Szomorú helyzet: 80 százalékos visszaesés az építőiparban

Az építőipari mikrovállalkozások teljesítménye az idén január-februárban 78-80 százalékkal esett vissza az utolsó jó évnek számító 2006 azonos időszakához képest - mondta Vonnák Sándor, az Építőipari Kis- és Középvállalkozások Szövetségének elnöke az MTI-nek.

A tagság körében végzett felmérésük szerint ennél valamelyest kedvezőbb lesz a helyzet az idei év egészére nézve, mivel az idei év elején a szezonális tényezők még befolyásolják a teljesítményt - tette hozzá.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az építőipari termelés volumene a korábbi években megfigyelt csökkenést folytatva 2009-ben 4,3 százalékkal maradt el az előző évitől. Az építőipari mikro cégek termelése ennél jóval nagyobb mértékben zsugorodott. A KSH adatsora szerint az épületek építésének visszaesése a lakásépítéseken, a kereskedelmi és az irodaépületek építésén megfigyelt csökkenés következménye volt. Az egyéb építmények építésében a 2008 második felétől kezdődő emelkedés csaknem 2009 végéig folytatódott. A növekedés forrásai az út- és autópálya-építések, a 4-es metró munkálatai, a távvezeték-építések, valamint a vasútfelújítások voltak az elmúlt évben.

Lánctartozás és képzési gondok

Az Építőipari Kis- és Középvállalkozások Szövetségének - amely az IPOSZ egyik szakmai szervezete - az építőipari mikro vállalkozások helyzetéről készített elemzése szerint az ágazat válsága Magyarországon nem a gazdasági válság hatására kezdődött, hanem már 2006-ban is érezhető volt. Adataik szerint megtorpant a magánlakás építkezés, folyamatosan csökkentek az önkormányzati beruházások, és ez a tendencia azért fájdalmas, mert az építőipari mikro cégek megrendelői ebből a körből kerülnek ki - mutat rá a szövetség. Az építőipari mikro vállalkozásokat jelentősen érintette a  lánctartozás, amelynek szakmai körökben becsült értéke 500 milliárd forint lehet.

A szövetség szerint az ágazat egyik legnagyobb gondja, hogy nem oldották meg a kézműves alapon működő szakképzést az építőiparban. Vonnák Sándor elmondta: a szövetség az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottságban rendszeresen szorgalmazza a szakképzés javítását, az építőipar vállalkozói környezetének a javítását.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo