Pályakezdőként félmilliót? Csak javascript kell hozzá

Tízből négy startup cég szerint nehezebb lett az utóbbi egy évben a szoftverfejlesztők megtalálása. A leghatékonyabb eszköz pedig a személyes kapcsolatrendszer megmozgatása. A legkeresettebbek között a Java, .Net fejlesztők, az UX designerek és az adattudósok (data scientist) – derül ki az április 20-21-én megrendezésre kerülő Startup Safary céges résztvevőinek körében végzett gyorsfelmérésből. Az IseeQ fejvadászcég szakértője szerint már nem a fizetés és a cég neve a döntő az informatikusok munkahely választásánál, sokkal inkább a fejlődési lehetőség, a kihívást jelentő projektek és a munkakörnyezet. A cég összegyűjtötte az utóbbi egy évből a munkaadók által kínált fizetéseket. Négy év tapasztalattal, senior szinten már szinte természetes az 1 millió forint feletti fizetés.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A felmérésben részt vett cégek 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezebb szakembert találni, ebből 8 százalék szerint sokkal nehezebb, míg minden második válaszadó nem lát változást. A leghatékonyabb módszer a személyes ismeretség és a munkatársak ajánlásai (67-67%). Ezt követi az internetes hirdetés (45%), majd az egyetemi rendezvények (20%) és a fejvadász (7%).

Kép:Pixabay

Az utóbbi egy év fizetési trendjeire vonatkozó kérdésre 17 százalék azt válaszolta, hogy 10% felett emelt, 58 százalék az 1-10 százalékos sávban növelte a fizetést. 25 százaléknál nem változott. Csökkentésről senki sem számolt be.

A startup cégek a legkeresettebb pozíciókról is nyilatkoztak. Ezek pedig a következők: Full Stack Software Developer, Data Scientist, UX designer, Front end developer, Back end developer, JAVA fejlesztő, .NET fejlesztő - olvasható a Startup Safary közleményében.

Szakmai képzés, távmunka és ingyen kávé

A kitöltők a kérdőíven arra is választ adtak, mit tartanak különösen fontos eszköznek a munkatársak megtartásában. A legtöbben a cégen belüli vagy azon kívüli képzéseket, a külföldi konferenciákon való részvételt említették, a mentorprogramot. A másik fontos elem a munka-magánélet egyensúly, a rugalmas munkavégzés, a távmunka lehetősége.

Nagy a megtartó ereje az izgalmas projekteknek, a legújabb technológiák alkalmazásának is. Persze a pénzről sem szabad megfeledkezni: néhány válaszban felbukkan a jelentős bónusz, a rendszeres fizetésemelés. Akad olyan cég, ahol a világszerte ismert kávézólánc ingyenkávéja is hozzájárul az informatikai fejlesztők munkakedvének és a cég iránti lojalitásának növeléséhez.

Szoftverfejlesztői fizetések a nemzetközi piacra dolgozó budapesti startup cégeknél (1havi bruttó összegek, forintban)

Forrás: IseeQ Kft. gyűjtés az utóbbi egy év piaci információi alapján

Így látja a fejvadász

Batiz Péter, a budapesti IseeQ fejvadászcég informatikai divíziójának csoportvezetője elmondta, az utóbbi években sokkal tudatosabbak lettek a szoftverfejlesztők és a fejlesztésben dolgozók az álláskeresésben. „Míg korábban a cég neve és a kínált fizetés vitt mindent, mostanra a fejlődési lehetőség, a vállalat projektjei, a céges kultúra egyre nagyobb szerepet játszanak.” Hozzátette: a szakemberek Budapestről nehezen csábíthatóak vidéki városokba, fordítva viszont van mobilitás.

Az IseeQ Kft. szakemberei az utóbbi egy év tapasztalatai alapján összegyűjtötték, milyen béreket kínálnak a nemzetközi piacra dolgozó magyar startupok és a külföldi hátterű cégek kisebb fejlesztőközpontjai. Az alábbi összeállításból látszik, hogy a kezdő bérek bruttó 300 ezer forint körül indulnak, senior szintre jutva már szinte természetes  a bruttó 1 millió forint feletti fizetés.

Kevés már a fiataloknak a csocsóasztal
Hamarosan az Y generáció uralkodik a munkahelyeken. Nekik kell kedvezni, ha versenyképes kollégákat szeretnénk megszerezni és megtartani. A közhiedelem szerint a kulcs a csocsóasztal, valójában viszont bevonásra, felelősségre és jövőképre van szükség.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo