Cégblog
Nem szívjóságból kell figyelni az emberekre
Ha a coaching kultúra határozza meg a vállalkozás működését, akkor valóban figyelünk az emberekre. De ugyanolyan erősen figyelünk a teljesítményére is! Az egésznek ugyanis ez a célja. Szakértőnk tisztázza, mi ez az egész a coaching kultúrával.
Támad az influenza! Így védekezzünk a munkahelyen
Egyre súlyosabb az influenzajárvány: az év végi stressz, az évkezdéssel járó hajtás miatt az amúgy is leterhelt immunrendszer könnyen megadja magát a vírusoknak. Némi odafigyeléssel viszont jelentősen megnehezíthetjük a fertőzések dolgát!
Újabb két megyében jelent meg a madárinfluenza
Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a madárinfluenza egy-egy gazdaságban, a vírus terjedésének megakadályozása érdekében az állatok leölését mindkét érintett telepen állami kártalanítás mellett megkezdte az állategészségügyi hatóság.
Ideje felfogni végre: a távmunkáé a jövő
Részmunkaidő, táv- vagy otthon végezhető munkák – mindegyik nagy segítség lehet a kisgyermekes szülőknek, vagy a családnak segíteni akaró nagyszülőknek. Egyben persze nagy könnyebbség a cégeknek és a magyar gazdaságnak is. Az utóbbi években egyre inkább élnek a hazai munkáltatók is ezzel a máshol már jól ismert és használt lehetőséggel, de az elterjedéshez a cégvezetők és a dolgozók hozzáállásán is változtatni kellene.
Startupper lett az Év Fiatal Vezetője
Közel negyven pályázó közül Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója lett az „Év fiatal vezetője – 2016” pályázat győztese. A szervezők idén ezúttal kategória-győzteseket is hirdettek nonprofit, kkv- és nagyvállalati kategóriákban.
Tízből kilenc startupnak bukás a vége, ha az állam nem segít
Tízből kilenc startup elbukik, amennyiben nem megfelelő konstrukcióval indítja vállalkozását. Az egyik legégetőbb kérdés az induláskor a forráshoz jutás. Ma Magyarországon a startupok üzleti inkubációjával több akcelerátor is foglalkozik, állami tőkealap-kezelő támogatásával pedig régiós szinten is egyedülálló módon, 50 milliárd forint áll rendelkezésre.
Megállapodtunk Brüsszellel
Megállapodott a kormány az Európai Bizottsággal a vitás pénzügyi kérdésekről, s az erről szóló kormányzati válaszlevelet december végén ki is küldték Brüsszelbe – írja a Portfolio.hu a magyar kormány közlésére hivatkozva.
Százezres bírság jár a Fogyasztóvédelmi Hatóság említéséért
Megtévesztő információk közléséért százezres nagyságrendű bírságot is kiróhatnak idéntől a fogyasztóvédelemért felelős járási hivatalok a korábban érvényes fogyasztóvédelmi adatok közlése miatt. Azonnal tüntessék el minden tájékoztatóból a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot!
Dollárgyengülés várja Trumpot az első napján
Újra nagyot gyengült a dollár azután, hogy Janet Yellen, Fed elnök arról beszélt tegnap éjjel, hogy a bérek moderáltan emelkednek, miközben az ipari kapacitás kihasználtságban is van még tér az emelkedésre, s így abszolút nincsenek elkésve a kamatemelésekkel.
Három dolog, mire most nagyon ügyelni kell a bérszámfejtésben
A január az egyik legpörgősebb időszak a bérszámfejtőknek, több határidő is közeledik az adózásban a hónap végével. Az RSM Hungary szakértőjének segítségével összeszedtük a legfontosabb tennivalókat!
Szívesen exportálnának többet a kkv-k
A kisebb méretű vállalatok Európa-szerte exporttevékenységük bővítésével igyekeznek bevételeiket növelni, derül ki egy kutatásból. Ez alól kivételt jelent az Egyesült Királyság, ahol a cégek exporthajlandósága jelentősen csökkent a júniusi „Brexit” népszavazás után.
Vigyázat! Pénzvadászok a Facebookon!
Hackerek próbálják átvenni a hatalmat több hazai vállalkozás hirdetési fiókja felett a Facebookon. A módszer pimasz és egyszerű, de sajnos néhányan már bedőltek neki és kisebb-nagyobb összegeket veszítettek is. Közösségi média szakértőnk segít!
160 millió euró innovatív kkv-knak
Az Európai Beruházási Alap (EIF) és az UniCredit bank garanciamegállapodást kötött, amelynek révén az innovatív kis- és középvállalkozások (kkv-k) és a közepes piaci tőkeértékű vállalatok 160 millió euró (mintegy 50 milliárd forint) támogatáshoz juthatnak nyolc országban, köztük Magyarországon.
Minden negyedik cég veszélyben van
Kétszer annyi fénymásoló és nyomtató található a hazai kkv szektorban, mint például iratmegsemmisítő – derült ki egy friss kutatásból. Ráadásul a kkv-k 25 százalékánál nincs semmiféle szabályozás a bizalmas információkat tartalmazó dokumentumok kezelésére, így elmondhatjuk, hogy a magyar kis- és középvállalkozásoknak egynegyede veszélyben érezheti magát.
Közeleg a határidő a munkáltatói adóbevallásban
Idén már a NAV elkészíti az adózók többségének a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Ugyanakkor továbbra is kérhető az szja-elszámolás a munkahelyeken. Ha a munkáltató vállalja annak elkészítését, akkor ez a dokumentum megfelel a tavalyi jövedelmekről szóló szja-bevallásnak.
Már nyugat-európában nyomul a Richter
A Richter megállapodást kötött az Allergannal, hogy most már nemcsak Kelet-Európában, hanem Nyugat- Európában is értékesítheti az Allergan levonorgestrel hatóanyagú spirálját, amelyet Levosert-nek hívnak.
Pszichoterror a munkahelyen: mit tehetünk?
A pszichoterror, illetve modern elnevezéssel mobbing elterjedtebb a munkahelyeken, mint gondolnánk. Fontos tudni, hogy mind munkáltatóként, mind munkavállalóként tehetünk ez ellen a jelenség ellen.
Spórolni kell a dolgozón? Így nem fog fájni
Amikor minden fillért meg kell fogni, sokszor érdemes a kreatívabb megoldást választani. Hiszen egy ponton túl sem a beszerzési költségeken sem az áramszámlán nem tudunk tovább spórolni. Az embereken takarékoskodni általában nem jó ötlet – kivéve, ha okosan csináljuk. Ehhez adunk néhány tippet.
2,5 milliárd forint pályázható felnőttek oktatására
Benyújtható szerdától a támogatási kérelem a "Munkaerőpiaci kompetenciák fejlesztése a konvergenciarégiókban" című 2,5 milliárdos keretösszegű pályázati felhívásra.
Hidegben nem szeretünk vásárolni
A hidegben kevesebbet járunk boltba. Hóesés után és a nagyobb mínuszokban népszerűbb a sarki fűszeres. Jól fogy az alkohol és a hősugárzó. A fagy az élelmiszerek kereskedelmének is árthat.
Kevesebben mentek csődbe tavaly
A csődök és felszámolások száma nagyjából húsz százalékkal esett vissza, míg a kényszertörlések száma több mint huszonöt százalékkal mérséklődött 2016-ban. Ezzel szemben a végelszámolások száma közel tíz százalékos emelkedést mutatott, derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.
Egyre fontosabb a garancia a kkv-knak
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy az államilag támogatott garanciakonstrukciók segítségével akkor is kaphatnak banki hitelt fejlesztéseikhez, beruházásaikhoz, ha alapesetben a bank nem folyósítana hitelt számukra.
Így csináljunk olyan oldalt, ahol tényleg lehet értékesíteni
Amennyiben az értékesítés a fő célunk a weboldallal, az első felvillanó képnek egyértelműen a látogató tudtára kell adnia, hogy jó helyen jár. Ez az oldal róla szól, és nem egy ismeretlen cégről, húzza alá Verdes János honlapszakértő, aki szerint ehhez célszerű a dizájnt az alábbiak szerint kialakítanunk.
Sokaknak főhet a feje idén a reklámadó miatt
A reklámozók helyzete adózási szempontból eddig sem volt éppen könnyű, de január 1-től a terület még szigorúbban ellenőrzötté vált. Ráadásul a nagy internetes tartalomszolgáltatók üldözésének akár a nemzetközi hátterű hazai vállalkozások csoportszintű marketing részlegei is áldozatul eshetnek. Ezért a vállalatcsoportok Magyarországra átnyúló reklámtevékenységét érdemes újra átvizsgálni – hívta fel a figyelmet a LeitnerLeitner nemzetközi adótanácsadó-könyvvizsgáló.
Ha nem figyelünk, nem is fogunk tudni az adóellenőrzésről
Bővült az az illetékességi kör, amelynek eredményesen lehet adóhatósági ellenőrzésre vonatkozó elektronikus megbízólevelet kézbesíteni. Ezért át kell tekinteni a meghatalmazottak körét, máskülönben úgy indulhat adóellenőrzés, hogy arról a társaság valójában nem is értesül, emiatt pedig önellenőrzésre sem lesz lehetősége – figyelmeztet a Deloitte Adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere.
Így szállhat be a cég a lakáshitelbe
A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakásvásárlását. Az akár havi 83 ezer forintra rúgó juttatás cafeteria elemként is választható.
A kemény Brexit ellenére szárnyalt a font
Annak ellenére, hogy Theresa May „hard brexitet” ígért, a font szárnyalásba kezdett, ami annak tudható be, hogy parlamenti jóváhagyáshoz kötötte az EU-val kötendő végleges szerződést.
Erre ügyeljen, ha olcsón akar importálni
Vámfelfüggesztés iránti kérelmek a tavaszi fordulóban 2017 februárjának végéig terjeszthetőek elő az Európai Bizottságnál, amelyre a Közösség feldolgozóiparában tevékenykedő gazdálkodóknak van lehetőségük - bizonyos feltételek együttes fennállása esetén. Az engedélyt megszerző vállalatok az érvényességi időszak alatt mentességet élvezhetnek az adott termékre vonatkozó vámok alól.
Az üzleti célt mérjük, ne a kattintást!
Az online térben minden mérhető, ezért valóságos adatmámorban égnek a cégek. Csak éppen az felejtődik el sokszor, hogy megtaláljuk, mi is az, amit valójában mérni kéne ahhoz, hogy megalapozott döntést hozhassunk például a marketing büdzsét illetően.
Egymillió ajándék ért késve a fa alá
Bár a webáruházak a 2016-os karácsonyi szezonra is minden tudásukat bevetve készültek, és a futárszolgálatok is csúcson jártak a kapacitásukat illetően, mégis minden hatodik 18 év feletti internetező átélhetett több vagy kevesebb aggodalmat a karácsonyi időszakban késéssel érkező internetes rendelései miatt. A késések arra késztetik a vásárlók egy részét, hogy korábbra hozzák online rendeléseiket, vagy egyáltalán ne vásároljanak az ünnepi időszakban az interneten – derül ki az eNET Internetkutató 2017. január elejei felméréséből.
Így veszítjük el a jelentkezőket már a hirdetéssel
A cégek egyre tisztábban látják, hogy pedálozniuk kell a jó munkaerőért, sokan mégis már az álláshirdetéssel elriasztják azokat a kiváló jelentkezőket, akiket szeretnének megfogni. Lássuk a legalapvetőbb hibákat!
Milyen pályázatokat várnak a legjobban a cégek?
Magyarország és a környező országok kis- és középvállalatai nagy várakozással tekintenek a 2017-es uniós pályázati évre. Azonban míg Horvátországot és Magyarországot kiemelkedő pályázási kedv jellemzi, addig Bulgáriában és Romániában mérsékelt a részvételi hajlandóság.
Fontos változások a táppénz szabályozásában
Idén január elsejétől más szabályok vonatkoznak a pénzbeli ellátásra, változott a baleseti táppénz igénylése, az összegének megállapítása, és a biztosítási idő is. A Saldo segítségével összefoglaltuk a legfontosabb újdonságokat.
Madárinfluenza: lesz kacsa, csak nem most
A madárinfluenza-járvány miatt a beszállítók csak részben tudják biztosítani liba- és kacsahúsból a hazai üzletláncok által megrendelt mennyiségeket, de van olyan bolthálózat is, amely arról tájékoztatott, hogy karbantartás miatt nem lesznek elérhetőek a friss kacsa- és libatermékek a következő két hétben.
Gyorsan fogy a magyar gazdák ideje
A tovább csökkenő mezőgazdasági árak mind inkább rászorítják a gazdákat a költséghatékony termelésre. Ennek megteremtéséhez az alacsony kamatszinten elérhető beruházási hitelek és az idén márciusig meghirdetett eu-s források is lehetőséget biztosítanak. Az idő azonban sürget, hiszen az uniós ciklus lezárultát követően jóval kevesebb forrás áll majd a gazdák rendelkezésére, ezért a következő 2-3 évben át kell állni a támogatás nélküli termelés megvalósítására – hívja fel a figyelmet a K&H.
Durván lenyomja a hatékonyságot az egyterű iroda
Hat százalékkal csökkent a hatékonyság az egyterű irodák miatt, ráadásul a jelenlegi influenzaszezonban még járványügyi kockázatot is jelent a közös tér. Azonban ahhoz, hogy külön helyiségek legyenek jelentősen megnövelt alapterület kellene, amit nem valószínű, hogy ki tudnák gazdálkodni a cégek. Pedig mindenki a hatékonyságnövelésre hajt.
2017: nem a fellendülés, hanem a bizonytalanság éve
Bár az üzleti kockázatok listáját továbbra is az üzletmenet megszakadása vezeti, újdonságként a nem fizikai jellegű kárforrásokkal kapcsolatos kockázatok is megjelentek. A vállalatok tartanak az erősödő protekcionizmustól és a piacokat fenyegető más lehetséges politikai sokkhatásoktól. Magyarországon először került előtérbe a kiberbűnözés, de 2017 itthon is a bizonytalanság éve lesz.
Mégse nő a munkavállalónak fizetendő kilóméterpénz
A munkába járás költségtérítésének növelésével akarta növelni a munkavállalói mobilitást a kormányzat a tavaly év végén elfogadott adótörvények szerint. A magasabb összeg azonban összesen csak két hétig járt.
Cafeteria: fontos határidő jön a munkáltatóknak
Abban az esetben, ha egy munkáltató adott 2016-ban lakáscélú támogatást, akkor az adómentesség feltétele, hogy a közvetítő hitelintézet (amely az utalást indította) adjon erről egy igazolást a munkáltató számára január 31-ig. Enélkül a juttatás 120 százaléka fog jövedelemként adózni tavasszal - írta közleményében Fata László cafeteriaszakértő.
Szorul a hurok a kartelezők nyaka körül
Szigorúbb versenyszabályok határozzák meg a gyártók és forgalmazók működését 2017-től. A Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelmet szentel az úgynevezett viszonteladási árrögzítéssel kapcsolatos kihágásoknak. Az érintett cégek gyakoribb vizsgálatra számíthatnak, amelyek komoly bírságokat is eredményezhetnek.
Valamire a hideg is jó: kevesebb lesz a kártevő
Kedvező évkezdetre számíthatnak a növénytermesztők, már ami a kártevőket illeti. A januári hideg időjárás ugyanis alaposan megtizedelte az utóbbi években jelentősen elszaporodott rovarfajokat, ráadásul minden bizonnyal a pocokinváziónak is elejét vették a kemény fagyok.
Amerika ma köszöni szépen, de zárva tart
Ma Martin Luther King napja miatt zárva van Amerika. Így a ma elárvult tőzsdéken valószínűleg nem lesz kiugró kereskedés. Még akkor sem, ha a német autógyártók most aggódhatnak Trump megválasztott elnök legújabb kirohanása miatt, amelyben egy 35 százalékos vám szerepel, ha nem viszik a gyártást az USA-ba.
Kevesebb pénzt küldött Brüsszel a szokottnál
Az uniós tőketámogatások megcsappanása miatt novemberben csökkent Magyarországnak a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegéből számolt külső bevételi többlete, úgynevezett finanszírozási képessége az előző hónaphoz hasonlítva - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján hétfőn megjelent legfrissebb havi fizetésimérleg-adatokból.
Gondban vannak az airbnbsek
Az ír adóhatóság által a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak. Azok, akik nem vallották be maradéktalanul jövedelmüket, még korrigálhatják bevallásukat, és megfizethetik az elmaradt adót.
Új vámkódex: éppen ideje volt már?
Teljesen elektronikus lesz az ügyintézés az Európai Unióban vámügyekben és komoly előnyökben részesülnek az engedélyezett gazdálkodói (AEO) státusszal rendelkező megbízható adózók. A 2016-ban hatályba lépett új uniós vámkódex előnyeit foglalták össze a GEFCO szakértői.
Adminisztrációba fullad 2017?
Az évkezdés minden vállalkozás számára az új kötelezettségek áttekintését is jelenti. Az adóváltozásokkal lehet, hogy bizonyos szempontból könnyebb lesz a cégek élete, de papírmunkában nem lesz hiány.
Februártól súlyt is mérnek az utakon
A közutakba épített eszközökkel februárban kezdik automatikusan mérni az áthaladó járművek terhelését egyelőre tesztüzemben, a rendszer kiépítése folyamatos, a kapcsolódó jogszabály-módosítások pedig tavasszal készülnek el.
Robotokkal a fenntarthatóságért
Sokan attól tartanak, hogy a robotok a valóságban is negatív hatással lesznek az életünkre, azonban ez korántsem megalapozott félelem. Sőt, megkönnyítik életünket, mivel sok olyan tevékenységet, munkafolyamatot átvesznek, amelyek számunkra veszélyesek, rendkívül nagy fizikai erőt igényelnek, vagy éppen túlzottan monoton jellegűek. De van egy másik nagy előnyük is, amelyről kevés szó esik. A növekvő automatizálás, a robotok elterjedése a fenntartható fejlődést is elősegíti.