Ennyivel nőhet a magyar gazdaság

Javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában.

Az IMF honlapján kedden közzétett, Világgazdasági kilátások, 2017 október (World Economic Outlook, October 2017) című tanulmány szerint a magyar gazdaság idén 3,2 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a tavalyi 2,0 százalék után. Az áprilisban közzétett előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,3 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,4 százalékponttal emelte a valutaalap.

Kép: PP

A 2022-es évre változatlanul 2,2 százalékos növekedést jósolnak a magyar gazdaságnak az IMF elemzői.

Az éves átlagos infláció a tavalyi 0,4 százalék után idén 2,5 százalékra, jövőre pedig 3,2 százalékra rúghat a legfrissebb, októberi prognózis szerint. Az IMF a fogyasztói árak emelkedésének csak a jövő évi mértékén változtatott, az áprilisban várt 3,3 százalékot 0,1 százalékponttal mérsékelte.

Áprilishoz képest jelentősen emelték a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletének mértékét minden időhorizonton a valutaalap elemzői.

A friss előrejelzés szerint a többlet idén 4,8 százalék, 2018-ban 4,2 százalék, 2022-ben pedig 1,4 százalék lehet a 2016-ban mért 5,5 százalék után. Az áprilisi prognózisban a tavalyi évre még 4,3 százalékot adtak meg, az idei évre 3,7 százalékot, 2018-ra 3,0 százalékot, 2022-re pedig 1,0 százalékot jósoltak. A két előrejelzés közötti különbség a tavalyi év esetében 1,2 százalékpont, 2017-re 1,1 százalékpont, 2018-ra 1,2 százalékpont, 2022-re pedig 0,4 százalékpont.

Magyarország döntéskényszerben
Eljön az a pillanat, méghozzá belátható időn belül, amikor el kell döntenünk, hogy Európával tartunk, vagy pedig kívül maradunk a szorosabb integráción. Hamarosan Magyarországnak egy nagyon világos igent, vagy egy nagyon világos nemet kell mondania a szorosabb uniós integrációra és a döntésnek húsbavágó anyagi következményei lesznek – figyelmeztetett Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.
A munkanélküliségi ráta idén 4,4 százalékra, jövőre pedig 4,3 százalékra csökkenhet, áprilishoz képest nem változott a prognózis. A tavalyi adatot viszont 4,9 százalékról 5,1 százalékra módosította a valutaalap.

Még májusban az IMF Alapokmányának IV. cikkelye alapján végzett rendes éves felülvizsgálatról készített jelentésében elismerően szólt Magyarország gazdasági eredményeiről a Nemzetközi Valutaalap. A nemzetközi pénzintézet igazgatósága megállapította, hogy a magyar gazdaság teljesítménye évek óta növekszik, eladósodottsága pedig csökken. Idén újabb lendületet vesz a gazdasági növekedés, amelynek fő motorjai az uniós támogatásokkal párhuzamosan növekvő beruházások és autóipari fejlesztések lesznek.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo