Mostantól kevesebb lesz az elbocsátás?

Kissé javulhat a foglalkoztatási helyzet a második negyedévben, mivel az előző negyedhez képest kevesebb munkaadó tervez elbocsátást a Manpower munkaerő-piaci előrejelzése szerint - mondta Kiss Judit, a Manpower Magyarország vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

 

ÁFSZ adatok
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legutóbb közölt munkaerőpiaci adatai szerint 2010 februárjában 20 cég, összesen 1.263 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítést jelentett be a munkaügyi központok kirendeltségein. Az előző hónaphoz képest 511 fővel, 68 százalékkal nőtt a bejelentett elbocsátandó létszám. Az egy évvel korábbi, 2009. februári bejelentések létszámtartalmához képest azonban jelentős, 74 százalékos csökkenés volt.

A munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a munkáltatók 70 százaléka nem tervez munkaerő-felvételt, de elbocsátást sem, míg 13 százalék elbocsátásokkal számol, 10 százalék pedig a létszám bővülését várja a következő három hónapban - ismertette Kiss Judit. A Manpower így számolt, második negyedévre vonatkozó munkaerő-piaci mutatója mínusz 3 százalékon áll, szemben az első negyedéves mínusz 7 százalékkal.

A Manpower 753 magyarországi munkaadó megkérdezésével készítette el reprezentatív felmérését, amelynek során azt kérdezte a résztvevőktől, hogy hogyan látják saját vállalatuknál a munkaerő létszámának alakulását a következő negyedévben.

Kiss Judit szerint az elhúzódó válság miatt óvatosabbak lettek a munkáltatók a munkaerő-felvételeket illetően, a kilábalás szempontjából ezért fontos lenne egy kiszámíthatóbb szabályozási környezet, amely jobban ösztönözné a cégeket a létszámbővítésre, így azok kevésbé halogatnák a döntéseket.

Északon a legrosszabb a helyzet

Régiós összehasonlításban a következő negyedévben csak a dél-dunántúli és észak-alföldi régióban lett pozitív a munkaerőpiaci mutató: 5, illetve 2 százalék. A többi régióban az alkalmazotti létszám csökkenésére utalnak a munkáltatók előrejelzései. A legpesszimistábbak az észak-magyarországi munkaadók: itt -15 százalék a munkaerőpiaci mutató értéke a második negyedre vonatkozóan.

Az előző negyedévhez képest a nyolc régió közül hatban javultak a munkaerő-felvételi kilátások, a legnagyobb, 11, illetve 10 százalékpontos javulást a Nyugat-Dunántúlon és az Észak-Alföldön mérték - mondta Kiss Judit. Budapesten az előrejelzés enyhe, 2 százalékpontos csökkenést mutat.

Nehéz több nyelvet beszélő munkatársat találni

A felmérés iparági eredményeiből kiderül, hogy a gyártásban és termelésben -9 százalékra hanyatlottak a foglalkoztatási kilátások, ez pedig 14 százalékponttal gyengébb mint az előző negyedévben. Az építőiparban -6 százalék a mutató értéke, míg a többi szektorban az első negyedévhez képest vagy növelik, vagy szinten tartják állományukat a munkaadók.

A közmű szektor, valamint az idegenforgalmi ágazat munkáltatói létszámbővítést terveznek a következő negyedévben, ezenkívül a különböző call centerek és szolgáltató központok is arról számolnak be, hogy egyre nehezebben találnak több nyelven beszélő munkaerőt - ismertette Kiss Judit.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo