Nem tiltja be a mémeket az EU

Leszavazta az Európai Parlament az internetes tartalmakat szabályozó törvényjavaslatot. Mégsem kell automatikus szerzői jogi szűrésre kötelezni a szolgáltatókat.

A törvényjavaslat korábban nagy vihart kavart, mivel nagyrészt ellehetetlenítette volna az összes olyan netes népművészeti alkotást, aminek köze van valamilyen jogvédett filmhez, vagy zenéhez. A javaslat arra kötelezte volna a netes tartalomszolgáltatókat, hogy vezessenek be mesterséges intelligenciával működő cenzúrát, ami automatikusan felismeri a jogvédett tartalmak részleteit. Mivel a robotok nehezen tudják megkülönböztetni a valódi kalózmásolatokat és a korrekt használatot jelentő tartalmakat (paródiák, mémek, bemutatók), az utóbbiak jó része is törlésre került volna. Hasonló rendszert ma a Youtube használ, és a felhasználók folyamatosan panaszkodnak arra, hogy az oldal rendszeresen töröl például filmkritikákat, szerzői jogok megsértésére hivatkozva. A szabályozás szerint ez vonatkozott volna az egész internetre.

Szeptemberben újra szavaznak

Milyen esetben nem szükséges engedély a szerzői mű felhasználásához?
A szerzői jog által védett művek bármely felhasználásához főszabály szerint a szerző engedélye szükséges. Előfordulnak azonban olyan esetek, amikor a felhasználó személyek érdekeit a törvény előrébb sorolja a szerző védendő jogainál.
Az Európai Parlament plenáris ülése 318 szavazattal, 278 szavazat ellenében és 31 tartózkodással elutasította a javaslatot, amelyet június 20-án fogadott el a jogi szakbizottság. Ennek következtében a képviselőknek újra kell tárgyalniuk a parlamenti álláspontot. Az erről szóló vita és a szavazás egyaránt a következő plenáris ülésen kerül napirendre szeptemberben.

A szavazás után a téma német néppárti felelőse, Axel Voss csalódott az eredmény miatt, azt mondta: „Sajnálom, hogy a képviselők többsége nem támogatta az általam és a jogi bizottság által képviselt álláspontot. De ilyen előfordul a demokratikus folyamat során. Szeptemberben visszatértünk az ügyre, és megpróbáljuk úgy orvosolni a kifogásokat, hogy közben sikerüljön összhangba hozni a szerzői jogi szabályzást a modern digitális korral."

Az Európai Parlament Eljárási szabályzata szerint, ha a képviselők legalább 10 százaléka (azaz 76 fő) kifogást emel az ellen, hogy a Tanáccsal folytatott tárgyalások a szakbizottsági álláspont mint tárgyalási kiindulópont alapján kezdődjenek meg, akkor a plenárisnak kell döntenie a kérdésben. A kedd éjféli határidőig a plenáris szavazáshoz elegendő képviselő jelezte kifogását.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo