Van ilyen: nem a magyarok a legpesszmistábbak

Közép-Európában a csehek látják a legsötétebb színekben gazdaságuk helyzetét - derült ki abból a felmérésből, amelyet a prágai CVVM közvélemény-kutató intézet készített Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában.

A cseh gazdaság helyzetét a megkérdezett cseh állampolgárok majdnem 70 százaléka minősítette rossznak, míg Szlovákiában ez az arány meghaladta a 60 százalékot. Magyarországon a megkérdezettek nem egészen 60 százaléka vélte úgy, hogy rossz helyzetben van az ország gazdasága. A legkevésbé kritikusak a lengyelek voltak, ahol csak a megszólított személyek 35 százaléka állította, hogy az ország gazdasága rossz állapotban van.

Ugyanakkor a lengyelek több mint 20 százaléka azt nyilatkozta, hogy az ország gazdasága jó állapotban van. Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában ez az arány mindenütt öt százalék alatt maradt. Nagyon jó minősítést a gazdaságnak senki sem adott egyetlen országban sem.

A CVVM emlékeztet: 2008 végén a csehországi hivatalos előrejelzések nagyon pozitív gazdasági fejlődést ígértek 2009-re, de ennek az ellenkezője következett be, s a gazdasági növekedés nagymértékben visszaesett. Ennek megfelelően változott a cseh lakosság véleménye is a gazdaságról, s egyre kritikusabbá vált. A háztartások anyagi körülményeinek értékelésekor a felmérésben a magyarok voltak a legpesszimistábbak: a megkérdezettek majdnem fele azt állította, hogy anyagi körülményei rosszak, míg 6 százalék azokat jónak minősítette.

A jövőt illetően a magyarok nem bizakodóak

A legoptimistábbak ezen a téren is a lengyelek voltak. A megkérdezett lengyelek majdnem 40 százaléka jónak minősítette családja anyagi körülményeit, s csak 14 százalék rossznak. A csehek és a szlovákok mintegy 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy családja anyagi körülményei rosszak. Ugyanakkor a csehek több mint harmada és a szlovákok negyede azt mondta, hogy jó anyagi körülmények között él.

Ami a jövőt illeti a legnagyobb pesszimizmus Magyarországon mutatkozott: a megkérdezettek több mint 40 százaléka helyzetének romlására számít. Szlovákiában ez 36 százalék, Csehországban 25 százalék, míg Lengyelországban 12 százalék. Ugyanakkor minden országban nagyjából 20 százalék optimista, s úgy véli, szebb lesz a jövő, javulni fog anyagi helyzete. A CVVM tavaly novemberben készítette a felmérést.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo