Andor semmi jót nem ígér

Tovább fog növekedni idén a munkanélküliség az Európai Unióban, ezért társadalmi feszültségekre lehet számítani - mondta Andor László foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztos osztrák újságíróknak Brüsszelben.

A Der Standard keddi beszámolója szerint a nemrégiben létrejött új Európai Bizottság magyar tagja különösen fontosnak tartja, hogy tiszteletben tartsák a munkanélküliek jogait. Andor szerint nem szabad túl korán véget vetni a válsághoz fűződő konjunkturális intézkedéseknek, "máskülönben az egész hiábavaló volt". Nem biztos, hogy szabad ezeket 2011-ben kifutni hagyni - mondta a hétfői sajtóbeszélgetésen. Annak ellenére, hogy némi javulást lehet tapasztalni, nem szabad még "lazítani", ezt mutatja a görög gazdasági helyzet is. Andor szerint attól lehet tartani, hogy a görög válság futótűzként átterjed más földközi-tengeri országokra.

Beszélt arról is, hogy véleménye szerint a bankválság költségeit nem lehet egyedül az adófizetőkre terhelni. "Ha most felkaroljuk a pénzügyi szektort, akkor a jó időkben nagyobb felelősséget kell elvárni tőlük" - mondta. A Kurier című lap cikke kitért arra is, hogy a biztos véleménye szerint nem alkalmas az idő mélyreható nyugdíjreformokra, mert azok csak rontanának a helyzeten. Nyugdíjreformokra szükség van Andor szerint, de nem most - írta a lap.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo