Piac & Profit: Hogyan értékeli a magyar gazdaság helyzetét?
- A KSH által közzétett legfrissebb adatok szerint ugyan minimálisan visszaesett a második negyedévben a magyar gazdaság növekedése, messzemenő következtetéseket ezekből az adatsorokból még nem szabad levonni. Ugyanakkor az elmúlt évek alapján kijelenthető: a magyar gazdaság lassú de stabil növekedési pályán halad és valószínűleg ezen a pályán is marad.
Több elemző is a beruházások visszaesésére figyelmeztet a jelenlegi felpörgetett állami megrendelések és uniós pályázatok kifutása miatt, arról nem is beszélve, hogy 2020 után várhatóan az uniós pályázati rendszer, az uniós források érkezése is átalakul. Hogyan lehetne ezt a helyzetet elkerülni, miért függ a magyar gazdaság ennyire az uniós forrásoktól?
- Azt még mindig nem tudni, hogyan fog kinézni 2020 után az uniós támogatási rendszer mindenki attól tart, hogy visszaesés lesz – ez alól én sem vagyok kivétel. A magyar gazdaság ugyanis erőteljesen függ a külső forrásoktól, mivel a magyar kormányok „hagyományosan” kevés forrást fordítanak a hazai gazdaságra. Az uniós csatlakozásunk előtt ezeket a forrásokat részben külföldi hitelekből pótolta a gazdasági kormányzat így elszaladt a külső államadósság. Most nem hitelekből, hanem az uniós forrásokból finanszírozza a gazdaságfejlesztést kormány, így lehetősége nyílt az államadósság csökkentésére. Ennek a kormányzati stratégiának, s jelenleg a külső adósság csökkentésének ára van, ezt nap, mint nap megfizetjük az egészségügyben és az oktatásban. Sajnos azzal is szembe kell néznünk, hogy a költségvetési takarékosságra épülő gazdaságpolitika nem élénkíti a gazdaságot. Ha 2020 után az uniós források elapadnak, akkor a kormánynak ezt más, fájdalmasan hiányzóbelső forrásból kell pótolnia.
Van erre mozgástér a költségvetésben?
- Vannak lehetőségek a büdzsében, s azon kívül is. Mivel az eladósodottságunk csökkent az elmúlt években, a felszabaduló, korábban kamatszolgálatra lekötött forrásokat lehetne gazdaságélénkítésre használni. Nem jelentéktelen forrás ma már a külföldön dolgozó magyarok hazautalása. Mindenekelőtt azonban a termelékenységet kellene növelni. Amíg ez ilyen alacsony, (az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban) addig nem lehet komoly gazdaságfejlesztésben reménykedni. Az alacsony termelékenységnek nem az az oka, hogy az egyes emberek rosszul dolgoznak, hanem a gazdaság struktúrája, intézményrendszere nem alkalmas arra, hogy az egyéni teljesítmények hatékonyan összegeződjenek társadalmi teljesítménnyé. Ezért például csökkenteni kellene a bürokráciát, ami évente több ezer munkaórát rabol el a cégektől a felesleges adminisztrációs kötelezettségek miatt és felszámolni, vagy legalább csökkenteni a korrupciót, amely kontraszelekciót vált ki az üzleti életben, azaz nem a legtehetségesebb, leginnovatívabb gazdasági szereplők boldogulnak. Ez ahhoz is vezet, hogy alacsony az innovációs hajlandóság, a bizonytalanságokból következő kockázatkerülés fékezi az innovációkat, a beruházásokat, a fejlődést.
Az elmúlt hetekben újra terítékre került az eurózónához történő csatlakozásunk kérdése. Ön szerint mi ennek a realitása?
- Abszolút európárti vagyok, nagyon jó lenne, ha csatlakoznánk az eurózónához. Ezt egyébként kötelezően vállaltuk is. Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy bár a maastrichti kritériumok teljesítése szinte csak elhatározás kérdése (ez az elhatározás most nem látszik), ezek belátható időn belül megoldhatóak, viszont ennek máshol meg kell fizetni az árát. A kritériumok, azaz annak a néhány statisztikai adatnak a teljesítése még messze nem elég ahhoz, hogy problémamentesen csatlakozzunk a monetáris unióhoz, hogy zökkenőmentes legyen az átállás, sok évre lenne szükség. Javítani kellene a már említett termelékenységen, és többek között megoldani a munkaerőpiacon jelentkező problémákat, vagy például a bérek kérdését is.
Mind több ágazatból jeleznek egyre súlyosabb szakemberhiányt, sőt egyes területeken már a képzetlen munkaerő is hiánycikknek számít, és egyre emelkednek a bérköltségek. Meddig folyhat ez így, és mi lehet ebben a helyzetben a megoldás?
- Az átfogó statisztikai adatok elfedik a strukturális problémákat. Nem minden régióban és nem minden ágazatban ugyanolyan a helyzet. Emellett a közmunkaprogram elfedi azokat az álláskeresőket, akik a versenyszférában csak nem, vagy nehezen találnának munkát. Bizonyos térségekben ezért a közfoglalkoztatás az egyetlen lehetőség, ugyanakkor egy szociális csapda is. Kilábalni ebből a csapdából csak állami segítséggel, komplex, oktatási-iparpolitikai összefogással lehet. A munkaerőpiacról azonban nem a közmunkások hiányoznak, hanem az a több százezer ember, akik az elmúlt években külföldre költöztek. Ezen azonban nem lehet segíteni, amíg ilyen nagy a különbség a magyar és a nyugati bérek és az elérhető életminőség között, Ráadásul minden ágazatból jelentős arányban a képzettebb, kezdeményezőbb munkavállalók hagyják el az országot – és az is látszik, hogy az állami programokkal sem tudjuk őket visszacsábítani. Előbb-utóbb szembesülünk azzal a dilemmával, hogy vagy importáljuk a munkaerőt (ennek igen kérdéses a lehetősége és sikere), vagy lelassul a magyar gazdaság növekedése.
- Szomorúan mondom, hogy 1997-ben még arra számítottam, hogy 2017-re már jobban beágyazódunk az Európai Unióba, komolyabb felzárkózásra lesz lehetőség, például lesz magyar euró. Ma már belátom, hogy ezek az elképzelések, amelyeket akkor tápláltam, nem voltak reálisak. Alacsonyabb fejlettségi szinten vagyunk, nemzetközileg elszigetelődtünk, az akkori terveink nem valósultak meg. Ugyanakkor önmagában is óriási eredmény, történelmi jelentőségű lépés, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz – még nem is egészen az sült ki belőle, amire számítottunk.
Ha előretekintünk, mire számíthatunk a magyar gazdaságban az elkövetkező években?
- Nem vagyok jövőbelátó, de most nem látok kitörési pályát. A korábbi felzárkóztatási elképzelések, hogy érjük el a nyugat-európai színvonalat ebben- vagy abban, nem valósultak meg. Belátható időn belül – és itt évtizedekről beszélünk - nem tartom reálisnak, hogy a legfontosabb mutatók terén megközelítsük a célországokat. Sokkal fontosabb lenne, hogy ne deklaráljuk, hanem valóban megtaláljuk azokat a gazdasági-társadalmi felzárkózási pályákat, amelyek ténylegesen megfelelnek a magyar emberek értékvilágának és így valós társadalmi támogatottságot élveznek. Ez egyáltalán nem mond ellent annak, hogy alkalmazzuk a gazdaság alapvető működési szabályait, hogy szem előtt tartsuk a globális fejlődési tendenciákat és kooperáljunk az ebben előttünk járó országokkal. Nincs értelme azon rágódni, hogy mikor lesz nálunk osztrák, vagy finn életszínvonal, mert nem Ausztriában vagy Finnországban élünk, hanem a fentiek jegyében törekedjünk a magyar feltételek kihasználására– és soha, de soha ne feledjük, hogy a világ több mint 200 országa közül még mindig abban a felső harmadban vagyunk, ahol a leginkább jó élni.
