Tömörkény világelső

A világon elsőként a Csongrád megyei Tömörkényen épült ki a hagyományosnál lényegesen nagyobb sávszélességet elérhetővé tevő Ethernet over Coax - Cascade (EoC-C) típusú távközlési hálózat - jelentette be Körmöczi Béla, a rendszert üzemeltető Opticon Kft. vezetője a Csongrád megyei faluban.

Az ötszáz végpontot tartalmazó mintarendszer és az országos gerinchálózathoz történő kapcsolódás kiépítésének teljes költsége 34-36 millió forint volt - mondta a szakember.Az EoC-C típusú hálózat kiépítése és üzemeltetésének költsége lényegesen kedvezőbb a hagyományos hálózatokénál, így az előfizetők a triple play - internetet, kábeltévét és telefont kínáló - szolgáltatást a piaci áraknál mintegy 25 százalékkal olcsóbban vehetik igénybe - tudatta az ügyvezető igazgató. 

A finn Teleste csoport EoC-C technológiája szinte az összes előfizetőnek gyakorlatilag korlátlan, 100 Mbit/másodperces sávszélességet biztosít - tudatta Pester Attila, a rendszer kiépítésében résztvevő HFC Technologies Kft. munkatársa. Az EoC-C technológia könnyen telepíthető gyakorlatilag az összes kábeltelevíziós hálózaton és rendkívül jó zajtűrő képességének köszönhetően olcsón üzemeltethető - ismertette a rendszer előnyeit a szakember. Az EoC-C technológia az erősáramú rendszereken működő adatforgalmi technológiákat ülteti át a kábeltelevíziós hálózatra és viszonylag csekély további ráfordítással továbbfejleszthető optikai hálózattá - mondta Pester Attila.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo