Gazdaság


15 milliárddal csökkenhet a német segély

15 milliárddal csökkenhet a német segély 

A német kormány második gazdaságösztönző csomagja kisebb lesz a vártnál: csak 25 milliárd euró, és nem pedig 40 milliárd euró, írták német lapok, kormánykörökből szerzett értesülésekre hivatkozva.
Már Bukarest is drágább Budapestnél

Már Bukarest is drágább Budapestnél 

A kereskedők a nagy "divatfővárosokra" koncentrálnak, még feljebb nyomva a már most is magasnak számító bérleti díjakat - áll a CB Richard Ellis (CBRE) legutóbbi Globális kiskereskedelmi bérleti díjak című jelentésében. Néhány kisebb város és másodlagos kereskedelmi központ (mint Tel Aviv, Bukarest, Oslo vagy Prága) továbbra is erőteljesen drágul, míg a legdrágábbnak számító globális divatfővárosok, pl. Hong Kong, London vagy Los Angeles sem maradnak le, együtt alkotva a 25 leggyorsabban dráguló város listáját.
Hatósági engedélyek: a hivatal nem húzhatja az időt?

Hatósági engedélyek: a hivatal nem húzhatja az időt? 

Akár egy évvel is rövidebb lehet az építési engedélyhez szükséges eljárási idő -. ígéri a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. Az építőipari beruházások felgyorsítására, az engedélyezések egyszerűsítésére tett erőfeszítések eredményeként mára több tucat eljárás esetében megszűnt a hatósági engedélyezés kötelme, az építőipari kivitelezésben pedig a tisztességes piaci magatartás jogszabályi feltételeit erősítették meg.
Az új kormány "kemény intézkedésektől sem riad vissza"

Az új kormány "kemény intézkedésektől sem riad vissza" 

A román parlament hétfőn jelentős többséggel bizalmat szavazott az új román kormánynak. A bizalmi szavazást megelőzően a kijelölt kormányfő ismertette a következő négy évre szóló kormányprogramot, amely az állami kiadások csökkentését helyezte kilátásba, a szociális kiadások megnyírbálása nélkül.
Bajnai: "Irány Románia és Oroszország!"

Bajnai: "Irány Románia és Oroszország!" 

Az egyre nagyobb méretű elbocsátási hullám megfékezésére a kormányzati elképzelések az új munkaerő felvétele után adott járulékkedvezménytől, a regionális válságkezelő alapon át a piacszerzésig terjednek. A bürokrácia visszaszorítása sokat adhatna ehhez, de e téren nem sok minden történt.
Szoros szavazáson a legkisebb nyert

Szoros szavazáson a legkisebb nyert 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 10 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfőn. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak
A Forma-1-et is elérte a válság

A Forma-1-et is elérte a válság 

Könnyen elképzelhető, hogy a gazdasági világválság következtében megcsappan a Forma-1-es sztárpilóták jövedelme.
Szorosabb kapcsolatban Indonéziával

Szorosabb kapcsolatban Indonéziával 

Indonéziában tartotta második ülését a magyar - indonéz gazdasági együttműködési kormányközi vegyesbizottság (GVB). A magyar küldöttséget Garamhegyi Ábel, szakállamtitkár, külgazdaságért felelős kormánybiztos, a GVB társelnöke, az indonéz delegációt Retno L.P.Marsudi, az Indonéz Köztársaság Külügyminisztériumának szakállamtitkára, társelnökként vezette.
Teendők a TEÁOR-kódokkal

Teendők a TEÁOR-kódokkal 

A TEÁOR-kódok és a szakmakódok átsorolását a 2009. évben teljesítendő adóbevallással egyidejűleg kell bejelenteni az adóhatósághoz - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
50 forintos benzinárat prognosztizálnak 2009-re

50 forintos benzinárat prognosztizálnak 2009-re 

Jövőre egy dollár lesz a benzin gallonjának (1 gallon=3,78 liter) átlagára az Egyesült Államokban, ahol ezért az idén júliusban még 4 dollárt kellett fizetni - véli az Alaron Trading Corp.

Ne feledje: adózási határidők szombaton! 

December 20-án lejár az adófeltöltés határideje, és egy nap maradt az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá való bejelentkezésre is.

Ellehetetleníti vállalkozásait a főváros 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ), az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. (KOFE Kft.), a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ), a Magyar Betonszövetség (MB), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), és a VOLÁN Egyesülés (VE) közösen levélben kereste meg a Főváros Közgyűlését az elhíresült "Behajtási Rendelet"-tel kapcsolatban.

Inkább átalakul, mintsem megszűnik a 13. havi bér 

Elmarad a közszféra januárra tervezett sztrájkja - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MR1 Krónika című műsorában péntek reggel.

Amire a következő években számíthatunk 

A lapok kedvenc műfaja az év végi körkérdés, hangvétele általában könnyed, igazodva a közelgő ünnepek és szilveszter hangulatához. Most, 2008 végén egy gazdasági lapban nehéz lenne ehhez igazodni. De maga a kérdés föltehető: vajon mit hoz a jövő? A Piac & Profitban miként az elmúlt években és idén is számos neves szakember szólalt meg, elemezve a magyar társadalom és gazdaság helyzetét. Közülük év végi kérdésünkre Békesi László, Czirják Sándor, Inotai András, Róna Péter és Vértes András válaszolt.

Újabb kétmilliárdot oszt szét a kormány 

2008-ban országosan 1364 település, tehát a helyhatóságok 43 százaléka kapott egyedi működési támogatást. Most 583 önkormányzat kap extra segélyt.

Válságkezelési források 

A bankok hitelkihelyezési kedvének visszatérését célozza a kormányzat lépése, hogy 450 milliárd forinttal növelték az állami kezességvállalási keretet. Elérhető az az ötvenmilliárd is, amelyből a bankok hívhatnak le pénzt a kkv-szektor hitelezése érdekében. Vidékfejlesztésre 400 milliárdnyi pályázati lehetőség nyílt.

12 millióval érdemes elindulni lakást venni 

Az Otthon Centrum előrejelzése szerint megfordulhat az elmúlt egy-két év látványos tendenciája, miszerint főként az egymással versengő bankok kedvező hitelkondíciói hatására, és az építési minőség általános javulásával párhuzamosan nőttek a lakásméret-igények. A hitelszigorításokkal nőhet a kisebb lakások iránti kereslet a következő évben.

Sok magyar fizetése emelkedik jövőre 

Legalábbis papíron, hiszen a kormány 2500 forinttal megtoldva, 71500 forintban állapította meg a jövő évi minimálbér összegét.

Veres: 2010-ig kell kibírni 

A konvergenciaprogram aktualizált változatának alappályája alapján 2010-től ismét növekedési pályára állhat a magyar gazdaság - állítja Veres János pénzügyminiszter. 2007 végén 3 millió 926 ezer főt foglalkoztattak, jövőre 0,6 százalékpontos csökkenés valószínűsíthető.

Az Apehnél 250 forint alatt a benzin literje 

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette honlapján az adózók által elszámolható januári üzemanyagárakat.

Kevesebb lesz a profit, több a bizalom? 

A bankszektort is érintő globális pénzügyi válság még javában tart, és a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a bankok sikeres működéséhez teljesen új irányokat kell szabni. Az operatív változtatások azonban nem elegendőek. Csak azok a bankok lehetnek sikeresek a válság után, amelyek a leggyorsabban és leghihetőbben építik újra az emberek elvesztett bizalmát - állítja az A.T. Kearney stratégiai tanácsadó cég tanulmánya.

"A kormányzat eddigi intézkedései meggyőzőek" 

A Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) közel fél éves fennállása alatt érdemi konzultáció és együttműködés valósult meg a kormányzat és a gazdasági szféra képviselői között mind a gazdasági válságot ellensúlyozandó, mind pedig az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdaság miniszter a fórum idei utolsó ülését követő sajtótájékoztatón 2008. december 16-án.

Mi történik velünk? 

A Piac és Profit Magazin decemberi számának tartalmából: Mi történik velünk? - Békesi László, Czirják Sándor, Inotai András, Róna Péter és Vértes András a válságról, Válságkezelési források - A beruházásihitel-lehetőségek után jön a forgóeszköz-finanszírozás, Elbocsátásihullám-törő - Kormányzati segítség a munkahelyek megtartásában, Informatika első kézből - Az IKT egy erős, aktív, korlátozott és intelligens állam megteremtéséhez szükséges eszköz, Példájuk követendő - Idén öten vehették át az Üzleti Etikai Díjat.

"Hadd fizessem készpénzben a félmilliót" 

A vállalkozók javasolják, hogy a vállalkozások között - a válság idejére - a kormány függessze fel a 250 ezer forintos készpénzfizetési korlátot - közölte Futó Péter, a MGYOSZ elnöke a Gazdasági Egyeztető Fórum keddi ülésén.

10 tipp, hogy ne menjünk tönkre 

A Deloitte Könyvvizsgálói üzletága összeállított egy tíz elemű szempontrendszert, amelynek alapján a vállalkozásoknak érdemes felülvizsgálniuk a működésüket a megváltozott pénzügyi és gazdasági környezetben. A felülvizsgálat alkalmas arra, hogy a cégek felmérjék a helyzet negatív hatásaival szembeni érzékenységüket, hiszen kiderül, hogy a vállalatoknak mely területeken kell lépniük. Megfelelő túlélési stratégia kidolgozásával pedig a negatív hatásokat minimalizálhatják, vagyis ahelyett, hogy a csodát várják, cselekvéssel komoly versenyelőnyökhöz is juthatnak.

Jó tudni: 120 változást tervez az APEH 

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kedden ismertette 2008-2012. közötti középtávú stratégiai tervét, amelynek címe: "Szolgáltató adóhatóság".

A falu lépett: adócsökkentés mindenekelőtt 

Az iparűzési adó mértékének 3 ezrelékes csökkentéséről döntött a mosonszolnoki önkormányzat a helyi cégek talpon maradása és a munkahelyek megtartása érdekében - írja a Kisalföld keddi száma.

"Felelőtlenség az ekkora fizetésemelés" 

Nem ért egyet az Országos Érdekegyeztető Tanács december 12-i ülésén kötött megállapodással a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mert szerintük a megállapodásban szereplő keresetnövelési mérték jelentős reálkereset-növekedést eredményezne, amit a mostani körülmények között felelőtlenségnek tartanak.

Elfogadták a költségvetést 

Elfogadta az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényt hétfőn, 209 igen, 171 nem szavazattal, tartózkodás nélkül. A jogszabály a központi költségvetés 2009. évi bevételi főösszegét 8.300,2 milliárd forintban, kiadási főösszegét 8.961 milliárd forintban, hiányát 660,8 milliárd forintban állapítja meg.

Nincs többé extra adó a luxusotthonokon 

Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint alkotmányellenes a luxusadóról szóló törvény, ezért a testület hétfőn megsemmisítette a helyi adókról szóló törvény egy részét és magát a luxusadóról szóló törvényt - közölte a testület.

Mit csinált korábban a szóvivő? 

Nagy dilemma egy szervezet életében, hogy a szóvivői munkát kire bízza: egy kommunikatív háttérmunkásra vagy egy PR-ban képzett szakemberre. Erről kérdezte a HR Portál Dr. Kathi Attilát (Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság), Sipos Jenőt (Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága), valamint Győrfi Pált (Országos Mentőszolgálattól).

Ne csodálkozzunk: Magyarország a leggyengébbek közt 

Magyarország jövőre, több vezető ipari hatalommal, illetve más kelet-európai EU-tagállamokkal együtt a világ húsz leggyengébben teljesítő gazdasága között - e mezőnyön belül azonban még a mérsékeltebb visszaesést átélők sorában - lesz, áll londoni elemzők friss jövő évi előrejelzéseiben.

Ilyen még nem volt! Egy euró alatt a font! 

A lélektani határnak tekintett egy euró alá süllyedt számos kiskereskedelmi pénzváltó helyen a font sterling egységének árfolyama, és ez szakértői vélemények szerint most már komolyan felveti Nagy-Britannia eurócsatlakozásának szükségességét.

Titokzatoskodnak, hogy emelkedjen az ár... 

Az OPEC elnöke szerint a szervezet tagjai egyetértésre jutottak azzal kapcsolatban, hogy csökkenteni kell az olajtermelést. Az olajkartell szerdai ülésén magas rangú orosz kormányzati illetékesek is részt vesznek - tette hozzá.

Veres: "van jövője a dohánynak" 

Van jövője a magyarországi dohányiparnak, az évszázados hagyományra visszatekintő tevékenységből pedig komoly adóbevétele származik a mindenkori pénzügyminisztériumnak - mondta Veres János, a szaktárca vezetője szombaton a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt. beruházásának átadásán az MTI-nek.

Adóamnesztia: komoly ajándék vállalkozóknak a kormánytól 

Nem csak az offshore cégek tulajdonosainak kedvezett - erősen vitatható húzással - a jövő évi adótörvényekben a parlament. - írja a Népszabadság mai összeállításában. Sokkal többeket érint, hogy most kedvezményes adókulcs és adójogi büntetlenség mellett lehet legalizálni a csak papíron létező tagi hiteleket is.

Bush utolsó lépéseként megmenti az autóipart? 

A Fehér Ház pénteken jelezte: kész arra, hogy segítséget nyújtson a csődközeli állapotba jutott detroiti autógyáraknak. Dana Perino szóvivő közölte, hogy a kormány kész közbeavatkozni és megmenteni az amerikai autóipart az összeomlástól, miután előző éjszaka összeomlottak az autógyárak megsegítését célzó mentőcsomagról folytatott egyeztetések.

Az uniós lépett: 53 ezer milliárd élénkítésre 

Példa nélküli gazdaságélénkítési programot fogadott el az Európai Unió a pénteken befejeződött állam- és kormányfői találkozón, összesen 200 milliárd euró értékben - jelentette be az elnöklő francia államfő a csúcsértekezletet lezáró sajtótájékoztatóján.

17 hónapja a víz alatt... 

A pénzügyi válság már tizenhét hónapja tartja víz alatt a feldolgozóipart, amely egyre gyakrabban szegezi segélykérő tekintetét a hazai törvényhozókra. A beszerzői menedzser indexek Európában, Oroszországban, Kínában és a Dél-afrikai Köztársaságban rekord alacsony számokat mutatnak, míg az USA legújabb értékei szerint sem remélhető a közeljövőben javulás. - írja elemzésében a Capital Partners.

A siófokiaknak nincs miért aggódniuk? 

Siófok tízmilliárd forintnyi megkezdett és tervezett beruházásairól tartottak tájékoztatót helyszíni bejárással pénteken a helyi önkormányzat, a befektetők és a kivitelezők képviselői

Bajnai: lesz pénz 

Várhatóan még 4-5 pénzintézet csatlakozik január közepéig, az elmúlt hetekben meghirdetett hitelprogramokhoz a már csatlakozott két bank példáját követve, így 2009 első hónapjaiban javulhat a magyar vállalatok finanszírozása - mondta Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az Országos Kereskedelmi Szövetség Kereskedelem 2009 konferenciáján.

Sok múlhat egy jó könyvelőn 

Válság idején nem csak a HR osztályra hárulnak többletfeladatok, a pénzügyi szakembereken is sok múlik, hogy elhárítsák a cég likviditási gondjait. A megfelelő könyvelő, pénzügyes kiválasztása azonban komoly szakmai tudást igényel, így csak néhány fejvadász cég, illetve újabban könyvvizsgáló társaság próbálkozik meg vele. "A válságot éppen ezért még nem érezzük - árulta el a HR Portalnak Jamniczky Andrea, a BDO Forte HR igazgatója -, a személyzeti tanácsadás üzletág vezetője, a jó pénzügyi szakemberek közvetítésére ugyanúgy van igény, mint ősz elején."

10 milliárddal kéne segíteni a kis cégeket a hiteltörlesztésben 

Az IPOSZ 10 milliárd forintos alap létrehozását kezdeményezi, hogy segítse a bajba jutott mikro- és családi vállalkozások hiteltörlesztését.

Az egész magyar bankrendszert leminősítik? 

Felülvizsgálat alá vette leminősítés valószínűsítésével a magyar bankrendszer országkockázati osztályozását a Standard & Poor's, a romló gazdasági környezetre hivatkozva.

Havi kétmillió: közepesen keres egy magyar csúcsvezető 

A Magyarországon működő német vállalatok 2009-ben átlagosan 6,2%-os béremelést terveznek, ezt mutatja a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Bécsben működő Kienbaum vezetői tanácsadó cég aktu-ális javadalmazási felmérése. A folyó évben a bérek és fizetések tényleges emelkedése átlagosan 8,5%-ot ér el, és ezzel kismértékben meghaladja a Kamara által a gazdaság egészére előrejelzett 7,8 százalékot.

Hazaküldené a lakosság tizedét a munkaügyi tárca 

A munkaügyi tárca tervei szerint 2013-ig megdupláznák a távmunkában dolgozók arányát, amely így a foglalkoztatottak 4-5 százalékáról 8-10 százalékára emelkedne - mondta Simon Gábor, a szaktárca államtitkára, a Távmunka Tanács elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Jön a 10 százalékos alapkamat? 

A decemberi ülésen újabb kamatcsökkentés várható, ezért elképzelhető, hogy az alapkamat 10 %-os szinten búcsúztatja az óévet - elemez a Generali Alapkezelő.

Az EBRD mentőövet dobott Kelet-Európának 

Jóváhagyta jövő évi válságfinanszírozó költségvetését a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely minden eddiginél nagyobb értékű új finanszírozással kívánja segíteni a globális válságtól súlyosan érintett közép- és kelet-európai térséget, visszafordítva a már jó ideje megkezdett "kivonulási" folyamatot a fejlettebb közép-európai EU-tagállamokból.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo