is bemutatnak az idei digitális szakkiállításon, a hannoveri CeBIT-en - mondta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNK) Zrt. vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Takarítókból sincs elég az országban 

Nagy a munkaerőhiány a takarítók körében, főként Budapesten és a Dunántúlon nehéz utánpótlást találni. Egy főállású takarító legalacsonyabb bére 110 ezer forint, de ha többet vállal, havi 180-200 ezer forintos jövedelemmel is számolhat - derült ki a Rendi, takarításközvetítésre szakosodott online platform felméréséből.

Adónemből idén is van elég 

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda idén is összeszámolta, hány adófajta létezik ma Magyarországon. A végeredmény: 59. Tavalyhoz képest eggyel csökkent az adók száma, annak nagyságrendje és az adórendszer szerkezete nem mutat változást. Adóbevétel szempontjából továbbra is az áfa a listavezető; kb. 3300 milliárd forintot generálva 2016-ban.

A GDP 1,4 százaléka jut kutatás-fejlesztésre 

Magyarországon a GDP 1,4 százalékát (468 milliárd forintot) fordítják K+F tevékenységre, ami elmarad az Európai Unió két százalékos átlagától, azonban ezen a téren az elmúlt évtizedben növekedés tapasztalható – olvasható a Széchenyi Tőkealap-kezelő honlapján.

Új márkaépítő lehetőség Facebookon 

Új eszközzel készíthetünk magunknak egyedi tartalmat Facebookon egyéni keretek formájában. Ha ügyesen csináljuk, és a hely arculatát adja vissza, megosztásokat generálhatunk vele, ami segíti a márkaépítést.

Hogyan válasszunk mikrovállalati számlacsomagot? 

Sokan a számlavezetési díj alapján döntenek valamelyik mikrovállalati számlacsomag mellett, pedig számos más tényezőt is érdemes figyelembe venni. A Sberbank szakértői összeállították a megfelelő csomag kiválasztásának öt legfontosabb kritériumát.

A héten el kell intézni a betétlapokat 

Március 20-áig kell kérelmezniük az őstermelőknek a 2017. évre érvényes értékesítési betétlapot, ha azt szeretnék, hogy az év elejétől kezdve folyamatos legyen a státuszuk.

Mivel jár a jogellenes munkáltatói felmondás? 

A munkaviszony munkáltató általi jogszerű felmondásának számos kritériumnak kell megfelelnie, így többek között a felmondás indokolásának világosnak, valósnak, továbbá okszerűnek kell lennie. A Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője, dr. Karika Márton ügyvéd az alábbiakban megválaszolja, hogy a felmondás indokolásával kapcsolatban említett követelmények mit is jelentenek a gyakorlatban.

Májusban leállt a Jeremie, mégis ebből volt a legtöbb pénz tavaly 

Tavaly májusban véget ért a Jeremie alapok befektetési időszaka, 2016-ban mégis ők voltak a legaktívabb befektetők; a tőkebefektetések értékének 84 százalékát adták a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2016. évi jelentése szerint. A befektetések 76 százaléka az év során három szektorba, az üzleti és ipari szolgáltatásokkal, az IT & elektronika, illetve a fogyasztói szolgáltatásokkal foglalkozó cégekbe áramlott.

Megadóztatnák a házhoz szállítást is 

Újabb sarcot tervez kivetni a kormány a kiskereskedelmi áruházláncokra. A múlt héten felmerült ötletek mellett a most kiszivárgott terv szerint a házhoz szállítást adóztatnák meg környezetvédelmi okokra hivatkozva – ami totális nonszensz.

Itt az utolsó pillanat a kft.-knek 

A korlátolt felelősségű gazdasági társaságok tulajdonosainak legkésőbb március 15-ig 500 ezer forintról 3 millió forintra kell emelniük a törzstőkét (jegyzett tőkét), kivéve, ha a cég végelszámolás, felszámolás vagy kényszertörlés alatt áll – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Meddig követelhető vissza a jogalap nélkül kifizetett munkabér? 

A munkaviszony során előfordulhat, hogy a munkáltató adminisztratív hiba miatt vagy más okból több munkabért fizet ki a munkavállalónak, mint amennyire jogosult lenne. Ebben az esetben a munkáltató alappal kérheti a túlfizetett munkabér visszafizetését a dolgozótól. Kérdés, hogy milyen határidőn belül követelheti vissza a jogalap nélküli munkabért? Miként kell eljárnia a munkáltatónak a túlfizetett munkabér visszakövetelésekor?

Tényleg olcsóbb lesz a hal 

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kezdeményezi az étkezési és a telepítési célú hal áfájának csökkentését, mert ez fehérítené az ágazatot és hozzájárulna ahhoz, hogy a halfogyasztás pár év alatt a duplájára nőjön - mondta Fazekas Sándor földművelési miniszter pénteken.

Előnyei is lehetnek egy rendetlen íróasztalnak 

Manapság mindent túlszervezünk és túlrendszerezünk, to-do listák és határidőnaplók között töltjük az életünket. Nyomás van rajtunk, hogy mindent szervezetten kell csinálni, hogy csak akkor tudunk jól dolgozni, ha van elég helye az egérnek az asztalon, és külön helye van persze a kis növénynek is. De az új kutatások szerint Einstein jogosan tehette fel a kérdést: „Ha egy túlzsúfolt asztal a túlzsúfolt elme jele, akkor minek a jele egy üres asztal?”

Túl nagy kockázatnak érzi a vállalkozást? Ez a megoldás! 

Ahhoz, hogy a magunk urai lehessünk, nem kell óriási pénzeket befektetni – véli a „Százdolláros startup” című könyv szerzője, Chris Guillebeau. Sőt, ha túl sok pénzt ölünk egy cégbe, az a vállalkozószellemet, a bátorságot is fékezi a cégvezető-tulajdonosban, mert folyton azon fog aggódni, hogy odaveszik a tőkéje, ahelyett, hogy teljes erőbedobással a kihívások megoldására koncentrálna.

Nem akadály, lehetőség a kor 

Bár a magyar vállalatok egyre nagyobb részénél komoly gond a munkaerőhiány, mégis sokan tartózkodnak az idősebb munkavállalók felvételétől. Lehetőleg egy olcsó pályakezdőt akarnak, sok tapasztalattal... Pedig az idősebb munkavállalók foglalkoztatása nemcsak a nemzetgazdaság, de a cégek szempontjából is bőven megtérül.

Megbízható szállítóra vágynak az vásárlók és eladók is 

Az online kereskedelemben a megbízhatóság a legfontosabb szempont a szállítási mód kiválasztásakor, a gyorsaság mégsem számít annyira – derül ki a Vatera legfrissebb felméréséből, melyben a Vaterafutár szolgáltatás felhasználóit kérdezte meg arról, hogy eladóként, illetve vásárlóként milyen szempontok alapján választanak szállítási módot online adásvételeikhez. A csomagfeladások közel felét apróhirdetési oldalak, webshopok és Facebook adásvételi csoportok feladásai adják. Így a kutatás eredményei általában a magyar e-kereskedelemre vonatkozóan is mérvadóak lehetnek.

Kiderül, hogy bírják a cégek a kötelező béremelést 

A kormány felmérést készít a tavaly novemberben a szociális partnerekkel aláírt bérmegállapodás munkáltatókra gyakorolt hatásairól - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Liga Szakszervezetek (Liga) konferenciáján.

Sokan egyáltalán nem mennének nyugdíjba 

A vállalkozók az alkalmazottaknál sokkal rugalmasabban viszonyulnak a nyugdíjkérdéshez, 40 százalékuk például 65 éves kora után, vagy egyáltalán nem szeretne nyugdíjba vonulni – állapította meg az Aegon tizenöt országra kiterjedő kutatása. A vállalkozóknál emiatt különösen fontos a megfelelő nyugdíjtervezés.

Honlapokra is igaz: a kevesebb több 

Sok cég a mai napig nem fordít elég figyelmet a megfelelő, letisztult designra, és sajnos nem ritka, hogy olyan termékhonlapokba vagy online szolgáltatásokba fut bele az ember, amik bizony már tíz évvel ezelőtt sem ütötték volna meg az elvárt szintet. Pedig az igényes design legalább annyira fontos, mint az, hogy az ügyvezető ne szakadt ruhába menjen tárgyalni. A kkv-k egy része mégse fordít elegendő erőforrást az első benyomásra.

Meg kell küzdeni a megszerzett előnyért is nemzetközi piacon 

Kiemelt kormányzati szándék a kkv-k exportképességének növelése, de a cégek számára is fontos, hiszen egyértelmű, hogy a külpiaci megjelenés komoly lehetőségeket jelent a növekedésre. Egy sikeres magyar vállalkozás osztja meg tapasztalatait arról, hogy mi az, ami számít az exportpiacokon.

Van gond, de lenne megoldás is az építőiparban 

Habár a magyar építőipari vállalkozások és a foglalkoztatottak Európa legkevésbé hatékony termelői, számos módszerrel javíthatóak a számok. A legkomolyabb probléma a szektorban a munkaerőhiány – erősítették meg a Magasépítés 2017 konferencián felszólaló szakértők.

Bizakodnak és aggódnak a magyar cégvezetők 

A szakemberhiány 2017-ben is a növekedés legnagyobb gátja a vezetők szerint - derül ki a PwC Vezérigazgató felmérésének eredményeiből. Pedig a többség növekedni szeretne, plusz emberek felvételére készül. A válaszok szerint egyértelmű gond a túlszabályozottság is, lehetőségeket pedig leginkább a technológia jelent.

Adatbányászattal a könyvvizsgálat is több szükséges rossznál 

Az adatbányászat aranykorát éli, komoly potenciált rejt magában a könyvvizsgálat során is. Ha kihasználják a benne rejlő lehetőségeket, a könyvvizsgálati szakma már nem csupán a „kötelező rossz” lesz a cégvezetők szemében, hanem komoly értéket fog teremteni – véli a BDO szakértője.

Megéri-e a munkaügyi szabálysértés? 

Állami támogatásoktól, közbeszerzésektől vághatja el magát, sőt, perekkel számolhat az a cég, melynek munkaügyi kapcsolatai rendezetlennek bizonyulnak. Az USA viszont most enyhített a szabályokon, amelyek nálunk is lényegesen enyhültek a válság évei alatt. Jogi szakértőnk segítségével áttekintjük, hol tartunk jelenleg.

Három új programot indít a Google a magyar startupok támogatására 

Három új, startupokat támogató program indulását jelentette be a Google. A programok célja, hogy segítsék a magyar startupok növekedését és azok pozícióját a globális piacon. A most elindított programok az év végéig 100 startupot érintenek majd a régióban.

Két nyelvtudással elérhető a siker 

Sokszor már a gyakornoki pozícióknál is szükséges, az álláshirdetések pedig több mint negyven százaléka vár el valamilyen szintű angol nyelvtudást, akár olyan pozíciók esetében is, ahol nem lenne feltétlenül szükséges. A legtöbb esetben nem kötik szinthez a nyelvtudást, azonban a megjelölt szintek közül a középfok a leggyakoribb - derül ki a profession.hu közleményéből.

Béralku: ahol nem a legalacsonyabb ár a cél 

A munkaerő felvétel folyamatának egyik legkényesebb pontja a béralku ideje. Főleg a kisebb cégek vezetői tartanak ettől, mivel sok esetben a multik nyújtotta ajánlatokkal kell versenyezniük. A sikeres toborzáshoz látnunk kell, hogy nem a legolcsóbb jelölt a legjobb jelölt, de azt is, hogy van más eszköz is, hogy magunkhoz csábítsunk egy jelöltet, mint a pénz.

Ahol jól megy, a továbblépés, ahol rosszabbul, a kényszer visz a vállalkozásba 

Többnyire a környezete határozza meg, mennyire lesz sikeres vállalkozó egy nőből – derül ki a Mastercard Női Vállalkozói Index friss adataiból. Kedvezőbb körülmények között a lehetőségek motiválnak, ahol rosszabb a helyzet, inkább a kényszer dönt. Magyarország a női vállalkozók arányában nem áll rosszul, vezető pozíciókban vagy például pénzügyi partnerként viszont már nem olyan szépek a számok, ha a nők lehetőségeit nézzük.

Újabb sarcot vetne ki a kormány a kereskedelemre 

Újabb, a külföldi tulajdonú élelmiszerláncok életét megnehezítő javaslatcsomag került a kormány el az Index információi szerint. Az élelmiszerbotrányra hivatkozva húszmilliárdos parkolódíjat, korlátozott reklámozási lehetőséget és kötelező munkaerő felvételt írnának elő.

Pénz vagy határidő: melyik a jobb múzsa a marketinghez? 

„A határidő a legjobb múzsa” – Kosztolányitól származik az idézet. Csakhogy ő távolról sem a 21. századi üzleti kommunikáció területére célzott ezzel az időközben közhelyessé vált mondással. Hanem inkább szépíróként ironizált egyet ezzel az állítólag magasztos ihlet állapotára vonatkozó leleplezéssel. Más szóval tehát még a halogatók által sietve magukévá tett szállóigénk is azt mondja: ne várj arra, hogy megszálljon az ihlet! A határidő mellett másik múzsánk: a pénz. Ennek kedvéért pedig, hogy 2017-ben bőven legyen belőle, most érdemes stratégiai tervet kidolgozni cégünk online kommunikációjára.

Néhány forinton múlik a malomipari cégek túlélése 

Emelni fogják a malmok a liszt árát, mégpedig a túlélésük érdekében. A cégek nem tudják másképp kigazdálkodni a kötelező béremelést. A problémák mögött a negatív árverseny és áfa gondok vannak az Agrárszektor.hu-nak nyilatkozó szakértők szerint.

A pesti romkocsmák és a virágárusok vannak először terítéken 

Budapesten a romkocsmákat, a Nagyvásárcsarnokot és a belvárosi vendéglátóhelyeket ellenőrzi a NAV március elején, emellett kiemelt figyelmet szentelnek a nőnaphoz kötődő tárgyakat, virágot árusító üzleteknek is a fővárosban és vidéken.

A távmunka enyhítené az informatikushiányt 

Miközben a hazai IT szektorból egy kisvárosnyi munkavállaló hiányzik, az informatikai vállalatoknál különösen alacsony a női dolgozók száma. A PROGmasters friss kutatásából kiderül, hogy részmunkaidős és otthon végezhető megbízásokkal több nő számára lehetne vonzóbbá tenni az informatikai állásokat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Ennyire forgatta fel a magyar lakáspiacot az Otthon Start

Ennyire forgatta fel a magyar lakáspiacot az Otthon Start 

Egy év telt el azóta, hogy elindult az első lakás megvásárlását kedvezményes, fix 3 százalékos kamatozású hitellel segítő Otthon Start Program

Pénzszerzés

Már 7 autó sem ér annyit, mint egy átlagos lakás

Már 7 autó sem ér annyit, mint egy átlagos lakás 

Egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között Magyarországon.

Jogi kisokos

Nem kell bíróságra rohanni: akár egy nap alatt lezárható a jogvita

Nem kell bíróságra rohanni: akár egy nap alatt lezárható a jogvita 

Idehaza a polgári jogviták több mint tíz százaléka ma már nem a bíróságokon, hanem alternatív vitarendezés során dől el.

Gazdaság

Ennyire forgatta fel a magyar lakáspiacot az Otthon Start

Ennyire forgatta fel a magyar lakáspiacot az Otthon Start 

Egy év telt el azóta, hogy elindult az első lakás megvásárlását kedvezményes, fix 3 százalékos kamatozású hitellel segítő Otthon Start Program


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo