Friss cikkeink


Új, XXI. századi biztonsági rendszer védi a Parlamentet

Új, XXI. századi biztonsági rendszer védi a Parlamentet 

Mostantól a legszigorúbb elvárásoknak megfelelő biztonsági rendszer védi a magyar Országházat, amelyet a GE Infrastructure/Security adományként ajánlott fel. A teljesen digitális GE Advisor Master rendszer közel egy évtizedes elődjét felváltva segíti a Köztársasági Őrezred védelmi munkáját, első lépésként az Országház teljes behatolásvédelmét látja el.

Nyolcmilliárd forint munkaügyre 

A munkaügyi szolgáltatások fejlesztésére 8 milliárd forint költségvetésű programot hirdet a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. Ennek célja, hogy ügyfélbarát és korszerű munkaügyi kirendeltségek várják a rászorulókat. Egyebek mellett ez is kiderült Burány Sándor, munkaügyi miniszter internetes fogadóóráján, amelyet a politikus a Kormányzati Portálon tartott.

Az omladozó nyomdapiacon egyedül nem megy 

Árat csökkent a lengyel, a szlovén, a szlovák, a német nyomdaipar, a szakma nemzetközi válsága piacvesztést jelenthet a magyar vállalkozásoknak. Ha már az adókkal és az árakkal nem sikerül versenyezni, akkor az üzleti bizalom jogán még hozzánk forduló vevőket nem szabad elengedni csupán azért, mert speciális igényeiket egy-egy honi cég nem képes kielégíteni.

Az elsüllyedt Hyundaiokért nem a magyar vevők szíve fáj 

A tenger mélyére került Hyundai autók közül egynek sem lett volna magyar vevője, a szállítmányt nem hozzánk küldték Dél-Koreából. A szlovákiai majdani gyártmányokból azonban olcsóbb kocsikhoz juthatunk, elvégre nem lesz vám, s nem lesz nagy a szállítási költség sem.

6 százalékos munkanélküliségi ráta 

A 2004. február–áprilisi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 891 ezer fő, a mun­ka­nél­­kü­liségi ráta 6,0% volt - derül ki a KSH adataiból.

Biztosítás-fölmondás, következmények nélkül? 

Nincs „európai útlevelük” a pénzügyi lízing cégeknek, és az operatív lízinggel foglalkozókat a jövőben sem tekintik pénzügyi vállalkozásoknak. Az európai részvénytársaságra vonatkozó szabályozás azonban már él az EU-ban, de a hitelintézeti, a biztosítói és a tőkepiaci törvényekkel elég nehéz megtalálni az összhangot. A május 1-jén életbe lépett szabályok egyike a betétbiztosításra vonatkozik

Élénkülés a szállítási ágazatban is 

Az I. negyedév a nemzetközi áru- illetve személyszállítási teljesítmények élénkülését hozta. Rendkívül magas volt a nemzetközi vasúti áruszállítás árutonna-kilométer értékének, valamint a légi személyszállítási teljesítményeknek a növekedése - tette közzé a KSH.

Kinőtte a belpiacot a FreeSoft 

Kínába és Brazíliába készül az akvizíciókat is szép számban tervező FreeSoft Rt. A társaság tőkéhez azáltal akar jutni, hogy – amint megkapja a felügyelet engedélyét – bevezeti részvényeit a Budapesti Értéktőzsdén.

Új vidékfejlesztési stratégia várható 

Rövidesen a kormány elé kerül az a vidékfejlesztési stratégia, amelynek alapjait a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei dolgozták ki - jelentette be Szanyi Tibor. Az államtitkár elmondta azt is, hogy a vidékfejlesztés középpontjában a munkahelyteremtés áll.

Javult a romák helyzete 

A kormányzat az oktatásban eredményesen lépett fel a romák diszkriminációjával szemben, a rendőrségnél azonban továbbra is erősek a romaellenes előítéletek. A menekültek könnyebben jutnak jogi képviselethez, ám a fogvatartás körülményei nem megfelelőek - állítja az Amnesty International.

Az egészségügy pofozógépe 

A nemzeti kerek (műtő)asztalra bárki felfekhet, ha van és lesz annyi pénze, hogy beszálljon néhányak extraprofitjának gyarapításába. Minden jel szerint nem azért trombitálták össze a minapi egészségügyről szóló tanácskozást, mert a kormányzatnak nem lenne programja az ágazat reformjáról, a finanszírozási szerkezet átalakításáról, az időzített bombák „kigyomlálásáról”. Hanem azért, hogy mindenre nemet mondjanak.

Kedvező gazdasági tendenciák a világban és itthon (GKI prognózis) 

Összességében mind a világgazdaság, mind a magyar gazdaság helyzete javuló, s bár a növekedés szerény, de pozitív folyamatokat vetít előre – foglalta össze az idei, második előrejelzésük lényegét Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke, a május 26-án délelőtt tartott sajtótájékoztatón.

A BÉT osztrák felvásárlása: iskolapélda 

A múlt hét tőkepiaci fő eseménye az volt, amikor szerdán délután a bécsi tőzsde közleményében bejelentette, hogy 14 százalékos tulajdonrészt szerzett a Budapesti Értéktőzsdében (BÉT), míg a börze legnagyobb tulajdonosa, a HVB Bank 25,20 százalékra növelte részesedését. A Piac és Profit online interjúalanya az ügyletet kidolgozó Szalay-Berzeviczy Attila, a HVB Bank ügyvezető igazgatója, a BÉT alelnöki székének várományosa.

Gyorsuló beruházások, növekvő foglalkoztatottság 

A magyar gazdaságban 2004 első harmadában folytatódtak a 2003 őszétől tapasztalható, a korábbinál több ponton kedvezőbb tendenciák. A gazdasági növekedés kissé gyorsult, motorjává a még mindig élénk fogyasztás mellett mindinkább az export és az üzleti beruházás vált.

Az EKK csatlakozott a Microsoft Kormányzati Biztonsági Programjához 

Az Elektronikus Kormányzat Központ (EKK) hivatalosan csatlakozott a Microsoft Kormányzati Biztonsági Programjához. A tavaly létrehozott program célja, hogy kielégítse a világ kormányainak és állami szerveinek sajátos biztonsági követelményeit.

Felszámolják a Celladam Rt.-t, de a szert gyártják tovább 

Kovács Ádám sok rákos betegnek jelent reménységet, de nem bizonyult jó üzletembernek. Sorsa mégis csak tipikus magyar feltalálói sors. Sok-sok lemondással járó kutatómunka, némi szerencse a nagy ötlethez, amiből másutt tényleg milliárdos lehet valaki. Nálunk azonban még akkor is üzleti bukta, ha egy rövid ideig sikertörténetnek is látszik.

Importmérleg a csatlakozás előttről 

Csökkent az energiahordozók behozatala az első negyedévben mintegy 9 százalékkal, 68 millió euróval. A májusi világpiaci árak jelentős növekedése tükrében szinte elképzelhetetlen ez a statisztikai adat. A januárban és februárban az importénál még nagyobb dinamikájú exportnövekedés márciusban megállt. De a külügyminisztériumi adatokból az derül ki, hogy a nagyobb import nem vezethető vissza az olajárra.

Megjelent a Suse Linux 9.1 magyar kiadása 

Megjelent a Suse Linux 9.1 Professional magyar kiadása, az első 2.6 verziójú rendszermagon alapuló kereskedelmi Linux termék. A Suse Linux 9.1 az otthoni és a szakértő felhasználóknak egyaránt számos újdonságot kínál és az alkalmazások széles skáláját tartalmazza.

Mennyibe kerül a biztonságunk? 

A bűnügyi statisztikai adatok szerint 2002-ben hazánkban 93 milliárd forint volt a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott közvetlen kár. Ebből az összegből mindössze 6,8 milliárd forint térült meg.

Halasztódhat a schengeni csatlakozás 

Egy brüsszeli tanulmány szerint 2012-ig is eltarthat, amíg mind a tíz új tagállam csatlakozik a határellenőrzést felszámoló schengeni övezethez, mert lemaradásban van a csatlakozást lehetővé tévő információs rendszer kifejlesztése.

Másfélszer gyorsabb a Chello kábeles internet 

A UPC Magyarország Kft. a változó előfizetői igényekhez igazodva másfélszeresére növelte a chello kábeles internet-szolgáltatás adatforgalmi sebességét. A jelenleg széles körben elérhető leggyorsabb hazai lakossági internetkapcsolatot a szolgáltató változatlan áron, az előfizetési díj emelése nélkül biztosítja ügyfeleinek.

Házasságon kívül születik a legtöbb gyermek 

Közel negyedszázad alatt 800 ezer fővel apadt a magyar lakosság lélekszáma. Eközben a hatvan év feletti népesség 300 ezer fővel gyarapodott. A férfiak száma gyorsabb ütemben csökkent. Mindez azt jelzi, hogy lélekszámában csökken, szerkezetében változik a magyar társadalom – mondta Kamarás Ferenc. A Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadójának előrejelzése szerint ez a folyamat tovább tart majd a következő években.

Lassabban, de jelentősen nő a kiskereskedelmi forgalom 

Mérséklődött ugyan az első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme, de még így is dinamikusnak minősíthető mind a bérkiáramláshoz viszonyítva, mind nemzetközi össze­hasonlításban - derül ki a KSH adataiból.

Dinamikusan nő az export 

A kükereskedelmi forgalom volumene továbbra is jelentősen bővült, az első negyedévben az export 19, az im­port 16%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit. A negyedéven belül márciusban az import növekedési üteme valamivel magasabb volt, mint az exporté - tette közzé a KSH.

Az IIP már Magyarországon van 

Az Investors in People a működési kultúrát támogatja, s nem egy adott állapotot fényképez le, hanem a folyamatos fejlődéshez teremti meg a kereteket. A hazai piacon ugyan még újdonság, de érdeklődik utána már nálunk is a HR-szakma. Mindezt egy konferencián részleteiben is megismerhetik az érdeklődők.

Akár csökkenhet is a kőolaj ára 

Az OPEC attól tart, hogy a kereslet és a kínálat módosulása által nem indokolható áremelkedés hirtelen zuhanásba fordulhat át. A folyamatot pedig alapvetően az amerikai gazdaság gyorsuló növekedése, a választások után erősödésnek induló dollár válthatná ki. Bár többször is döntöttek a kitermelés növeléséről, az árak esésétől tartva csak fokozatosan és lassan hajlandók emelni az olajexportot – teszi közzé az Ecostat Gazdaságelemző Intézet kiadványa.

Az új lakások 9, a használtak 7%-os áremelkedésére lehet számítani 

A következő 12 hónapban a legnagyobb árnövekedés továbbra is az építési telek esetében várható (11%). Ezt kissé lemaradva követi majd az új építésű lakóingatlanok 9%-os, valamint az üzlethelyiségek 8%-os árnövekedése. Egy év múlva a prognózisok szerint a használt lakásokért, valamint a raktárakért és üzemcsarnokokért egyaránt 7-7%-kal kell majd többet fizetni.

Minden negyedik ember volt már szegény 

A felnőtt magyar lakosság 5,6 százaléka tartozik a tartósan szegények közé – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Népességtudomány Kutatóintézet (NTKI) közös vizsgálatából. Önmagában ez nem tűnik soknak, ám az 500-600 ezres réteg komoly társadalmi problémát jelez. A kutatásból az is kiderül, hogy a lakosság egynegyede már megtapasztalta: mit is jelent a szegénység.

Nincs bizonytalanság az EU-jog körül 

Nincs ok a bizonytalanságra a közösségi jog fordítása, nemzeti jogrendbe illesztése és alkalmazása terén - mondta Fazekas Judit. Az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára aláhúzta: az EU joganyagának 97 százalékát már lefordították magyarra. Ugyanakkor az is tény, hogy a Deloitte and Touche két jogásza nem ezt, hanem azt kifogásolta, hogy Brüsszelben, illetve Luxemburgban több tízezer oldalnyi joganyag fordításának hitelesítését nem végezték még el.

Új szemlélet: regionalizmus 

Kovács Flórián László, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal elnöke szeretné, ha 2007-től a hét magyar régiónak lenne saját programja, s azok határoznák meg, milyen fejlesztéseket szeretnének megvalósítani. Az elnök szerint a régió fejlődése szempontjából fontos az is, hogy az üzleti szféra bekapcsolódjék ebbe, hiszen a vállalkozók a saját bőrükön érzik, mire lenne szükség.

Legyünk optimisták! 

Ez év első felében, így Magyarország uniós taggá válásakor is, Írország tölti be az unió soros elnöki tisztét. Brendan McMahont, Írország magyarországi nagykövetét az ír csatlakozási tapasztalatokról kérdeztük, és arról, milyennek látja hazánk lehetőségeit.

Hét technológia, amely forradalmasíthatja a gyógyszergyártást 

Az IBM Business Consulting Services (BCS) ágazati jelentésében azonosítja azt a hét fontos informatikai technológiát, amely a következő évtizedben hajtani fogja az innováció motorját. Ezen technológiák segítségével a vállalatok negyedére csökkenthetik a gyógyszerfejlesztési költségeiket, kilenc évvel lerövidíthetik kutatási projektjeik átfutási idejét, javíthatják a sikeres kezelések arányát és jelentős mértékben növelhetik a részvényesi értéket.

Kevebb házasság és kevesebb gyerek 

Az év első három hónapjában csökkent a házasságkötések száma, kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is elmaradt az egy évvel korábbitól. A népességcsökkenés üteme alacsonyabb volt, mint az elmúlt év január–márciusban mért érték - tette közzé a kSH.

Mostantól KRESZ tábla is jelöli az e-Magyarország pontokat 

Az FMM és az IHM közti együttműködés eredményeként az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (EMMA) által érintett közel két és fél millió, a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállaló és munkáltatóik ezentúl az ország további 2800 pontján létesítendő eMagyarország pontokon keresztül is elérhetik EMMÁ-t.

Interaktív telerádiós szolgáltatást indít az InfoRádió és a Pannon GSM 

Vágja zsebre a híreket szlogennel május végétől interaktív telerádiós szolgáltatást indít az InfoRádió a Pannon GSM segítségével. A 06-20/INFO-958 (06-20/4636-958) telefonszám tárcsázásával Magyarország vagy a világ bármely pontjáról egy normál hívás díjáért élőben hallgatható Magyarország egyetlen 24 órás hírrádiója.

Nyugtalan nyarunk lesz (Reuters) 

A Reuters májusi felmérésében az elemzők némileg csökkentettékaz inflációra, de emelték az államháztartás hiányára vonatkozó előrejelzéseiket. Az euró forintárfolyama várhatóan 253-as szint körül stabilizálódik és ott is marad a következő év végéig, a magyar egyensúlyi adatok körüli bizonytalanság miatt a következő néhány hónap azonban kockázatokat hordozó tesztidőszak lesz.

Hitelügyintézés személyivel, 30 perc alatt 

A sok is lehet kevés című versenyben kívánja erősíteni piaci pozícióit az OTP Bank Rt. Ehhez „csupán” annyit kellett tennie, hogy a hitelintézetek teljes hiteldíj mutató rangsorában gyakorlatilag a legkedvezőbb számot rendelje hozzá legújabb termékéhez. Ezt éppen úgy megtette, mint azt, hogy előrukkolt egy új betéti kínálattal, illetve piacra dobta immáron három éves jelzáloglevelét is.

Az átkosban is megmondta, most honlapon üzen 

Liska-honlapot talál ezentúl az érdeklődő az interneten: a közgazdaságtan fenegyerekéről már csak azért is érdemes a háló kínálta módon kutakodni, mert a nevét viselő alapítvány gondoskodik az Ökonosztát szerzőjének még kiadatlan művei publikálásáról.

Nyaralás cégpénzből? 

Újra itt az üdülési szezon, s persze a legtöbb vállalkozónak megfordul a fejében: hogyan lehetne a család egyre növekvő nyaralási költségeit a cég kiadásai között, üzleti utazási kiadásként feltüntetni.

A Vodafone is várja a harmadik generációs tendert 

Amikor öt évvel ezelőtt a Vodafone harmadik mobilszolgáltatóként megjelent a hazai piacon, sokan nem jósoltak neki nagy jövőt. Mert bár a világban igen ismert volt ez a név, Magyarországon nem. Vitai Attila, a Vodafone Magyarország Rt. vezérigazgatója szerint azonban a versenytársak nem reménykedhetnek abban, hogy cége hosszabb távon beérné a ma 17 százalékos piaci részesedéssel és a harmadik hellyel.

Közel egyötödével több az építőipar teljesítménye 

Az építőipari termelés volumene 2004 márciusában kiigazítatlan adatok alapján 16,1%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 14,6%-kal volt magasabb az egy évvel korábbi rendkívül alacsony bázisnál - tette közzé a KSH.

Végleges nemet a sorkatonaságra! 

Mécs Imre és Fodor Gábor május harmadik péntekén sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége alkotmánymódosítást kezdeményez a sorkötelezettség végleges eltörlése érdekében. Végre!

Az unióban megéri táppénzen lenni, nálunk nem 

Május elsején nem csak azzal a tudattal ébredtem, hogy európai uniós állampolgár lettem, hanem torokfájásra is. S bár hétfőre kicsit jobban lettem, szerettem volna még néhány napot betegágyban tölteni...

Számos jogi kiskapu nyílt a csatlakozással 

Május elseje óta egyfajta exlex állapotban van a magyar és az Európai Unió joga – mutatott rá Kende Tamás. A Deloitte Touche jogásza szerint ezzel számos kiskapu nyílt meg az élelmesek előtt. A fenti állapot oka, hogy Brüsszelben és Luxemburgban több tízezer oldalnyi törvényszöveg magyar fordításának hitelesítését nem végezték még el. A tervek szerint egyébként év végéig ezzel is elkészülnek a hivatalnokok.

Futóműexport a Daewoo-nak és a LiAZ-nak 

Kizárólagos futómű-beszállítója lesz a dél-koreai Daewoo-nak a Rába Rt. A távol-keleti cég új fejlesztésű tehergépkocsijaihoz állítja elő e fődarabokat a győri gyár. Az orosz LiAZ-zal is megállapodásra jutott a Rába Futómű Kft 1,09 millió euró értékben szállít új megrendelőjének.

Felolvasóest a munkajogi buktatókról 

Elszúrt szerződésekkel nap mint nap találkoznak a cégeket vizsgáló tisztviselők. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség azt tapasztalja, hogy munkaügyi alapfogalmakkal sincsenek tisztában a vállalkozások: például a munkavégzés helyének megjelölése – legyen akár állandó, vagy változó – tipikus buktató, rendszeresen tévesen, hiányosan közölnek adatokat.

Basel II: bázeli zűrzavar 

Egyszerre két fronton tart az Európai Bizottságban a pénzügyi szektorra vonatkozó kötelező irányelvek kidolgozása. A Basel II. egyezmény a hitelkockázatokkal, a piaci kockázatokkal, illetve a működési kockázatokkal foglalkozik. Ezzel párhuzamosan fut a CAD III. pedig egy olyan konzultatív dokumentum, amelyben a tizenöt volt tagállam fejtheti ki tapasztalatait a Basel I. működésével kapcsolatosan.

Pozsony nem gyűri le Győrt 

Nem árt, hanem akár használ Győrnek, hogy a szomszédos Szlovákia – uniós tagként is – a térség leginkább tőkevonzó államának minősül. Északi szomszédunk fővárosa és közvetlen környezete ugyanis már drágábban kínál munkaerőt, mint a nyugat-dunántúli megyeszékhely.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem 

Az európaiak nem hajlandók lemondani a nyaralásról: 56 százalékuk hajlandó az autóvásárlást vagy a lakásfelújítást is elhalasztani emiatt.

Pénzszerzés

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?  

A héten megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei.

Cégblog

Nem szuperál az árrésstop, ismét csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Nem szuperál az árrésstop, ismét csökkent a kiskereskedelmi forgalom 

A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,1 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal mérséklődött.

Klímablog

Új rekordot értek el a vállalatvezetők

Új rekordot értek el a vállalatvezetők  

A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása látványosan javult.

Gazdaság

Kína visszavágott az Európai Uniónak

Kína visszavágott az Európai Uniónak  

Korlátozzák az orvostechnikai eszközök behozatalát.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo