Gazdaság


Kik járnak jobban a családi adókedvezménnyel?

Kik járnak jobban a családi adókedvezménnyel? 

A legtöbb család nem, vagy csak részben tudta érvényesíteni a családi adókedvezményt, ezért döntött a kormányzat a lehetőség kiterjesztéséről. Az RSM-DTM annak számolt utána, milyen jövedelmű, hány gyermekes családok járnak jól a kedvezmény kiterjesztésével.
Új jogszabály az erdőkről

Új jogszabály az erdőkről 

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter rendeletet hozott a 2013. évi körzeti erdőtervezésre vonatkozó alapelvekről, valamint az érintett tervek alapján folytatott erdőgazdálkodásról.
Hová tegyük a pénzünket?

Hová tegyük a pénzünket? 

Megjelent a Piac&Profit legújabb száma, benne hasznos információkkal a bankbetéteket kiütő befektetési alapokról. Foglalkozunk azzal, hogy milyen az igazán jó alkalmazott, tippeket adunk az eredményes prezentáció elkészítéséhez és segítünk átlátni a felszámolási eljárás menetét.
Túl a mélyponton a kiskereskedelem

Túl a mélyponton a kiskereskedelem 

Mérsékelten korrigálta a Központi Statisztikai Hivatal a július elején közölt előzetes májusi kiskereskedelmi adatot. Az eladások 2,2 százalékkal bővültek az esztendő ötödik havában, a korrekciót a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok fogyasztásának a gyorsbecslésben közöltnél lassabb növekedéséből okozta.
Kiszámíthatóság, előzetes konzultáció - ha ez lenne, bizalom és befektető is lenne

Kiszámíthatóság, előzetes konzultáció - ha ez lenne, bizalom és befektető is lenne 

A kiszámítható gazdasági környezet és a gazdasági szereplőkkel folytatott előzetes konzultáció állíthatná helyre a befektetők bizalmát a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) idei, Bizalom és hitelesség címet viselő jelentése szerint, amelyet a szervezet tagjai csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón ismertettek.
Többet keresünk, de kinek jut belőle?

Többet keresünk, de kinek jut belőle? 

Májusban tovább nőttek a bérek. Az alacsony inflációval párosulva azt is megállapíthatjuk, hogy a reálkeresetek is emelkedtek. A részletes adatokat áttekintve azonban azt látjuk, hogy a közszféra miatt alakultak így az adatok. Az állam hízik, a vállalkozásoknál ehhez még hiányoznak a szükséges feltételek.
Kilőtt az építőipar

Kilőtt az építőipar 

2013 májusában az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés májusi növekedéséhez – a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett – az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá.
Hiába húz a járműgyártás

Hiába húz a járműgyártás 

Májusban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a híradástechnikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet esése miatt, amelyek hatását a járműgyártás bővülése nem tudta ellensúlyozni.
Tovább lassult a mezőgazdasági árak emelkedése

Tovább lassult a mezőgazdasági árak emelkedése 

A mezőgazdasági termékek termelői ára májusban 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az áprilisi 11,5 százalékos növekedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közös érvényesülés a természetes verseny ellenére

Közös érvényesülés a természetes verseny ellenére 

Minden korábbinál erőteljesebb mértékben kerültek előtérbe a különböző összefogások az üzleti életben. Ezek minősége és mennyisége az egyik sarokpontja a sikernek. A tőkebevonástól, a beszerzéstől és a marketingtől a kutatás-fejlesztésen át a HR-ig, illetve a munkatársak képzéséig, az üzleti élet minden területére jöttek már létre klaszterek. A lényeg, hogy az így tömörülő, azonos ágazatban működő vállalkozások találjanak egy közös érdeket, és ennek rendeljék alá a versenyszemléletet.

Lomha még az infláció - meddig? 

Mérsékelten emelkedtek a fogyasztói árak júniusban: a háztartási energiaárak erőteljes csökkentése továbbra is erős nyomást alatt tartja az inflációt. Az éves árváltozás üteme megfelel az elemzői várakozásoknak, a jövőt illetően vannak ugyanakkor kérdőjelek.

Újabb gyenge májusi adat 

A kiugró áprilisi külkereskedelmi adatok után csökkenésről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusra. Bár az elemzők átmenetinek tekintik az egyenleg romlását a hír nem túl megnyugtató azt figyelembe véve, hogy nem ez az első kedvezőtlen májusi makroadat.

Legyen második esély a tisztességes vállalkozásoknak! 

Konzultációt indított az Európai Bizottság az üzleti kudarccal és a fizetőképtelenséggel kapcsolatos európai megközelítésről, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy az egészséges vállalatok segítséget kapjanak a túléléshez és a tisztességes vállalkozók második esélyhez jussanak, tiszteletben tartva ugyanakkor a hitelezők jogát ahhoz, hogy pénzüket visszakapják.

Hosszú még az út a válság végéig 

A bizonytalan világgazdasági kilátásokkal összefüggésben az MFB elemzői óvatos prognózist fogalmaztak meg friss makrogazdasági kitekintőjükben: rekord alacsony infláció mellett a GDP fél százalékkal bővülhet az idén.

Kevesebb a munkanélküli Magyarországon 

A második negyedévben jelentősen, mintegy 42 700-zal csökkent a munkanélküliek száma az első negyedévhez képest, ami főként szezonális hatásoknak tudható be - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) saját becslésére hivatkozva.

Megbotlott az ipar májusban 

Májusban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, az előző havinál 1,3 százalékkal volt kisebb a kibocsátás a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint. A munkanaphatástól megtisztított májusi éves index megegyezik a kiigazítatlannal.

Szövetkezet: nem átkos, hasznos! 

A szövetkezetek döntő többsége ma több mint vállalkozás: küldetésükben társadalmi feladatokat is ellátó szervezetek. A versenyszférában vagy a szociális gazdaságban egyaránt fellelhetők, és jelen vannak a civil szférában is. A tagjai a tulajdonosok, akik a fogyasztókból, termelőkből, illetve a szövetkezeti dolgozókból állnak.

Beindult a lakossági fogyasztás 

Májusban tovább nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A 2,5 százalékos bővülés elsősorban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem, illetve az üzemanyag-értékesítés emelkedésének volt köszönhető. A pozitív trend elemzői várakozások szerint az esztendő hátralévő részében is megmaradhat.

Minimális változás a zuhanás után 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke: 50,8. A korábbi júniusokkal összevetve az idei érték alulmúlja a hosszú távú átlagot (51,7), és az elmúlt három év átlagát is (52,2). A felmérésben vizsgált részindexek négy kivétellel növekedtek májushoz képest. A foglalkoztatottságindex értéke 50,0 pont fölött volt 2013 január-áprilisban, de az elmúlt két havi érték már szűkülésre utal.

Éjféltől megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon 

2013. július 1-jén hétfőn 0.00 órától a Horvát Köztársaság csatlakozik az Európai Unióhoz. A leglényegesebb változást a vámhatár megszűnése jelenti.

Államosítás másképpen? Így osztják újra a piacokat  

A kormány unortodox gazdaságpolitikájának szerves része az állami beavatkozás szélesítése, esetenként a tág értelemben vett államosítás. Első lépésként a jogi és gazdasági feltételek megváltoztatásával új feltételrendszert teremtenek, ezzel alapvetően megváltoztatják a meglévő tulajdonosi struktúrákat.

Több pénz jut a fiataloknak és a kkv-knak az uniós kalapból 

Megállapodtak a héten az unió tagállamainak politikusai a következő hétéves költségvetésről. Több forrás jut a kkv-szektornak, kiemelt figyelmet kap a fiatalok munkanélkülisége. Az agrárpénzeken belül előnyt élveznek a fiatal gazdák, a kistermelők és a környezetbarát gazdálkodók.

Többen dolgoznak, de nem a fiatalok közül 

Március–májusban a munkanélküliek száma 461 ezer, a munkanélküliségi ráta 10,5 százalék volt. A munkanélküliek száma 25 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Fordulat nincs, de „technikai értelemben” a recessziónak vége 

A magyar gazdaság reálfolyamatai lényegében a GKI által előrejelzett pályán haladnak. Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, ami azonban csak további megszorítások esetén ad lehetőséget választási költekezésre. A legújabb Varga-csomag – a régi eszközökkel – főleg ehhez csinál teret. A recesszió véget ért, de az év egészében csak „pozitív” stagnálás várható. A beruházások csökkenése folytatódik, a fogyasztás a reáljövedelmek emelkedése ellenére lényegében változatlan marad. Az amúgy is csökkenő infláció piacidegen eszközökkel való átmeneti leszorítása a korábban gondoltnál is radikálisabb. Ezt és a májusig kedvező nemzetközi pénzpiaci hangulatot kihasználva az alapkamat csökkentése is gyorsabb a vártnál. Előre tekintve egyre több kockázat halmozódik fel a magyar pénzpiaci folyamatokban. Az állam mind kiterjedtebb, növekedést gátló jellege erősödik, a magyar gazdasági pálya perspektívátlan.

Bizakodhatnak a kereskedők 

A fogyasztói várakozások az ország gazdasági helyzetének rövid távú optimista megítélése okán ugyan erőteljesen javultak, de a vásárlási hajlandóság egyelőre még stagnál. A munkanélküliségre és inflációra vonatkozó várakozások számottevően nem változtak, a család reáljövedelmének prognózisát és a hitelfelvételi kedvet illetően némiképp nőtt a borúlátás mértéke.

Újra csökkent az alapkamat 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal újabb történelmi mélypontot jelentő 4,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.

Javulóban a hangulat a gazdaságban 

Az áprilisi jelentős esés után májusban és júniusban is megugrott a GKI-Erste konjunktúra-index értéke, s ezzel folytatódott a trendjében 2012 őszétől tapasztalható emelkedés.

Hivatalosan is megszüntették a túlzottdeficit-eljárást 

Megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást - közölte pénteken Luxembourgban újságírókkal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az EU-országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) döntését ismertetve.

Az állam is beszáll a patikabizniszbe 

Ha a gyógyszerészek nem élnek a lehetőséggel, akkor az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga. A kormány hitelkonstrukciót is kidolgozott a gyógyszerészeknek, hogy többségi tulajdont szerezzenek a patikákban.

Brüsszel berágott a SZÉP-kártya miatt, a kormány sajnálja 

Újabb ügyben lépteti előre az Európai Bizottság a Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat: a béren kívül adható juttatások ügyében az Európai Bírósághoz fordul Brüsszel.

Meglepetésre több volt a borítékban 

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A bruttó átlagkereset 226 700 forint volt.

Felpörögnek a csarnoképítők 

Magyarországon újra építtetnek gyártócsarnokokat a hazai vállalatok, bár a fejlesztések motorját az uniós pályázati források adják. Szakértők szerint megkezdődött a kilábalás, a piac egy-másfél éven belül a 2007–2008-as volumen 70-75 százalékán stabilizálódhat. A KSH legfrissebb adatai szerint jelentősen nőtt az építőipari termelés.

Céges kocsival menne nyaralni? Erre ügyeljen! 

A nyár elérkeztével a nyaralási szezon is kezdetét veszi; sokan indulnak rövidebb vagy hosszabb útra autójukkal. Indulás előtt azonban nem szabad kihagyni a gépjármű műszaki állapotának ellenőrzését és a megfelelő dokumentumok beszerzését, ugyanis egy esetleges meghibásodás vagy baleset – különösen külföldön – sok bosszúságot okozhat.

Verseny a legkedveltebb borvidéki település címért 

Az idén is megrendezik június 15. és szeptember 8. között a borvidéki települések versenyét, a Koccintást. Mintegy 600 borvidéki település indulhat a megmérettetésben.

Egyre több nő dolgozik, de még mindig nem elég 

A női foglalkoztatás szempontjából kiemelkedő év volt a tavalyi, a nők foglalkoztatási rátája 52 százalék fölé emelkedett, amire húsz éve nem volt példa - mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos. A női vezetők arányán lehetne még javítani.

Vevőcsalogató tippeket adunk! 

Megjelent a Piac&Profit júniusi száma, vevőcsalogató tippekkel, etikus biznisz sztorikkal, és a részletekkel, hogyan juthatunk hozzá a kedvezményes, 2,5%-os hitelhez! Segítünk abban is, hogy hogy használjuk ki a mobilforradalmat a cégünk javára, vagy hogyan lássuk meg az üzleti lehetőséget abban, amink van.

Ilyen is van: a kevesebb pénz is elég volt májusban 

A vártnál mérsékeltebben emelkedett az infláció májusban éves összehasonlításban. Az előző hónaphoz képest átlagosan csökkentek a fogyasztói árak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

Nem hagyja magát az elveszett generáció 

Budapest szívében, az Akváriumban tartotta meg „Első nagy céges buliját“ a Profession.hu. A szerda délutáni eseményen pontos képet kaphatott mindenki arról, hogy mit várnak a pályakezdők az első munkahelyüktől és mi az, amit a munkáltatók keresnek bennük. A Coca-Cola, a Nestlé, a Tata, a Citibank, az AVIS, a GE Healthcare, a British Telecom, az NNG, a Nokia Siemens Network és a Kelly Services is konkrét pozíciókkal és programokkal érkezett, igazolva azt, hogy a nagyvállalatoknak szükségük van motivált és öntudatos fiatalokra. Sokan nem is tudják, hogy pont rájuk.

Nagyok a kihívások, de csökkent a pesszimizmus 

A Deloitte negyedik alkalommal készítette el félévente megjelenő felmérését Kelet-Közép-Európa vállalati pénzügyi vezetőinek körében, a régió gazdasági kilátásaira vonatkozóan. A 12 ország részvételével zajlott felmérés mind vállalati, mind általános pénzügyi és gazdasági kilátások terén részletes képet nyújt a pénzügyi vezetők várakozásairól.

Távolról szép csak a magyar növekedés 

Európa egészével összevetve szép teljesítményt mutatott fel a magyar gazdaság az első negyedévben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma publikált részletes adataiból azonban az derül ki, hogy ez csupán a mezőgazdaság és az építőipar teljesítményének köszönhető. Minden más ágazatban visszaesést mértek.

Túl sokan dolgoznak feketén 

A Policy Agenda szerint a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülésünk érdekében a kormányzat több olyan döntést hozott, amely visszafogta a gazdaság teljesítőképességét, ez pedig együtt jár azzal is, hogy a foglalkoztatottak száma nem növekedett érdemben, és az adatok is tükrözik, hogy nem éppen kedvező irányban rendeződött át a munkaerőpiac.

Beindult a fogyasztás áprilisban 

A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom áprilisban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint.

Nem hozott fordulatot a tavasz 

Az export mérsékelten nőtt, az import esett márciusban. A gazdasági növekedésre is hatást gyakorló elmozdulás azonban még várat magára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) részletes adatai szerint.

Megjött az első rossz adat májusról 

Habár sorozatos felmérések azt tanúsítják, hogy javulóban van az üzleti hangulat Magyarországon, a BMI index májusban sok éve nem látott mélységbe zuhant. A vállalkozások többsége áprilishoz képest kedvezőtlenebb folyamatokról számolt be.

Komoly ára van a magyar sikertörténetnek 

A magyar gazdaság júniusban kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, ám ennek érdekében az elmúlt években bevezetett tíz új adó azonban akadályozza a gazdasági fejlődést. Az infláció és az alapkamat csökken, a költségvetés finanszírozási feltételei javulnak, de ez nagyrészt a nemzetközi pénzbőség következménye. A magyar gazdaság iránti politikai és befektetői bizalmatlanság tovább erősödik, a GDP idén csak stagnál.

Szakadtak a beruházások – nem költenek a cégek 

Az előző évhez képest 8,7, a tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva 3,8 százalékkal estek a beruházások Magyarországon 2013 első három hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. Az adat siralmas.

Zöld jelzést ad Brüsszel Magyarországnak 

Az Európai Bizottság (EB) azt javasolja az uniós tagállami kormányokat képviselő tanácsnak, hogy szüntesse meg a túlzott mértékű - GDP-arányosan három százalék fölötti - költségvetési hiány miatt Magyarország ellen folyó eljárást. Hazánkkal együtt 5 országra vonatkozóan hangzott el ilyen ajánlás. A végső döntés június 21-én születhet meg.

Évek óta nem voltunk ilyen jó hangulatban 

Az áprilisi jelentős romlás után májusban kétéves csúcsára ugrott a GKI–Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, s ezzel folytatódott a 2012 őszétől tapasztalható emelkedés. A felmérés szerint az üzleti várakozások utoljára egy évvel ezelőtt, a fogyasztóiak több mint két éve voltak ilyen kedvezőek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Cégblog

Bővül az összefogás – cél az elérhető legmagasabb szintű képesítés a biztosítási szakmában

Bővül az összefogás – cél az elérhető legmagasabb szintű képesítés a biztosítási szakmában 

A piac egyik meghatározó szereplője, a SIGNAL IDUNA Biztosító is stratégiai megállapodást kötött a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségével.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo