A Széchenyi-kártya ellenállt a válságnak

A gazdasági-pénzügyi krízis ellenére továbbra is sikeres a vállalkozók körében a Széchenyi Kártya, ezidáig országszerte 125 ezer ilyen plasztiklapot adtak át, és általuk 726 milliárd forint hitelt helyeztek ki - hangzott el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Vállalkozók Országos Szövetsége csütörtöki miskolci rendezvényén.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Bihall Tamás, a kamara elnöke a megye gazdaságfejlesztési stratégiájáról szólva hangsúlyozta, hogy partnerekre van szükség a kamara által kidolgozott stratégia megvalósításához, amely egy élhető és fejleszthető gazdasági környezet kialakítását célozza. Jelenleg ugyanis az egy főre jutó GDP az országban itt a legkisebb, és egy leszakadó régió képét mutatja, ugyanakkor a beruházási teljesítmény igen alacsony. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 12 ezer Széchenyi Kártyát igényeltek, és általa 54 milliárd forint hitelt helyeztek ki.

Martini Ferenc, a konstrukciót működtető KA-VOSZ Zrt. pénzügyi vezetője azt mondta: a gazdasági válság idején ismét ráirányult a figyelem a Széchenyi Kártyára, a program hiányában még több munkahely szűnt volna meg, és több vállalkozás ment volna tönkre.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo