Sávolyi MOTO GP-pálya: "nem megnyugtató kockázatkezelés"

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium  (NFGM) úgy döntött, hogy nem köt szerződést a beruházóval a Sávolyra tervezett magyarországi MOTO GP pálya megépítésére.

Az MFB az NFGM-el egyetértésében  úgy látja, hogy egy ilyen nagy volumenű beruházás állami hitellel való fejlesztésének esetében széleskörű pénzügyi, jogi garanciarendszerre van szükség. Ez összetett garanciarendszer összességében nem áll fenn. 

A Bank a beruházással kapcsolatos üzleti kockázatról több alkalommal egyeztetett a beruházóval. A tárgyalások végén világossá vált, hogy a beruházó nem tudja vállalni az MFB által támasztott feltételeket. Az MFB és az NFGM a kockázatok kezelésére nem kapott megnyugtató megoldási javaslatokat a beruházótól.

A magyar kormány ugyanakkor elkötelezett a sávolyi Moto GP pálya megvalósulása mellett. Magyarország, a magyar gazdaság és turizmus valamint a balatoni régió számára alapvetően fontos, hogy a sávolyi pálya és ahhoz hasonló beruházások megvalósuljanak. A beruházások jelentős fellendülést hozhatnak a település és a régió turisztikai és szolgáltatóiparának, a helyi kis- és középvállalkozásoknak. A pálya és az azt övező létesítmények felépítése, karbantartása és a megnövekvő turizmus pedig új munkahelyeket teremthetnek, amely segítenek a térség foglalkoztatási problémáinak felszámolásában is. A hazai MotoGP futamok és a Balatonringen megrendezésre kerülő egyéb programok növelhetik Magyarország turisztikai vonzerejét és erősíthetik az országimázst. A sávolyi pálya újabb, jelentős lendületet adhat a hazai motorsportnak is.

A fentiek miatt a kormány  továbbra is fenntartja, hogy amennyiben a beruházó más finanszírozási konstrukcióban meg tudja valósítani a sávolyi Moto GP pálya megépítését, akkor kész állami kötelezettséget vállalni a versenyek megrendezéséhez szükséges jogdíjak biztosítására.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo