Még mindig a trójai vezeti a toplistát

Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2018. júniusában ezek terjedtek a legnagyobb számban.

A Top10 listát ezúttal is a JS/CoinMiner trójai vezeti. Ez egy olyan szkript, amely a felhasználó tudta és jóváhagyása nélkül képes a kriptográfiai valuták bányászatára.

A kártevő segítségével a támadók észrevétlenül Feathercoin, Litecoin vagy Monero bányászatra használják az áldozat számítógépének erőforrásait, és az érintett felhasználók nagy száma miatt ezzel komoly bevételekre tehetnek szert. A weboldalak megfertőzésével ugyanis egyszerűbben lehet nagy számú felhasználót elérni, mint az áldozatok gépeit egyenként megfertőzni.

Forrás: ESET

Szintén ugyanebben utazik még másik két kártevő, a hatodik helyen szereplő Win32/CoinMiner, illetve a kilencedik helyezett 64 bites Windows rendszereken futó Win64/CoinMiner is.

Ezek a trójai programok ugyancsak képesek a megfertőzött számítógépen a felhasználó tudta nélkül kriptográfiai bányászat végrehajtására. Amiatt, hogy nehezítsék a víruslaborok visszafejtő, elemző munkáját, egyes változatok azt is képesek észlelni, hogy fut-e kódelemző debugger a háttérben, illetve hogy virtuális gépben futtatják-e, a kártevő ilyenkor azonnal megszakítja a futását és kilép.

Pixabay

A dobogó második helyén ezúttal az SBM/Exploit.DoublePulsar exploitot találjuk. Az ezen a néven észlelhető kártékony kód képes megfertőzni azokat a sérülékeny rendszereket, amelyek a CVE-2017-0145 sebezhetőség elleni javítófoltot még nem futtatták le. Ez az a bizonyos sérülékenység, amelyet korábban az NSA-től loptak el, és a későbbi tömeges WannaCryptor, illetve WannaCry zsarolóvírusos fertőzésekért volt felelős.

Az okosórák valódi kémeszközök
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy az okosórák valódi kémeszközként működhetnek: például a gyorsulásmérő és giroszkóp adatait elemezve az okosóra tulajdonosával kapcsolatos olyan adatkészletet kapunk, amellyel akár vissza is élhetnek. Lehetővé teszik a felhasználó tevékenységeinek figyelését, a nyomon követését és sok más egyebet.

Ismét a listánkra került a HTML/FakeAlert, a nyolcadik helyet tudta megszerezni. Ez egy olyan trójai kártevőcsalád, amely jellemzően hamis figyelmeztető üzeneteket jelenít meg, hogy az úgynevezett support csalásra előkészítse a számítógépet.

A felhasználót ezekben az üzenetekben arra ösztönzik, hogy lépjen kapcsolatba a csalók hamis műszaki támogatásával, ahol a "távsegítség" során kártékony kódokat, vagy távoli hozzáférést biztosító weboldalakra próbálják meg elirányítani a naiv felhasználókat, akik ekkor vírust, illetve kémprogramot töltenek le és telepítenek fel saját maguknak, amin keresztül aztán ellopják a személyes adataikat.

E hónapban a kéretlen reklámokat megjelenítő adware is számos szereplővel volt jelen, hiszen a harmadik helyezett JS/Adware.Imali, a negyedik pozícióban lévő JS/Adware.Agent.T, illetve a tizedikként felbukkanó Win32/MediaGet adware is kéretlen hirdetések megjelenítésével zavarja meg a böngészésünket.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo