Infokom
Még mindig a trójai vezeti a toplistát
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2018. júniusában ezek terjedtek a legnagyobb számban.
Előbb mindig gyanakodjunk, mielőtt kripto-üzletbe fogunk
A kriptovaluták elterjedése nemcsak a befektetőket vonzza, a kiberbűnözők is ezekkel kívánják növelni profitjukat. Idén az első félévben a Kaspersky Lab termékei több, mint százezer kriptovalutával kapcsolatos hamis pénzváltási folyamatot blokkoltak.
A turisztikai marketing színe a kék, de a főszereplő az ember
A mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás (ML) a digitális marketing területén is olyan újításokat tesz lehetővé, amelyek korábban csak sci-fi történetekben voltak elképzelhetőek. Ezt a tudást hívta segítségül az Intren digitális marketingügynökség legújabb kísérleti projektjéhez, amelyben a turisztikai hirdetések hatékonyságát vizsgálta az IBM mesterséges intelligenciájának segítségével.
Már megint robbanás jön a technológiákban
Melyek lesznek a következő évtizedek felforgató technológiái? Egy új tanulmány szerint ilyen lesz például a négydimenziós nyomtatás, a kvantum-számítástechnika, a neuromorf rendszerek, az agy/számítógép interfész, és melyek legalább olyan forradalmi változást idézhetnek elő, mint napjainkban az IoT (dolgok internete) vagy a mesterséges intelligencia.
A kínaiak egyszerűen imádják, hogy megfigyelik őket
A kínai hatóságok körözési listáján szereplő több tízmillió ember egy részét a mesterséges intelligencia segítségével már fel tudják ismerni. A kormány évi 80 milliárd dollárt fordít digitális biztonsági fejlesztésre és a hazai kutatás-fejlesztés ezen a területen elérte a Szilikonvölgy színvonalát.
Wi-Fi: ne omoljon össze, oké?
A Wi-Fi technológiája még harminc éves sincs, de mégsem tudunk meglenni nélküle. Habár a hétköznapokban talán észre sem vesszük, csak akkor, ha nem működik. Szakértőnk szerint már a kialakításnál ügyelni kellene a stabil, hosszútávú Wi-Fi működésének feltételeire.
Digitális marketing mesterséges intelligencia segítségével
Kísérleti projektet indított az Intren marketingügynökség, amely során mesterséges intelligenciát használnak a turisztikai hirdetések hatékonyságának felmérésére és új reklámstratégia kidolgozására.
16 hetes képzés után 460 ezres fizetés
Magyarországon is egyre népszerűbbek a néhány hónapos, intenzív szoftverfejlesztő tanfolyamok, az úgynevezett coding bootcampek, a PROGmasters ezekből mutat be példákat.
Dönteni kell: wifi vagy 5G legyen az önjáró autókban
Autógyártók kontra távközlési cégek: az EU-nak hamarosan el kell döntenie, hagyományos wi-fi, vagy a jövő technikája, az 5G szolgálja az önjáró autókat.
Mesterséges intelligenciát lehet tanítani az EFOTT-on
Emberi döntéseket tanuló programjával vesz részt a kedden kezdődő EFOTT fesztiválon a Kitchen Budapest (KiBu), a T-Systems innovációs laborja.
Nem tiltja be a mémeket az EU
Leszavazta az Európai Parlament az internetes tartalmakat szabályozó törvényjavaslatot. Mégsem kell automatikus szerzői jogi szűrésre kötelezni a szolgáltatókat.
Az idősebbek megőrülnek a „banán”-mobilért
A Google Android rendszere fut a világ mobiltelefonjainak többségén, de a kaliforniai óriáscég most új, egyszerűbb telefonokon is korszerű szolgáltatásokat nyújtó szoftvert támogat. A rendszer a Mozilla korábbi, Linux-alapú Firefox OS szabad szoftverén alapul, amellyel a Mozilla két éve felhagyott.
Mindig nézzük meg, mit telepít a gyerek a telefonjára
A Fortnite fejlesztői a nyárra ígérték az androidos verziót, de a hamis változatok már elkezdtek terjedni. A tanács: ne kerüljük meg a hivatalos áruházi letöltést, és ellenőrizzük, hogy a gyerek mit telepít a telefonjára.
Még kockás papíron döntünk, de aztán irány az e-bank
Okostelefon, okosotthon, okosbankár? A trend egyértelműen a digitális szolgáltatások még szélesebb körű elterjedése irányába mutat, ami már a megtakarítások terén is tetten érhető. Háromból egy hazai megtakarító ugyanis szívesen használ e-portfóliót vagy távbankár segítséget befektetési tranzakcióinak végrehajtásához a hagyományos bankolási mód mellett – jelzi a digitális szolgáltatások rohamos terjedését a K&H.
Önjáró koffer szállítja házhoz az élelmiszert
Ősztől az amerikai Korger élelmiszerlánc önjáró járművekkel szállítja házhoz a friss élelmiszert. Az Amazon és a Walmart is hasonló rendszert fejleszt, bár ők inkább drónokban gondolkodnak.
A legjobb, amit valaha teszteltünk
Az új, teljes képmezős fényképezőgépek közül a Sony Alpha 7 III+ FE 85 mm típusát értékelte a legjobbnak a Stiftung Warentest, a független német fogyasztóvédelmi szervezet. A szakemberek véleménye: „A legjobb fényképezőgép, amelyet valaha teszteltünk.”
Megállta a helyét a vitában a mesterséges intelligencia
Az IBM San Francisco-i belvárosi épületében sajátos vitát rendeztek: az elektronikai óriás mesterséges intelligencia szoftvere, a Debater vitázott egy, sok nyilvános vitában győztes egyetemi hallgatóval – és a gép megállta a helyét.
Nagyon optimisták a vállalkozók a mesterséges intelligencia kapcsán
Az IMF prognózisát is meghaladó árbevétel-emelkedésre számítanak a középvállalatok vezetői – derül ki az EY felméréséből (EY Growth Barometer), aminek keretében 21 országból 2766 felsővezetőt kérdeztek meg. A válaszadók az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tartják a fellendülés hajtóerejének.
Magyar cég a legnagyobb német startupversenyen
A napokban ért véget Németország egyik legnagyobb tömegeket megmozgató startup versenyének döntője, a Rheinland Pitch. A budapesti Pozi Technologies első külföldiként jutott be a fináléba.
Hálószoba vagy iroda legyen az önvezető autó?
Az autósok elsősorban alvással és szórakozással töltenék az időt az önvezető autókban, ám ha hivatalos útra mennének, akkor inkább dolgoznának az autóvezetés helyett. Erre jutott 5 országban végzett felmérésével a stuttgarti központú Horváth & Partners csoport.
Mivel büntetik a robotot, ha balesetet okoz?
Márciusban az Uber egy önjáró autója ütközött az Egyesült Államokban, a balesetnek halálos áldozata volt. Azóta vitatkoznak, ki a felelős: a kocsi gyártója, a tulajdonosa – vagy annak a mesterséges intelligenciának a megalkotója, ami a balesethez vezetett?
Jön a fizetős YouTube
Bár a YouTube lehetővé teszi, hogy a felhasználók pénzt keressenek a videójukon futó reklámokkal, ebből aligha lehet meggazdagodni. Most előfizetős csatornákat indítanak, írja a Bitport.
Fizessen, ha nem akar parkolni
Az Egyesült Államokban egyre több az önjáró autó. Ami örvendetes – de nem a városoknak, mert elterjedésük elveheti bevételeiket, s így nem marad pénz a közösségi közlekedés fejlesztésére, figyelmeztetnek a kérdés szakértői.
Ami túl jól hangzik, az többnyire átverés
A szurkolók mellett a csalók is ott vannak az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, és már meg is jelentek a tornához kapcsolódó konkrét átverések, amelyek között a hamis mezek, a fertőzött stream oldalak és a mesés nyereményeket ígérő lottósorsolás is megtalálható – figyelmeztetnek az ESET szakemberei.
Zúgolódnak az Amazon-dolgozók a rendőrségnek fejlesztett arcfelismerő miatt
A cég munkatársai levélben győzködik Jeff Bezost, hogy ne adja el a cég arcfelismerő technológiáját a rendőrségnek és más kormányzati szerveknek, írja a Bitport.
Félmilliót is kereshet egy junior programozó
Nem csillapodik a kereslet a megfelelően képzett junior programozók iránt a Codecool saját tapasztalatai szerint. Az eddig álláshoz juttatott kétszáz Codecool tanuló kezdőfizetésének elemzéséből úgy tűnik, hogy kielégíthetetlen a munkaadói oldal felvevőképessége. Még a tavaly végzettekénél is jobb fizetési feltételekkel helyezkedtek el a legutóbb kifutott végzős diákjai.
A hálózatokra nyit a Cisco
A bejelentés része a Cisco azon törekvésének, hogy nyitott és programozható platformot hozzon létre, amely a hálózatok egészét átfogja, a campustól az adatközpontokig, a fiókirodáktól a peremhálózatokig.
Bíróság dönti el, örökölhető-e a digitális tartalom
Legfelsőbb bírósági ítélet mondja majd ki Németországban, örökölhetők-e a digitális tartalmak. A háttér: egy család a Facebook révén szeretné megtudni, lányuk baleset áldozata lett-e, vagy öngyilkosságot követett el.
Kiberbiztonsági rés miatt büntették az Erste-t
Az MNB összesen 79 millió forint bírság megfizetésére és a feltárt jogsértések megszüntetésére kötelezte csoportvizsgálatának lezárása során az Erste Bankot, az Erste Jelzálogbankot, az Erste Lakáslízinget és az Erste Lakástakarékpénztárt a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes működési hiányosságok miatt.
Azért még nem elég megnyomni a start gombot
Világszerte összesen 370 Mrd dollár körüli pénzek mozgatásáról döntenek már mesterséges intelligenciával (AI) működő robotok. 2020-ra háromszorosára nő majd ez az összeg, bár emberi beavatkozás nélkül továbbra sem lehet sikeresen dönteni arról, hol és hogyan fektessük be a pénzt.
Megdönti a kormányok hatalmát a bitcoin?
A bitcoinban nemcsak az a lényeg, hogy a nemzeti bankoktól függetlenül bocsát ki digitális fizetőeszközt a jónép, hanem hogy egy forradalmi technológia és rendszer működteti. Ez a blockchain, ami nem múló jelenség, sok mindent fognak rögzíteni, könyvelni, archiválni és működtetni vele. Már vallás is működik blockchain-technológiával.
Hogyan hűtsük szervereinket a kánikulában
Egy hirtelen jött forró nap akár a teljes céges IT-rendszert romba döntheti. A meleg a gépek ellensége, ezért ajánlott az irodai szerverek megfelelő hűtéséről mielőbb gondoskodni, ellenkező esetben akár súlyos meghibásodással, adatvesztéssel is számolni kell.
Ma még a készpénz a király, de holnap a mobil lesz
Azokban a gazdaságokban, ahol ma még a készpénz a király, a mobilfizetési rendszerek gyorsan túlszárnyalhatja a kártyás fizetéseket. A cashnek ugyanis nincs komoly előnye egy jól felépített mobilfizetési rendszerrel szemben – állítják a norvég Auka szakemberei.
Kiborginvázió: tényleg jönnek a replikánsok
Valódi izomszöveteket helyeztek egy robotra japán tudósok, akik ezekkel váltanák ki a sok szenvedéssel járó állatkísérleteket a gyógyszeriparban. Persze mások már a replikánsok eljövetelét vizionálják, kiborgmunkaerőt, sőt robotprostikat.
Ráfázhat a hamis szoftverre a cégvezető
A magyarországi vállalatoknak üzleti eredményeik javítása és a kibertámadások kockázatának csökkentése érdekében érdemes felmérniük telepített szoftverállományukat, és kerülniük kell a licenc nélküli szoftverek használatát – állítja a BSA idei szoftverhasználatot vizsgáló globális felmérése.
Csalásért ülhet a Szilícium-völgy sztárcégének vezetője
Csalás miatt vádat emeltek pénteken a kaliforniai Szilícium-völgy egyik korábbi sztárcége, a Theranos volt elnök-vezérigazgatója, Elizabeth Holmes és volt operatív igazgatója, Ramesh Balwani ellen.
Tudatos manipuláció áll a bitcoin zuhanása mögött
Az árak tudatos manipulálása állhatott a Bitcoin és más, nagy virtuális fizetőeszközök értékének zuhanása mögött, mutatja amerikai és brit szakemberek vizsgálata. A hír tovább nyomta lefelé a Bitcoin árfolyamát.
Így fog kinézni az új Microsoft Word
Bár a Microsoft már rég nem csupán a Windowsról és az irodai szoftvercsaládjáról szól, azért az Office-ból származó bevételek még mindig tetemes részét adják a forgalomnak. Nem meglepő tehát, hogy a programot igyekeznek a lehető legjobb formában tartani.
Már 380 millióan néznek e-sportot
A 21 és 35 év közötti amerikai férfiak körében az e-sport ugyanolyan népszerű, mint a jégkorong vagy a baseball, Magyarországon hamarosan jöhet a videójáték-sport törvényes szabályozása – olvasható a PwC tanulmányában.
E-jegy után már e-parkoló is van Debrecenben
Debrecenben mutatták be a mobilfizetési rendszerek legújabb generációját képviselő applikációt, a Rolletet. Az alkalmazás segítségével automatikusan, készpénz vagy parkolójegy használata, sőt egyetlen gombnyomás nélkül lehet parkolni. A Smart City projekt keretében megvalósuló fejlesztéssel a jövőben nem csak parkolni, hanem tankolni vagy bevásárolni is kényelmesebben és gyorsabban lehet majd.
Már nem a kínaiaké a legnagyobb
A Summit, az amerikaiak új óriás számítógépe immár a legnagyobb a világon, a kínaiak öt év után a második helyre szorultak. A szuperkomputer elsősorban a mesterséges intelligencia fejlesztését szolgálja.
Hoz-e biztonságot az egységes szabályozás?
Egységes szabályozást fogadott el az Európai Parlament a drónok biztonságos használatáról. Az új jogszabály célja, hogy a közlekedésbiztonság mellett a gyártók számára megteremtse a termék- és szolgáltatásfejlesztéshez elengedhetetlen jogbiztonságot. Jelenleg a drónok nagy részére nemzeti szabályok vonatkoznak, amely megnehezíti a fejlesztők dolgát.
Naná, hogy a gyerek a felnőttvideóban turkál
A Kaspersky Lab a gyerekek internetes viselkedéseiről szóló riportja szerint az általuk keresett videók 17 százaléka felnőtt tartalom volt. Érdekesség, hogy az online játékok idén lecsúsztak a dobogóról, és csupán a negyedik helyre futottak be 9 százalékkal.
Indítsa újra, ezt javasolja az FBI
Indítsa újra a routerét! Az FBI ezt javasolja a feltehetően orosz hackerek által terjesztett VPNFilter nevű vírus megfékezéséhez. Az ESET szakemberei összegyűjtötték a legfontosabb tennivalókat a kisvállalkozások és az otthoni felhasználók körében alkalmazott routerek kapcsán.
Egymillió új IT-szakembert képezne ki a Google
Rövid időn belül az állások 90 százalékához szükség lesz digitális ismeretekre, amelyeknek ennél jóval kevesebben vannak birtokában. A Google nemrég számos továbbképzést indított, óvodásoktól a vállalkozókig mindenféle célközönségnek.
Pontosabb a mesterséges intelligencia, mint az orvos
A mesterséges intelligencia (AI) sikeresebben felismeri a bőrrákot, mint a szakorvosok. A Heidelbergi Egyetem kutató százezer felvétel alapján “tanították meg” a számítógépet a helyes diagnózisra.
Személyes adatainkat is kileshetik a drónok
Szigorúbb szabályozást szorgalmaz a drónok használatára az Európai Bizottság. Az új jogszabálytervezet biztonsági és személyesadat-kezelési alapelveket fogalmaz meg, és gondoskodik a magánélet védelméről is.
Eloszlatunk 8 tévhitet a GDPR-ról
Az uniós adatvédelmi irányelv (GDPR) rendelkezései körül sok tévhit kering. Ezeket tisztázták a Piac & Profit GDPR - finisben című konferenciájának előadói.