Orbán már látja az "okos országok" csoportját

Orbán Viktor szerint a Fidesz az az erő, amely képes politikai formát adni annak a mélyreható változásnak, amelyre Magyarország készül. A Fidesz elnöke hétfőn az Osztrák Gyáriparosok Szövetségének bécsi rendezvényén tartott előadást.

Az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: "elköteleztem magam, hogy jelentősen megújítjuk Magyarországot, mély változásokat viszünk véghez". Mint fogalmazott, a változás kiszámítható, biztonságos lesz, hiszen egy olyan politikai erő hajtja végre, amelynek már van tapasztalata. A Fidesz gazdaságpolitikájával kapcsolatban arról beszélt, hogy jelentős változásokra kell számítani: nem egyszerűen az intézkedések lesznek mások a jelenlegieknél, hanem a gondolkodásmód.

A Fidesz kormányra kerülése esetén a gazdaságpolitika elsőbbséget fog adni az értékteremtő, munkahelyteremtő, termelő beruházásoknak - ismertette az előadásában elhangzottakat. Hozzátette, az embereket is arra szeretné ösztönözni, hogy vállaljanak munkát, hozzanak létre értéket. Orbán Viktor szerint már kirajzolódik azoknak az európai országoknak a csoportja, amelyeket ő az "okos országok csoportjának" nevez. Ezek minden erővel a gazdaság beindításán dolgoznak, mert felismerték, hogy termelő beruházások nélkül, valamint az ezek által létrehozott munkahelyek nélkül nem lehetséges a pénzügyi problémákat sem kezelni - mondta.

Az MTI azon kérdésére, hogy mit kell érteni a választások után szükséges "rendkívüli intézkedések" alatt, Orbán kifejtette, azonnal el kell zárni az összes "korrupciós pénzcsapot": tanácsadói szerződéseket kell befagyasztani és felmondani, a végkielégítések gyakorlatát azonnali hatállyal be kell szüntetni, az indokolatlanul felvett végkielégítéseket pedig vissza kell szedni. Vagyis el kell zárni a költségvetés körül minden olyan csatornát, amelyen ma az emberek pénze elszivárog - jegyezte meg. Hangsúlyozta, a felesleges bürokratikus eljárások alól is mentesíteni kell az embereket, a vállalkozásokat és a családokat. Ezeket egy azonnali, gyors intézkedési csomagban gyűjtik majd össze - közölte.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo